Heti lapszemle

Putyin kitüntette Szijjártót, a kormány legalizálta a voksturizmust

TASZ: Legalizálja a fiktív lakcím létesítését egy frissen elfogadott salátatörvény

Az Országgyűlés megszavazta azt a javaslatot, ami a TASZ és a Political Capital (PC) szerint az eddigieknél is szélesebb kapukat nyithat a voksturizmus előtt. A módosítás ezt azzal éri el, hogy megváltoztatja a lakóhely fogalmát: a jövőben nem kell ténylegesen ezen a címen élnie annak, aki lakóhelyet létesít. A lakóhely egyfajta kapcsolattartási címmé degradálódik, az ottélés mellett csak egy vélelem szól majd.

444: A bíróság szerint nyilvánosságra kell hozni a visszatartott kórházi járványadatokat

Alapvető fontosságú adatokat tartott vissza az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) a járvánnyal kapcsolatban, mondta ki a Fővárosi Törvényszék a lap közadatigénylése nyomán indult perben. A bíróság elsőfokú ítélete szerint a hivatalnak ki kell adnia napokra és kórházakra lebontva, hogy mennyi covidos beteget ápoltak intenzív és nem intenzív osztályon tavaly szeptembertől idén márciusig. Egy másik eljárásban ugyanígy döntött a bíróság a március-áprilisi időszakkal kapcsolatban is.

24.hu: Hogyan kerül egy bűnügyi zár alatt lévő szálloda Mészáros Lőrinchez, aztán Tiborczhoz?

A BDPST Hotel Management Kft. novembertől átvette a Mátraházán található négycsillagos Lifestyle Hotel Mátra működtetését, és megvásárolta a szállodát tulajdonló céget is. A Kékes lábánál található, wellness részleggel rendelkező 114 szobás hotel eddig Mészáros Lőrinc birodalmához tartozott, így Tiborczéknak mind az üzemeltetésről, mind az adásvételről a felcsúti milliárdos cégeivel kellett egyezkedniük. Az ingatlan viszont évek óta bűnügyi zár alatt van. A szálloda ugyanis a Quaestor érdekeltsége volt, és 2015-ben, amikor a Tarsoly Csaba által irányított brókercég hatalmas botrány közepette becsődölt, ingatlanjait zár alá vette a rendőrség.

Népszava: Megalakult a Koncessziós Tanács, Orbán a saját embereivel vizsgáltatja majd a botrányos eljárásait

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról (SZTFH) szóló törvény értelmében megalakult a Koncessziós Tanács, amelynek feladata az egységes állami koncessziós joggyakorlat kialakítása, továbbá a koncesszióra vonatkozó jogszabályok alkalmazását elősegítendő ajánlások, iránymutatások, közlemények, tájékoztatók kiadása és útmutatók készítése – olvasható a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapján.

Magyar Narancs: Szijjártó Putyintól kapott kitüntetést

Barátságrenddel tüntette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, mivel nagymértékben hozzájárult a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséhez. Az erről szóló rendeletet csütörtökön tették közzé az orosz hivatalos jogi információs portálon, amelyben az áll: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kitüntetésben részesül az orosz-magyar kapcsolatok, valamint az ipari és beruházási együttműködés fejlesztéséhez történt nagymértékű hozzájárulásáért.

Címlapkép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnököt (b) a Liszt Ferenc-repülőtéren 2019. október 30-án (forrás: MTI/KKM)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2