Cikkek

HÖK-botrány: Régóta profiloztak, már 2011-ben felbukkant a gólyalista

Az atlatszo.hu cikksorozatban járja körül a múlt héten napvilágra került HÖK-listák ügyét. Sorozatunkban felvázoljuk a listakészítés hátterét, a listák valószínű célját, megvizsgáljuk a dokumentum eredetiségének kérdését, azt, hogy kik készíthették és olvashatták, végezetül sor kerül a botrány kirobbanásához vezető események rekonstruálására, melynek során röviden bemutatjuk az Eötvös Loránd Tudományegyetemen belüli sokszereplős hatalmi vetélkedést, a Garbai Ádám vezette BTK HÖK és a Kalina Gergely által irányított EHÖK közötti ellentéteket. Első rész.

Cikkünk elkészítésében az ELTE-n oktató tanárok, 2009-ben, illetve jelenleg is aktív hallgatói érdekképviselők és egyetemi hallgatók, valamint a Jobbikot jól ismerő források voltak segítségünkre, akik kevés kivétellel kérték, hogy ne nevezzük meg őket. A szerző várja mindenkinek a jelentkezését, aki úgy érzi, további hasznos információval tud szolgálni. Névtelenül szivárogtatni itt lehet.

„Nekem ugyanúgy hánynom kell ettől”

Technikai okok miatt zárva – ez a felirat áll az ELTE BTK HÖK irodájának ajtaján, miután a listabotrány miatt az egyetem rektora, Mezey Barna felfüggesztette a bölcsészkari hallgatói önkormányzat működését, annak feladataival pedig ideiglenesen az EHÖK-öt, vagyis az összegyetemi hallgatói önkormányzatot bízta meg. „Az ELTE életében erre még nem volt példa, ezért formailag nem teljesen vagyunk tisztában vele, hogy hogyan kell most eljárni” – nyilatkozta az ELTE Online-nak Kalina Gergely, az EHÖK elnöke, aki szerint „a bölcsész hallgatókat nem érheti kár”, és gondoskodni fognak „a BTK HÖK aktuális feladatainak ellátásáról.”

Úgy néz ki azonban, hogy a felfüggesztett kari szervezet még kevésbé tudja, pontosan mit is kellene tennie, mindenesetre a hallgatók szempontjait mintha kevésbé vennék figyelembe. A HÖK bizottságait és az IK (intézeti képviseleti) elnököket ugyanis arra utasították e-mailben, hogy senki semmiféle ülést ne tartson, mindenki hagyjon fel az összes érdekképviselői tevékenységgel, ne lépjenek be a központi e-mail fiókokba és a hallgatók leveleire se válaszoljanak. Utóbbi sokakból megütközést váltott ki. „Lehet, hogy a HÖK-öt felfüggesztették, de a hallgatók problémáit nem. Engem a hallgatók választottak, Garbaiék nekem nem főnökeim” – mondta egy SZHÉK-es (szakos hallgatói érdekképviselő) lány, aki több száz társához hasonlóan hallgatótársai napi ügyeinek megoldásában segít és munkáját teljesen ingyen végzi.

Pedig a listabotrány után egyáltalán nem könnyű hallgatói érdekképviselőnek lenni: „Most mindenki valami perverz állatoknak hisz minket. Nekem ugyanúgy hánynom kell ettől!” – érzékeltette egy nyelvszakos hallgatói képviselő a felháborodását. „Tök mindegy, hol voltál 2009-ben, most mindannyian szívunk” – tette hozzá, kiemelve, hogy a médiát is felelősnek tartja, amiért a leegyszerűsítő híradásokból a közvéleményben az a kép alakulhatott ki, hogy a listázásban „mindenki benne van”. Bár szeret hallgatói képviselőként dolgozni, a jelenlegi helyzetben erősen fontolgatja, hogy több barátjához hasonlóan ő is hamarosan veszi a kalapját. A bénultságot ugyanis tovább növeli, hogy számos SZHÉK képviselő nem csak, hogy betartotta a teljes leállásra vonatkozó utasítást, hanem tiltakozásul le is mondott.

„Remélem, a kommandó most végre túlerőbe fog belefutni”

Még kellemetlenebb helyzetben vannak azok, akik 2009-ben, a listázás idején láttak el hasonló feladatokat: „Kedd reggel óta volt gólyáim leveleire válaszolgatok, és elég bántó, hogy mintha az őrsvezetőkkel akarnák elvitetni a balhét azért, mert néhány ember nem képes belátni a hibáját.” – mondta egy volt HÖK-ös, aki őrsvezetőként részt is vett a 2009-es zánkai gólyatáborban. Az ominózus listán a hallgatókat minősítő megjegyzések mellett ráadásul szerepel egy másik oszlop is, ahol az adott hallgató többnyire SZHÉK-es és IK-s ismerőseit jegyezték fel. A listázott hallgatók közül pedig ebből többen is azt a téves következtetést vonták le, hogy ezen személyeknek – köztük a lányoknak – is kivétel nélkül valamilyen szinten köze lehet az ügyhöz. Utóbbit minden információforrásunk teljes képtelenségnek minősítette. „Szerinted leírna ilyet egy lány, hogy ’ribanc liba’ vagy ’aranyos kiscsaj, de semmi különös’?” – utalt az egyik megkérdezett arra, hogy ezeket a jellemzéseket kizárólag férfiak írták férfiaknak, és nyilvánvalóan még a barátnőiknek sem merték volna otthon megmutatni. Ráadásul a BTK HÖK-ön belüli hierarchia alacsonyabb fokain elhelyezkedő érdekképviselőknek nem csak a listázásokról nem lehetett fogalmuk, de nagy többségük a Jobbikkal sem állt soha semmiféle kapcsolatban.

Az egyik fő kérdésre, hogy pontosan kik a lista eredeti készítői és megrendelői, a 2009-es bölcsészkari HÖK viszonyaira rálátással rendelkező, egymástól független forrásaink jórészt ugyanazokat a neveket mondták. „Remélem, a kommandó most végre túlerőbe fog belefutni” – utalt egy másik egykori hallgatói képviselő arra az elnevezésre, ahogyan ez a csoport, vagyis a bölcsészkari HÖK férfiakból álló, jellemzően Jobbik-tag vagy Jobbik-szimpatizáns, közösen bulizó, együtt kiránduló belső köre saját magát emlegette. Hozzátette ugyanakkor, hogy a társaságnak is csak a szűkebb magja lehetett valóban érintett a listázásban. (Erről bővebben sorozatunk további részeiben.)

„Hülyeség, hogy mindenki jobbikos lenne”

Az ELTE BTK HÖK elnöksége hivatalos közleményében ugyan elismerte, hogy a gólyatáborok szervezéséhez valóban készít „regisztrációs adatbázist”, azt azonban határozottan tagadta, hogy „bármikor, bármilyen formában hallgatókat diszkriminált vagy listát készített vallási, etnikai vagy világnézeti hovatartozásukról”. És ha úgy vesszük, ez igaz is.

A bölcsészkari HÖK működésére közelről rálátó forrásunk szerint feltétlenül érdemes több dolgot különválasztani, amikor a „nem legális”, tehát a hallgatói önkormányzat hivatalos tevékenységéhez szükséges törvényes adatokon túli információkat is tartalmazó hallgatói listákról beszélünk. Legelőször is azt, hogy a bármiféle diszkriminációt szolgáló (kollégiumi elhelyezés, szociális támogatások elosztása, káderutánpótlással kapcsolatos stb.) listákat valóban nem maga a HÖK, hanem egyes HÖK-tisztviselők készíthettek csoportosan, hatalmukkal visszaélve, a többség háta mögött. Sőt egy-egy ilyen listáról például az elsősorban szakmai munkát végző HÖK-elnökségi tagok egészen biztosan nem is tudhattak, miközben az elnökségben hivatalos tisztséggel nem rendelkező, de jelentős informális befolyással rendelkező személyek igen. Ennek oka, hogy a HÖK aktuális tisztviselői és HÖK-öt ténylegesen irányító „hatalmi klikk” nem teljesen azonos egymással, ráadásul utóbbi is egyszerre egy érdekcsoport, egy baráti társaság és egy párton belüli frakció (természetesen a Jobbikról van szó), és még ez a három halmaz sem teljesen fedi át egymást.

Garbai Ádám jelenlegi HÖK-elnök eredeti, a megválasztásakor felálló elnökségéből például ismerőik többeket is kifejezetten „liberális” világnézetűként írtak le – igaz, az egyik példaként említett személy már rég lemondott. „Hülyeség, hogy mindenki jobbikos lenne! Vannak szimplán elvtelenek, vannak karrieristák, vannak egyszerű megélhetési hökösök. És van olyan is, nem is kevés, aki tényleg a hallgatókért dolgozik” – mesélte egy korábbi elnökségi tag, aki szerint „baromi nagy ostobaság” azt hinni, hogy a vezetésből mindenki automatikusan bebocsátást nyer a legbelsőbb bizalmi körökbe. Márpedig az interneten keringő 2009-es listába készítőik eredetileg kizárólag azokat avathatták be, akikkel szoros munka, baráti- és pártkapcsolatban álltak. Forrásunk azt is hozzáteszi, hogy illegális listák több célból és ebből következően teljesen eltérő információk felhasználásával is készülhettek, az a fajta „profilozós” lista, amely most nyilvánosságra került, csak egyike ezeknek.

„Senki nem szeret a fészekbe szarni”

Február 20-án a Hír TV Rájátszás című műsorában Garbai Ádám azt állította, hogy elődje, Nemes László másfél évvel ezelőtt tudomást szerzett a listáról, sőt egy A4-es oldalt látott is belőle. Mivel a lista kapcsán a gyanú szerint többszörös bűncselekményről van szó, a ténynek, hogy a BTK HÖK jelenlegi elnöke kijelentette, az előző elnök tudott a listáról, látta annak egy részét és meg is tud nevezni legalább egy személyt, aki annak birtokában volt, a megindult nyomozás során minden bizonnyal lesznek még következményei. Garbai szavait, miszerint a szóban forgó lista másfél évvel ezelőtt már felbukkant, több, egymástól független forrásunk is megerősítette.

2011 novemberében került sor az első összecsapásra a HÖK-elnökségért küzdő Garbai Ádám és Diriczi Zsombor között, mely a szervezet történetében soha nem látott eredményt hozott, szavazategyenlőséggel végződött. Állítólag az elnökségért harcoló táborok egyaránt tudtak a listáról, ráadásul azon mindkét csapatból több személy is szerepel a gólyák ismerőseként, kontaktszemélyként – amit egyes érintettek már akkor sérelmeztek, hiszen ők is ekkor szembesültek vele, hogy a nevüket valamiféle profilozáshoz használták fel. Hiába azonban a kiélezett csata, a dokumentum nem került nyilvánosságra sem a 2011-es novemberi választás során, sem 2012 januárjában, amikor Garbai végül 48-43-as szavazataránnyal legyőzte kihívóját. (A választások körüli további furcsaságokról ajánljuk a Magyar Narancsban Vári György cikkét.)

„Senki nem szeret a fészekbe szarni” – adott magyarázatot az akkori eseményeket belülről követő forrásunk, hogy miért nem játszották ki a listát: annak esetleges napvilágra kerülése ugyanis magának a versengés tárgyának, a bölcsészkari HÖK-nek mint szervezetnek is súlyos károkat okozott volna. Bizonyos egyetemi pletykák szerint a kampány során a dokumentumot egyes kari oktatók is megkaphatták e-mailben, sőt magasabb szinten is tudomást szerezhettek róla. Az információ terjedése azonban nehezen rekonstruálható, különösen, mivel több általunk megkérdezett egyetemi hallgató határozottan állította, hogy HÖK-választások idején nem szokatlan jelenség még az e-mail fiókok feltörése sem.

A lista tartalmával kapcsolatos információk több szálon történő terjedésére jó példa, hogy olyan személyt is sikerült találnunk, aki állítása szerint a lista létezéséről nem tudott, ám a profilozásról már régebben is hallott. „Néhány éve egy elszólásból tudtam meg, hogy közösségi oldalakon meg szokták nézni a gólyákat. Igazság szerint ennek maximum annyi értelmét láttam, hogy valamivel elütik a rengeteg szabadidejüket, vagy barátnőt keresnek, de egyikhez sem gondoltam, hogy bármi közöm lenne. Azt, hogy vannak ilyen megjegyzések, meg hogy ezek a listák részét képezik, nem tudtam és nem is láttam file formájában, ahogy szerintem egyébként egyik őrsvezető sem.”

Hogy a szabadidő elütésén és a barátnőkeresésen kívül még mire volt jó a lista, sorozatunk következő részéből derül ki.

Panyi Szabolcs

(Folytatjuk. Címlapkép: Kovács Gergely)

Megosztás