Global Voices

A kínai propagandagyár kulisszái mögött

A Kínai Kommunista Párt (KKP) 19. Kongresszusán Hszi Csin-ping megerősítette hatalmát Kínában. Az elképzelései Kína alkotmányába is bekerültek.

Mostantól a Politikai Hivatal Állandó Bizottságának újonnan megválasztott tagja, az akadémikusból lett politikus, Wang Huning, vezeti a KKP Társadalmi Kapcsolatok Osztályát, hogy további propaganda- és elméleti háttér születhessen Hszi az ország nemzeti és nemzetközi újjáéledéséről szóló Kínai álmához.  

Hszi számára az ideológia egy lényeges fegyver a KKP legitimitásának fenntartására. Kína online közösségi tereit használta arra, hogy a pártideológiát és annak elveit bemutassa és terjessze. Minden médiaorgánumnak hűséget kell fogadnia a KKP-nak, és már az internetszolgáltató vállalatokat is arra ösztönözik, hogy KKP tagokat toborozzanak alkalmazottaik között.

A KKP Társadalmi Kapcsolatok Osztálya meghatározó szerepet játszik „ideológiai fronton”, mivel irányítja az ország hatalmas, a kultúrával, művészettel és oktatással kapcsolatos nemzeti politikáit is meghatározó propagandagépezetét.

A nyugati médiaorgánumok nagy része „propagandaként” utal Kína ideológiai harcára, de a komplex bürokráciát, mely fenntartja és működteti az ideológiai frontot, már nem írják le. A hongkongi székhelyű a The Initium oknyomozó portál nemrég tett közzé egy mélyreható riportot a KKP Társadalmi Kapcsolatok Osztályának átalakításáról. Alább a kínai cikk egy részének a fordítása olvasható.

A KKP Társadalmi Kapcsolatok Osztályának rövid története

1924-ben Kína megosztott volt a korabeli katonai csoportok, a Beiyang–hadsereg, a Koumintang és más regionális szerveződések között, és a KKP egy politikai szövetséget hozott létre, hogy véget vessen a hadúr-rendszernek. Ez vezetett a KKP Társadalmi Kapcsolatok Osztályának létrehozásához, melynek a feladata az volt, hogy közleményeket tegyen közzé, szlogeneket javasoljon, röplapokat készítsen, és a kínai kommunista ideológiát terjessze a Nemzeti Forradalmi Hadseregen belül, illetve a Kína egyesítésére szolgáló északi hadjárat alatt a hétköznapi emberek számára is.

Az 1937–1945 közti második kínai-japán háború alatt a KKP Népi Felszabadító Hadserege Jan’anban hozott létre egy kommunista főhadiszállást. Mao Ce–tung, a KKP vezetője (1943–1976), ki is használta az első ideológiai tömegmozgalmat, a Rektifikációs Mozgalmat, annak érdekében, hogy átszervezze a pártlapokat és a politikai újságokat, illetve hogy biztosítsa, hogy a nyilvánosság a KKP érdekeit szolgálja.

Ezzel Mao létrehozta az elvet, mely szerint a politika előrébb való, mint az újságírás, melyre ma már a történészek „Maoista Újságírásként” utalnak.

Annak érdekében, hogy szabályozni tudják, mi jut a nyilvánosság elé, a Társadalmi Kapcsolatok Osztálya belső publikációkat kezdett terjeszteni a párt tisztségviselői számára.

Azon kívül, hogy feladatuk volt elmagyarázni és terjeszteni a kínai kommunizmus ideológiáját, az Osztály monitorozta a véleménycikkeket, cenzúrázta a kiadványokat, és irányt mutatott a művészeti alkotások terén is.

Az 1958-ban, a Jobboldal-ellenes Mozgalom elleni ideológiai küzdelem során létrehozott „Központi Kulturális és Oktatási Csoportot” a Kínai Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője irányította. Az oktatási rendszert kivéve, Mao uralkodása alatt az osztályt a KKP központi titkárságának titkára vezette. Ez a döntéshozatali és végrehajtási szerv volt felelős továbbá a sportért, az egészségügyért, és más, nem politikai jellegű területekért is.

Teng Hsziao–ping reformkora alatt (1979–1987) a Társadalmi Kapcsolatok Osztályának hatalma csökkent, mivel Teng bizonyos mértékben támogatta a média piacosítását.

Azonban 1990-ben, a Tienanmen téri demokratikus mozgalom leverése után a Társadalmi Kapcsolatok Osztálya visszatalált politikai alapjaihoz. A vezetője a KKP Politikai Hivatal Állandó Bizottságának egyik tagja lett.

A Társadalmi Kapcsolatok Hivatala ma

Jelenleg a Társadalmi Kapcsolatok Hivatala 4 kulcsfontosságú területet vezet:

1. Ideológia. Az osztály alá tartozik az Elméleti Iroda és az Oktatási Iroda is. A két iroda gyakran tesz közzé cikkeket a KKP elméleti hátteréről és annak politikájáról.

2. Kultúra és művészetek. A Társadalmi Kapcsolatok Osztálya vált a művészetek és a kultúra kurátorává is: a Kulturális Minisztérium és a Rádió, Film és Televízió Állami Adminisztrációja (SARFT) más kulturális és művészeti szervezetekkel együtt ide tartozik. Ilyen például az Irodalom és Művészetek Föderációja és a Kínai Írók Társasága.

3. Oktatás és kutatás. A Társadalmi Kapcsolatok Osztálya felel a nemzeti ideológiai és politikai oktatás tantervéért. Ezen felül ők irányítják a humán és társadalomtudományok területén zajló kutatásokat az országban azáltal, hogy a nemzeti filozófia és társadalomtudományok tervezőcsoportjának jüanok milliárdjait utalják ki társadalomkutatásra. Pusztán 2017-ben több mint tíz kutatás címe azzal kezdődött, hogy „Hszi elnök elképzelései…”

4. Nemzetközi kapcsolatok. Az osztály vezeti a Nemzetközi Kommunikációs Irodát, mely a külföldi médiával való kommunikációért és a Kínáról szóló hírek és szakpolitikák terjesztéséért felel.

A Társadalmi Kapcsolatok Osztálya a „külföldi médiába”, mint például a Nouvelles d’Europe-ba (欧洲时报) vagy a China Timesba (旺报) is befektet, hogy pozitív hangvételben tudósítsanak Kínáról a tengerentúli kínai közösségek felé.

Kínában az összes belföldi lap, folyóirat és kiadó a kormánytól vagy a párttól függ, így a Társadalmi Kapcsolatok Osztálya közvetlen nyomást tud rájuk gyakorolni.

A legújabb fejlemény, hogy a SARFT új igazgatója, Nie Csen–hszi egyben a Társadalmi Kapcsolatok Osztályának miniszterhelyettese is. Nie a KKP Kibertérügyi Központi Iroda Vezető Csoportjának és a Kibertér Kínai Adminisztrációjának a vezetője is egyben, mely arra utal, hogy mind a hagyományos, mind az újmédia adminisztrációjáért a Társadalmi Kapcsolatok Osztálya felel.

Az újmédia irányítása

A mobilinternet és a közösségi média egyre szélesebb körben való elterjedése az utóbbi években hozzájárult ahhoz, hogy a kínai netizenek sokkal hangosabban fejtsék ki véleményüket. Hogyan birkózott meg a Társadalmi Kapcsolatok Osztálya ezzel a kihívással?

2012 óta az online médiát sújtó megszorítások váltak az „új normává”. A nemrég létrehozott Kibertér Adminisztrációs Iroda kihasználta a cenzúrát lehetővé tevő hatalmát, hogy az állami- és a pártmédia újra vezető szerephez jusson a közvélemény formálásában.

2017 júniusában számos szórakoztató oldal lett egyik napról a másikra betiltva a közösségi média felületein a „társadalmi értékek megsértéséért”. Némelyiknek több millió követője van a WeChaten.

A KKP Társadalmi Kapcsolatokért Felelős osztálya felügyeli a cenzúrát, és a párt forrásait használva képes a belföldi és tengerentúli médiába fektetni. A taktikájuk az évek során fejlődött és alkalmazkodott az új technológiához, ez pedig lehetővé teszi, hogy a cenzúra és a politikai befolyásolás még hatékonyabb és nehezebben észrevehető legyen.

Úgy tűnik, hogy Orwell disztópiája már nem csak fikció: „Aki uralja a múltat, uralja a jövőt is. Aki uralja a jelent, uralja a múltat is”.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42