Global Voices

A Kreml által pénzelt, szexi naptárban hálálkodnak a szíriai nők

Majdnem négyezer non-profit szervezet pályázott a Kreml idei pályázati pénzeire, azt remélve, hogy támogatni tudják a testnevelést, az emberi értékeket és a tudományt célzó, fiataloknak szóló projektjeiket. Durván 238 millió rubelt (több, mint 1,1 milliárd forintot) osztottak szét 70 különböző projekt között. A Russian Union of Youth (Orosz Fiatalok Uniója) támogatáskezelő kifejezetten arra kapott pénzt, hogy „népszerűsítse a orosz kulturális örökséget”.

Nyolc héttel később aztán a nagyközönség is bepillantást nyerhetett Oroszország popkultúrájába: elkészült egy igényes naptár, amelyben gyönyörű szíriai nők pózolnak kacér üzenetekkel, amelyek Moszkva közel-keleti fegyveres beavatkozását méltatják. Minden nő egy kokosnyikot, orosz fejdíszt visel „Oroszország iránti tisztelete jeléül”.

A mostani egy kevésbé erotikus változata is lehetne annak a korábbi naptárnak, amelyet Vlagyimir Putyin elnök kapott hat évvel ezelőtt, az 58. születésnapjára. Akkor a Moszkvai Állami Egyetem újságíró szakos nő hallgatói félmeztelenül álltak modellt, a rövid, szuggesztív feliratok pedig Putyin ellenállhatatlan férfiasságát hirdették.

Ez a mostani alkotást nem hatja át annyira a szexualitás, mint a 2010-es ajándékot, és kevésbé exkluzív is. A hölgyek fényképei az „orosz katonatiszteknek” szólnak, december 17-én pedig egy egész rakományt postáztak belőle Szíriába, az ott állomásozó egységeknek.

Hogy Putyin mégse merüljön feledésbe, az orosz katonákra vár egy kis emlékeztető az elnök születésnapjának hónapjánál: „Mondd meg, ki a főparancsnokod, és megmondom, ki vagy” – üzeni Miss Október, a Yara Khaszanként azonosított nő.

fdg

Miss Október hívogatja Oroszország fegyvereseit. Forrás: FromSyriaWithLove.ru

A többi hónapnál is hasonlóan hangzatosak az üzenetek, amely a megkönnyebbült, megmentett és talán egy kicsit fel is izgatott nők háláját hivatott közvetíteni. „Neked volt ünnepnapod, de én kaptam az ajándékot” – viccelődik Miss Február, mivel ekkor tartják „a Haza védelmezőjének napját”.

Nem lehet tudni, hogy mikor készült el a naptár, de a hónaphoz tartozó szösszenetek közül már több is elavult. Miss Augusztus például egy imádkozást idéző pózban mondja: „Az én Palmürám sorsa a te kezedben van”. Ezzel az ókori szír városra utal, amelyet még márciusban foglaltak el a kormányközeli erők az orosz légierő segítségével – majd veszítettek el az Iszlám Állam ellen december 11-én.

august-model

„Az én Palmürám sorsa a te kezedben van”, üzeni Miss Augusztus. Forrás: FromSyriaWithLove.ru

A novemberi oldal még Oroszország lassan kiöregedő anyahajójáról, az Admiral Kuznyecovról is megemlékezik, amint az Szíria partjainál kiköt, hogy segítse a légi háborút. Az Admiral Kuznyecov érkezése óta azonban a fedélzet gépészeti problémái miatt már két repülő is lezuhant landolás közben.

A naptár a Citizen nevű csoport munkája, amelyet a Russian Union of Youth választott ki egy olyan projekt elkészítésére, amelyben nemzeti érzelmű, fiatal művészek fejezhetik ki Oroszország „kulturális és nemzeti értékeit”, miközben a „modern Oroszország győzelmei és sikerei” előtt is adóznak.

A naptár valóban tisztelgés az orosz győzelem előtt, a szerzői nem is palástolják, hogy megvetik Amerikát, amiért az idegenkedett az Asszad-rezsim védelmét támogató orosz erőkhöz való csatlakozástól. Egy december 15-én kiadott sajtóközleményben a készítők a következőt írták:

Mostanában a nyugati sajtó egyre gyakrabban idéz olyan „szíriai lányok” profiljaiból, akik tökéletes angolsággal számolnak be az orosz erők által okozott szenvedéseikről. Ezek a „lányok” még arabul sem tudnak válaszolni a segítséget ajánlóknak. Egyre magasabb azoknak a száma, akik kezdik megérteni, hogy ezek a vad történetek nem nyolcéves kislányoktól, hanem a CIA közösségi média-szakértőitől származnak. A projekt készítőinek és résztvevőinek ugyanakkor fontos, hogy (orosz) katonáink, akik terroristákkal küzdenek (Szíriában), tudják, hogy a szír lányok gondolnak rájuk.

A nyolcéves közösségi média felhasználókról szóló megjegyzés feltehetően áskálódás a hétéves Bana Alabed ellen, akinek az anyukája mára híressé vált tweeteken keresztül közvetít a (cikk megjelenésekor még) forradalmárok által tartott Kelet-Aleppóból. Bana még késő szeptemberben lett ismert, miután dühös bejegyzésben tette helyre a létezését megkérdőjelező Asszad-párti internetes trollokat. December 14-én a Bellingcat közösségi oknyomozó portál jelentetett meg egy kutatást, amely nagyon is arra utal, hogy a lány tényleg létezik, és valóban Kelet-Aleppóban él.

A Russian Union of Youth elnöke Pavel Krasznoruckij, Putyin elnök egyik úgynevezett „proxy-ja”, tehát olyan embere, akit felhatalmaztak arra, hogy a 2012-es elnökválasztás idején Putyin nevében beszéljen. Miután Putyint megválasztották, az elnök megtartotta a proxy-programot, Krasznoruckij pedig a mai napig szakértőként vesz részt különböző oktatásügyi kérdésekben.

Frissítés: Az orosz TJournal szerint a naptárban szereplő modellek közül többeket is sokkoltak a nekik tulajdonított szuggesztív idézetek. Yara Khaszan, avagy Miss Október állítólag egy csak barátok számára elérhető Facebook-bejegyzésben biztosította a Szíriában élő ismerőseit, hogy sem ő, sem pedig a naptárban szereplő többi modell nem tudott a kacér feliratokról.

„Azt hittük, csak a fényképeink lesznek benne” – nyilatkozta Khasan a TJournalnak. „Teljesen lesokkolt, mikor megláttuk ezeket a hülye idézeteket a neten. […] A barátaimnak elmagyaráztam a Facebookon, hogy mi is történt, mert a szíriai fogadtatás borzalmas volt. Mindenki dühös a szövegekre.”

Khaszan elmondása szerint pusztán annyit mondtak nekik, hogy a naptár köszönet a Szíriában a terrorizmus ellen harcoló orosz katonák számára. Megkérte a naptár készítőit, hogy töröljék a sugalmazó feliratot, de a példányokat addigra már elküldték a terepen szolgáló katonáknak.


Ezt a bejegyzést a Global Voices Online magyar oldaláról vettük át. Szerző: Kevin Rothrock. Fordító: Katona Fruzsina. A bejegyzésre a Creative Commons 3.0 licenc vonatkozik.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42