vidéki lapszemle

Nagyot drágult a kenyér, katolikus jelképre cserélnék az I. világháborús katonát

Nyugat.hu: Nagyot drágult a szombathelyiek kedvenc kenyere

Néhány nap alatt 629 forintról 819 forintra ugrott a toronyi kenyér ára – írja egy olvasói jelzésre hivatkozva a Nyugat.hu. Mivel idén csak a liszt ára hozzávetőlegesen 40 százalékkal nőtt, elkerülhetetlen volt a kenyér és más pékáruk drágulása – idézi a Magyar Pékszövetség elnökét a lap.

Balatontipp.hu: Badacsonytomaj – Kitoloncolnák a katonát a főtérről, kell a hely egy katolikus jelképnek

„Trianon után 101 egy évvel egyeseknek útjába került a nemzeti múltunk egyik legszomorúbb pillanatára emlékeztető első világháborús katona szobra Badacsonytomajon” – olvasható a Balatontipp oldalán. A portál szerint az 1938-ban közadakozásból emelt emlékművet a főtérről az eldugottabb helyen lévő Hősi-ligetbe száműznék, hogy a helyére egy Szentháromság-oszlopot állítsanak a katolikus vallás dicsőítésére. Mindezt sok közpénzből.

Debreciner.hu: Mintha szándékosan tartanák félelemben a lakókat – Önkéntesek jelentkezését várják a kilakoltatások ellen küzdő civilek

A Debreciner szerint számos család, nagyjából 80 személy lakhatása vált bizonytalanná, amikor Hajdúhadház önkormányzata az idei év elején 650 millió forint uniós forrást nyert el az Irinyi utcai romatelepen található önkormányzati bérlakások felújítására. Az önkormányzat ugyanis úgy próbálta megvalósítani beruházást, hogy a bérlőket felszólították az ingatlanokból való távozásra, miközben alternatív, ideiglenes lakásokat nem biztosítottak a számukra, és azt sem garantálták, hogy a kiköltöző családok később visszamehetnek a bérlakásokba. Az itt élő sokgyermekes romák piaci alapon nem tudnak albérlethez jutni. Hajdúhadház önkormányzatának testülete megszavazta, hogy 40 millió forintos keretösszegből lakóingatlanokat vásároljanak szociális bérlakások kialakítására. Célként 4-5 ingatlan vásárlását jelölték meg, bár az Irinyi utcai telepen jelenleg 10 lakásban élnek a bérlők.

SzabadPécs.hu: Új védője van a Volvo-per fővádlottjának, visszavonták a Bánki Erik kihallgatását célzó indítványt

Már csak jövőre, 2022 márciusában folytatódik a Volvo-gate néven elhíresült korrupciós ügy miatt indított büntetőper. Az utolsó tárgyaláson azonban kiderült, hogy az elsőrendű vádlott és új védője visszavonták a Bánki Erik országgyűlési képviselő tanúkénti meghallgatását célzó korábbi ügyvédi indítványt. Emellett a Volvo-per fővádlottjának korábbi ügyvédje, dr. Bodnár Imre lemondott védence védelméről: a tárgyaláson bejelentette, hogy felmondja az elsőrendű vádlottól kapott ügyvédi megbízást – írja a pécsi portál.

KecsUP.hu: Továbbra is pusztítják a miklóstelepi kutatóintézetet

A miklóstelepi szőlészeti kutatóintézet több éve bezárt már, és azóta az enyészeté lett. Pedig fénykorában a szakmai körökben jól ismert és fontos intézmény volt. De azóta rá sem ismerni. És nemcsak azért, mert a gaz benőtte, hanem azért is, mert széthordták, ami mozdítható volt – mutat rá a KecsUP. Idén tavasszal szóba került, hogy a Neumann János Egyetemhez kerülhet az ingatlan, az pedig megpróbálja a felsőoktatási vérkeringésbe bevonni valamilyen tartalommal. A lap azonban hiába kereste az egyetemet azzal kapcsolatban, hol tart az ügy, kérdéseikre nem reagáltak.

A nyitókép illusztráció, forrás: pixabay.com

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42