
Plusz 22 milliárd kormánypropagandára, és új adó a megtakarításokra
Heti lapszemlénk.
A lap derítette ki, hogy tavaly Felcsút „egyedi döntés” alapján csaknem másfél milliárd forint közpénzt kapott a kormányzati irányítás alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökségtől. A miniszterelnök faluja az árvízcsúcs-csökkentő tározó környezetének turisztikai célú fejlesztésére kapott támogatást. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a felcsúti önkormányzat közpénzből éttermet, látványteraszt és sportpályát építtet a híres-hírhedt kisvasút felcsúti állomásánál ugyancsak közpénzből kialakított csónakázótó mellé. A kivitelezést Mészáros Lőrincék családi cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. végzi.
Tavaly már átlagosan havi bruttó 6,9 millió forintot keresett Antall Péter, a közpénzből működő Antall József Tudásközpont Alapítvány (AJTK) igazgatója – másfélszer többet, mint egy évvel korábban, derül ki a szervezet legfrissebb pénzügyi beszámolójából. A néhai miniszterelnök fiának juttatásaira 2020-ban összesen 82,8 millió forintot fordított az alapítvány, amelynek pénzügyeit közben a NAV vizsgálja: júniusra több AJTK-s munkatársat is beidéztek meghallgatásra.
A lap megtudta, hogy társtulajdonos lett a 168 Óra és az ELLE magazin kiadójában Shabi Michaeli izraeli-grúz kettős állampolgár, akinek neve évekkel ezelőtt a kormányzati reklámokért felelős politikus barátjaként került elő a sajtóban. A Media1 exkluzív interjút is készített Shabi Michaelivel, akit Rogán Antalhoz fűződő kapcsolatáról, a gyorskölcsönös cégéről és a befektetése céljairól is kérdeztünk.
Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár is szerepel azok között, akiket célba vettek a Pegasus nevű, okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogrammal – derül ki abból a kiszivárgott listából, amely a Pegasust kifejlesztő NSO nevű izraeli cég bizonyos ügyfelei által kiválasztott célpontokat tartalmazza. Aszódi mellett szerepel a listán Weingartner Balázs is, aki az Innovációs és Technológiai Minisztérium korábbi államtitkára, valamint több újságíró és kormánykritikus üzletember.
Több beadvány is érkezett az adatvédelmi hatósághoz a Pegasusos lehallgatási botránnyal kapcsolatban, de Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke éppen szabadságát tölti, így majd csak augusztus 3-a után dönt egy esetleges vizsgálat megindításáról. „A mostani hírek titkos információgyűjtésre utalnak, ezt a szakszolgálat végezheti igazságügyi miniszteri vagy bírói engedély alapján” – fogalmazott, azt is megjegyezve: ha indul vizsgálat, azt biztosan meg tudják majd állapítani, hogy kaptak-e a szakszolgálatok felhatalmazást.
Címlapkép: Pixabay.com
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.