Heti lapszemle

Szijjártó magánéletnek tartja a luxusjachtozást, több kormánytag karanténba került egy buli után

24.hu: Egy zsófiapusztai kúrián tartották a partit, amely miatt kormánytagok sora került karanténba

Csütörtökön hozták nyilvánosságra, hogy koronavírusos lett a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István, aki előzőleg részt vett a Schaller-Baross Ernőminiszterelnökségi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár által rendezett partin. A hatóságok Hollik pozitív tesztje után, a kontaktkutatás alapján értesítették a rendezvény azon résztvevőit, akiknél fennállhat a fertőzés veszélye, mert közvetlenül érintkeztek a politikussal. Így Schaller-Baross főnöke, Gulyás Gergely miniszter és Orbán Balázs államtitkár, továbbá Kovács Zoltán és Dömötör Csaba államtitkár, valamint Farkas Örsszóvivő is karanténba került. Hollik betegsége miatt kellett elhalasztani a tihanyi Tranzit nevű rendezvényt, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondott volna pénteken, mivel Hollik a szervezők között volt.

Hvg.hu: Röhejes produkciót mutatott be valós magyarázatok helyett a jachtozásról Szijjártó

Miután az Átlátszó fotókkal dokumentálta, hogy a külügyminiszter egy kormányközeli oligarcha 7 milliárd forint értékű luxusjachtján nyaralt családostól, Szjjjártó Péter napokig nem nyilatkozott. Végül a 471. számú főút Debrecen és Hajdúsámson közötti szakaszának átadási ünnepségén szólalt meg először az üggyel kapcsolatban. Azt mondta, hogy „a megjelent írások az igazságérzetét sértették”, és a jachtozás a magánélete része.

VálaszOnline: A Habony-csapat leigazolta Gyurcsány volt kincstárnokát, ő szedi a pénzt a TV2-ből

A lap a közelmúltbeli, pénzmosás elleni uniós direktívának köszönhetően nyilvánossá vált máltai cégadatbázisban kutakodva öt olyan érdekeltséget is talált, amelyek egyértelműen a Habony Árpád-féle üzleti csoporthoz tartozik. Az érintett gazdasági társaságok persze évek óta színmagyar, Fidesz- és államközeli bizniszeket bonyolítanak; csak azért lehetett szükség a „nemzetköziesítésükre”, hogy adót optimalizáljanak velük, illetve ideig-óráig láthatatlanná tegyék a tulajdonosaikat. Bónusz: a Habony-kör ebben a máltai hálózatban egyesült Zelles Sándorral, aki a Gyurcsány-éra főbizalmijaként a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot vezette. Ma pedig egyebek mellett az a feladata, hogy kivegye a pénzt a TV2 műsorgyártójából.

Népszava: Égeti a milliókat a NER-jet

Legalább 33 millió forintot repült el augusztusban két hét alatt a kormány holdudvarának kedvenc luxusgépe, az OE-LEM lajtsromszámú Bombardier Global 600-as magángép, amit Orbán Viktor miniszterelnök is használt már. Volt olyan, hogy a repülő szinte megállás nélkül ingázott európai nyaralóhelyek és Budapest között.

444: Ez az ember nagyságú kőtömb esett le a Puskás Arénáról, ami után elkezdték átnézni a 190 milliárdos stadion homlokzatát

Bár a Nemzeti Sportközpontok tagadta a 24.hu információját, hogy azért kezdték el átvizsgálni a tavaly átadott új nemzeti stadion, a Puskás Aréna homlokzatát, mert az épületről lehullott egy betondarab, a 444 fotókat kapott arról, ahol látszik, honnan vált le a betondarab, és mekkora volt. A kőtábla kb. embernagyságú, nagyjából 200 kilós lehet. A Nemzeti Sportközpontok azt válaszolta a lap kérdéseire, hogy a kivitelező Magyar Építő Zrt.-ZÁÉV Építőipari Zrt. konzorcium alvállalkozója, a Bayer Construct Zrt. jelenleg garanciális javításokat végez.

Címlapkép: Szijjártó Péter a Lady Mrd fedélzetén (fotó: Németh Dániel / Átlátszó)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42