Heti lapszemle

Újabb 6 milliárd kormányplakátokra, és harci járművek Mészáros Lőrinc magántavánál

G7: Hatmilliárd még kellett, hogy mindenki értesüljön a 13. havi nyugdíjról

Újabb több mint 6 milliárd forintot költ el az állampolgárok tájékoztatására a kormányzati kommunikációért felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda. A Rogán Antal vezette tárca még április elején állapodott meg az állami hirdetési pénzeket felszívó cégcsoporttal, de a szerződést csak most töltötték fel az internetre. A kampány célja papíron megint a szokásos: az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása”, korábban ezzel a fedőszöveggel jelentek meg a sorosozós, migránsozós és brüsszelezős plakátok is.

MagyarHang: Valakik katonásdit játszanak Mészáros Lőrinc magántavánál

2014 óta Mészáros Lőrinc egyik cégének, a Búzakalász 66 Kft. nevén van a bicskei tó, amelyet a helyiek Erőmű-tó néven emlegetnek. Mészárosék körbekerítették a korábban szabadon látogatható tavat, és luxusbirtokot építettek a partjára. Biztonsági őrök védik a területet, ahova se kirándulókat, se horgászokat nem engednek be. Hadházy Ákos, a korrupciós ügyekre „szakosodott” független országgyűlési képviselő repülővel készített felvételein a Mészáros-birtokon katonai járművek látszanak.

444: A kormány 1,125 milliárd fejlesztési támogatást von el Józsefvárostól a járványra hivatkozva

Pikó András, a VIII. kerület polgármestere Facebookon jelezte, hogy a kormány a járvány elleni védekezésre hivatkozva összesen 1,125 milliárd forint fejlesztési támogatást csoportosít át, azaz von el a kerülettől. Pikó felidézi, hogy Kocsis Máté, a kerület fideszes országgyűlési képviselője és egykori polgármestere pár napja még arról beszélt, hogy mindent meg fog tenni a józsefvárosi fejlesztési pénzekért. Ehhez képest a mostani döntés nyomán meghiúsult többek közt bölcsőde-és óvodafejlesztés, a Horváth Mihály tér fejlesztése és az önkormányzati bérlakásfejlesztések. A polgármester szerint a kormány a krízist politikai leszámolásra használja. Néhány napja a szintén ellenzéki vezetésű Ferencvárostól vontak meg a járványra hivatkozva 400 millió forintot, amit egy közösségi ház felújítására ítéltek meg korábban.

24.hu: Simonka György rokonainak tizenegy dohánybolt termeli a tízmilliókat

Simonka Györgyre, a Fidesz vád alá helyezett Békés megyei országgyűlési képviselőjére 850 millió forintos vagyonelkobzást kért az ügyészség. És bár a politikus vagyonnyilatkozata rendkívül szerény, közeli rokonainak igencsak jól megy az üzlet. Simonka két családtagjának érdekeltségébe összesen tizenegy nemzeti dohánybolt tartozik, amelyek az elmúlt években több milliárd forint bevételt termeltek.

Index: Mostantól háromszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat

A Magyar Közlönyben csütörtök este megjelent rendelet szerint mostantól a veszélyhelyzet végéig 15 nap helyett 45 napjuk, tehát háromszor annyi idejük van az állami szerveknek a közérdekű adatok kiadására. Az indoklás szerint erre a koronavírusos betegségek megelőzése, megismerése, felderítése és továbbterjedésének megakadályozása miatt van szükség, hogy az adatigénylés megválaszolása ne hátráltassa a járványkezelést.

Címlapkép: Kormányplakát Budapesten, 2020. május 2-án. (fotó: Átlátszó/Erdélyi Katalin)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42