Heti lapszemle

Lezárták a lószoláriumos nyomozást, Rogán 400 közvéleménykutatást rendelt 2,5 év alatt

Hvg.hu: Lószolárium félmillióért: kontárkodva zárták le a fideszes képviselőnek kínos nyomozás

Hiába lett botrány, majd költségvetési csalás miatt nyomozás annak a lovas központnak az ügyében, amely iskolásoknak és szakembereknek épült, de végül Czerván György fideszes képviselő veje használta. Az eljárást ugyanis simán megszüntették azzal, hogy nem találtak elég bizonyítékot visszaélésre.

24.hu: Mindent mérnek: Rogán kabinetirodája 400 közvélemény-kutatást rendelt két és fél év alatt

A Miniszterelnöki Kabinetiroda jóformán 2-3 naponta szondáztatja a közvéleményt különböző felmérésekkel, hogy kitalálják, mivel érdemes előrukkolnia a kormánynak. A lap birtokába került dokumentum szerint a mérések többségét a „kormányzati kommunikációs stratégia megalapozására” hivatkozva rendelték meg. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen cég csinálta ezeket a kutatásokat, és mennyi közpénzbe kerültek.

SzabadPécs: 550 ezres illetménye mellé havi 640 ezret kap a gyógyfürdőtől a harkányi fideszes polgármester

Baksai Tamás, Harkány fideszes polgármestere igazán szerencsés ember. A 4500 lelkes dél-baranyai fürdőváros első embere ugyanis egyúttal az önkormányzat többségi tulajdonában álló Harkányi Gyógyfürdő Zrt. felügyelőbizottságának is az elnöke, így nagyjából nettó 915 ezer forintot vihet haza havonta. Ráadásul a gyógyfürdős tiszteletdíja nem csak a polgármesteri illetményénél magasabb, hanem nagy fővárosicégek fb-elnöki juttatásainál is.

Index: Enyhítettek a volt rakamazi polgármester büntetésén

Eleve felfüggesztettet kapott, másodfokon pedig még meg is felezték a volt rakamazi polgármester büntetését, a hülye nevű „Nagy-Morotva Vízi Tanösvény gate” kapcsán. Az ügy lényege, hogy F. Ernő (Fidesz–KDNP), több mint félmilliárd forint uniós pénzre pályázott, amit meg is kapott 2010 januárjában, 2012 novemberében pedig még pár milliót hozzácsaptak. Viszont a projektelemek jó része teljesen használhatatlan romhalmaz lett, és a polgármester az építési vállalkozókkal karöltve kamuzott arról, hogy mi épült meg.

Népszava: Tízmilliókkal tartoznak a baranyai tanároknak

Nem kapták meg díjazásukat a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztését segítő pedagógusok a Szigetvári Tankerület több iskolájában. Vannak, akiknek félmillió forinttal tartoznak. Az ügyben nagyjából 150-en, legalább nyolc iskola pedagógusai érintettek, akik több mint két éve várják, hogy megkapják díjazásukat.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42