Heti lapszemle

Mészáros Lőrinc cége autópályalehajtót kap, 21 képviselő néma csendben ül a parlamentben

G7: 2 milliárdos autópályalehajtót kap Mészáros Lőrinc ásványvizének palackozóüzeme

Gyakori dugókat okoz az M1-es autópálya Tatabánya és Bicske közti szakaszán, hogy Szárliget térségben új autópálya-csomópont épül. Mivel innen csupán 5 kilométerre van az óbaroki pihenőhely, kissé érthetetlen a beruházás, de a megfejtés elég egyszerű: itt van Mészáros Lőrinc – elsősorban állami cégek által vásárolt – ásványvizet gyártó cégének, a Vivienvíznek a palackozóüzeme. A csomópontot pedig Mészáros üzlettársának, Szíjj Lászlónak cége, a Duna Aszfalt Kft., illetve a Reaszfalt Kft. építi nettó 2 milliárd forintért.

Népszava: Jó nagy kiskaput nyitott a kormánytöbbség nagymenőknek és bűnszervezeteknek

A kormánypárti parlamenti többség múlt héten – a költségvetési törvénybe rejtve – fogadta el azt a Btk.-t érintő javaslatot, amelynek következtében szinte lehetetlen lesz bizonyítani, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetben követtek el. Mostantól ugyanis a bűnszervezethez meg kell állapítani az elkövetők közötti alá-fölérendeltségi viszonyt, munkamegosztást, és konspiratív kapcsolatrendszert.

HVG: Nem kikötőt, hanem elhagyott ipartelepet vett a kormány Triesztben

Szijjártó Péter külügyminiszter korábban azt mondta, hogy Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező, 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében, hogy a magyar vállalkozások innen bonyolíthassák le tengeri exporttevékenységüket. Most kiderült, hogy ez valójában egy elhagyott ipari terület, aminek nincs kikötője, és korábban egy olajfinomító működött rajta.

Napi.hu: Nagyon furcsa szerződést kötött Rogán hivatala

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal nettó 30 milliárd forint értékű keretmegállapodást kötött a költségvetési szervek rendezvényeinek lebonyolítására, a fővállalkozó rendezvényszervező pedig nem más, mint az Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. A cégnek nem bejegyzett tevékenysége a rendezvényszervezés, az állami vállalat az országos földfelszíni és műholdas műsorszórással foglalkozik, valamint üzleti távközlési szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek. Alvállalkozóként azonban ott vannak a tenderben a kormányzati plakátkampányokkal nagyot kaszáló Balásy Gyula érdekeltségei, és a Fidesz kedvenc biztonsági cége, a Valton is.

RTL Klub: 26-an egyszer sem szólaltak fel az Országgyűlésben az elmúlt fél évben

Öt miniszter és 21 képviselő egyetlen egyszer sem szólalt fel az Országgyűlésben az elmúlt fél évben. A kormány szerint a minisztereknek nem is az a dolguk, hogy a parlamentben vitázzanak, őket legtöbbször a parlamenti államtitkárok képviselik. A néma képviselők között 17 fideszes van, köztük Bíró Márk, aki 2010 óta egyszer sem szólalt fel a törvényhozásban.

Címlapkép: A Vivienvíz palackozója az M1-es autópálya mellett

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42