Heti lapszemle

Másfél milliárd Áder alapítványának, újabb 36 milliárd a Vár átépítésére – Heti lapszemle

RTL Klub: évente másfél milliárd közpénz megy Áder alapítványának

Évi másfél milliárd forintból gazdálkodhat az az alapítvány, amelyet a köztársasági elnök alapított, és a volt államtitkár, Csepreghy Nándor igazgat. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 2018-ban először csaknem fél milliárdos, majd újabb másfél milliárdos támogatást kapott a kormánytól. Az alapítványtól azt írták: céljuk a társadalom érzékenyebbé tétele a környezeti és fenntarthatósági problémákkal szemben.

Abcug: az állam felelős az iskolai szegregációért

Több mint tíz éve indított pert az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) ellen, amiért majdnem harminc iskolában szegregáltan oktatták a roma gyerekeket. A csütörtöki jogerős ítélet értelmében az EMMI felelős a kialakult helyzetért, és utasítania kell az érintett iskolákat, hogy deszegregációs tervet dolgozzanak ki. Ezenfelül 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezték a minisztériumot. A pert indító alapítványnak viszont nem sikerült elérnie, hogy bezárassák a szegregáltan működő iskolákat.

444: újabb 36 milliárd a Budai Vár átépítésére

A szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból kiderült, hogyan és nagyjából mennyiért fejleszti tovább a kormány a Budai Várat, hogy visszaálljanak az 1945 előtti állapotok. Így több mint 36 milliárd forintból éled újjá a mostanában hanyagolt Hauszmann-terv. A teljes Budai Palotanegyedet érintő fejlesztésekre 10,21 milliárd forintot, a Csikós udvart és a Nyugati kertet érintő fejlesztésekre 13,83 milliárdot, a Budavári Palota fejlesztéseire 4,04 milliárdot, a Budai Palotanegyed épületeinek újjáépítésére 3,4 milliárdot, a Várkertek fejlesztése és a déli várszoknya helyreállítására 1,9 milliárdot, a „Halászó fiú” és a „Mátyás kút” elnevezésű szökőkutak helyreállítására 900 milliót, az I. kerületi Táncsics utca 9. szám alatti ingatlan felújítására 850 milliót, a XI. kerületi Talpas utcai telephely fejlesztésére 900 milliót költenek.

RTL Klub: meghalt a zebrán elütött nő, sokan az eliosos közvilágítást okolják

Meghalt a kórházban az a 67 éves nő, akit kedd este ütött el egy kisbusz Pécsen. Az asszony a zebrán kelt át, amikor elgázolták. Azt, hogy pontosan mi okozta a balesetet, még vizsgálják. A kereszteződés világítására már évekkel ezelőtt is panaszkodtak a környéken élők, szerintük az Elios Zrt. által felszerelt új lámpák nem adnak elég fényt.

G7: titokzatos szoftver dönt a gyanús napelem-pályázatokról

A KKV energiahitel elnevezésű, uniós forrású pályázatot 2018. március 9-én nyitották meg másodjára, a hivatalos tájékoztatás szerint 12 milliárd forintos keretösszeg erejéig. Furcsa módon a tendert már másnap felfüggesztették, és azóta sem nyitották újra. A G7 közérdekű adatigénylésben kérte ki a nyertesek névsorát. Ennek csak részben tett eleget a pályázatot lebonyolító MFB, de ebből is kiderült, hogy többek között Pócs János fideszes országgyűlési képviselő gyermekei, és a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt. volt vezérigazgatója, Sájer Gábor cégei is nyertek a pályázaton. Az MFB nem válaszolt arra, hogy mi alapján bírálták el a pályázatokat, csak annyit, hogy 108 cég nyert a tenderen.

A portál és a Transparency International által indított adatper tárgyalásán a legérdekesebb mozzanat az volt, amikor az MFB jogi képviselője azt mondta, hogy a 300 millió forint alatti hitelkérelmek tekintetében automatikusan végzi el egy szoftver a hitelbírálatot, ilyen értelemben nincsenek is rögzített adatok, amelyeket ki lehetne adni. A bírálat úgy történik, hogy beérkeznek a kérelmek, majd egy szoftver különböző szempontok alapján végzi el a hitelbírálatot, és a végén „igen-nem” döntés hozható, ezt követően pedig már automatikusan kerül sor a szerződéskötésre.

Címlapkép: a Várban épülő lovarda látványterve

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42