Heti lapszemle

A Gundel adja a Miniszterelnökség menzáját, hiányos Bánki Erik vagyonnyilatkozata – Heti lapszemle

HVG: jóárasított Gundel-kosztot tápolhat Orbán a Várban

A Gundel kapott megbízást arra, hogy a Budai Várba költöző Miniszterelnökség menzáját üzemeltesse. A zsíros falatnak számító megbízást tenderen nyerték el. Az exkluzív étterem megerősítette információt. Utóbb kiderült: a Gundel meglehetősen nyomott árakon kínálja az ételeket a Miniszterelnökségnek, füstölt csülkös bableves 300 forint, burgonyafőzelék 300 forint, sertéssült 800 forint – ilyen összegek állnak az étlapon.

Direkt36: ez mind hiányzik Bánki Erik vagyonnyilatkozatából

A fideszes Bánki Eriknek több éven keresztül volt egy puccos Római-parti lakóparkban egy 133 négyzetméteres lakása, ami sosem szerepelt a vagyonnyilatkozataiban. Annak ellenére, hogy elismerte a Direkt36-nak, hogy „félig-meddig” jelenleg is a lakóparkban él. Nem írta be a nyilatkozataiba a romániai cégein keresztül szerzett több mint 100 hektárnyi földjét, és ezeknek a cégeknek a több száz milliós köztartozásait sem. Bánki azt mondta, azért nem tüntette fel az ingatlanokat a vagyonnyilatkozatában, mert nem személyesen ő, hanem cégei birtokolják ezeket. A lakóparkkal pedig az a helyzet, hogy Bánkiék 2012-ben eladták a B6-Home Kft.-t és ezzel együtt a cég tulajdonában lévő lakást. A család azonban nem távolodott el a lakóparktól: Bánki felesége a B6 Rent nevű cégén keresztül továbbra is két másik ottani lakás közvetett tulajdonosa maradt. Jelenleg ennek egyikébe van bejegyezve Bánki Erik két cége is.

Népszava: fideszes belső utasítás, hogy Sorosra kell kenni a tüntetéseket

„A Fidesz-KDNP a munkások oldalán áll, ez a kormány mindig is a munkahelyteremtés kormánya volt” – áll abban a levélben, amelyet a pártközpontból küldtek a választókerületeknek azzal kapcsolatban, mit mondjanak a rabszolgatörvényről. A levelet azért küldték, mert az ellenzék szinte minden önkormányzatnál rendkívüli ülés összehívását követeli a rabszolgatörvény miatt. A Fidesz erre reagálva adott útmutatót a politikusainak, mit mondjanak a törvényről, milyen legyen az egységes kommunikáció. A levélben lényegében ugyanazok a sorosozós, migránsozós panelek szerepelnek, amelyet eddig is felmondtak a Fidesz politikusai, ha a sajtónak nyilatkoztak. Például ilyenek: „Az ellenzéki előterjesztést azért utasítjuk el, mert ez csak egy ürügy ahhoz, hogy politikai balhét csináljanak, mindez már rég nem a Munka törvénykönyvéről szól. A mostani ellenzéki akciók Soros György európai parlamenti választási kampányának része. Azért támadnak minket, mert a magyarok nemet mondtak a bevándorlásra, és hazánk a Soros-terv útjában áll.”

Infostart: durva vegyi szennyezés Baranyában

A csődbe ment és a fővárosban az Illatos úti szennyezéssel kapcsolatban is ismert Budapesti Vegyiművek Baranya megyei, hidasi telephelyén, és Garén, ahová a hidasi telephelyről szállították a vegyi hulladékot, a mai napig erősen szennyezett a talaj. Az összes halogénezett aromás szénhidrogén mennyisége több mint 28 ezerszerese a határértéknek. A garéi szennyezés a 2000-es évek elején sok botrányt keltett. Ismertté vált, hogy több ezer hordónyi tetraklór-benzol származék van ezen a Pécstől délre eső településen. Akkor a botrányok hatására elszállították a veszélyes hulladékot, ám kiderült: nagyon jelentős szennyezés maradt a helyszínen. A Greenpeace adatokat kért a Baranya megyei kormányhivataltól, ám a hatóság megtagadta az adatközlést. Először az adatvédelmi hatósághoz (NAIH) fordultak, majd az állásfoglalás kikérése után mentek bíróságra az ügyben, ahol jogerősen a Greenpeace-nek adtak igazat. Kiderült, hogy igen jelentős szennyezés van Garé térségében és Hidasnál, különösen az előbbi területen. A kiperelt adatokból látszik, egy 2015-ös mérés során a talajra megadott határérték több mint 28 ezerszeresét találták halogénezett aromás szénhidrogénekből. Rákkeltő mérgek 5-10 ezerszeresét tartalmazza a talaj is és a talajvíz is.

444: hirdetésben keresnek légiutas-kísérőt Orbánnak a nem-kormánygépre

Meglepő fejléccel jelent meg a minap egy online álláshirdetés: légiutas-kísérő (szerződéses katona, Kecskemét). Beleolvasva hamar érthetővé válik, hogy miről van szó. A „különleges elvárások a beosztás betöltéséhez” rubrikánál az szerepel, hogy A319 Cabin Crew. Az angol kifejezés a légiutas-kísérő angol szinonimája, az A319 pedig az Airbus repülőgépgyár egyik ismert utasszállító modellje. A honvédségnél korábban nem volt ilyen gép rendszerbe állítva, hogy 2018. elején kiderüljön, a hadsereg két ilyen gépet is vásárolt kétmilliárd forintért. Simicskó István honvédelmi miniszter annak idején azzal kezdte az Airbusok bemutatását, hogy „ezek a gépek nem kormánygépek. A Magyar Honvédség hadrendjébe kerültek, és a Magyar Honvédség fogja használni őket.” Később azonban sorozatban derült ki, hogy Orbán Viktor újra meg újra a papíron csapatszállítónak vett gépek valamelyikével utazott. Mivel katonai vásárlásról van szó, így  teljes titokban bonyolíthatták le a beszerzést, ráadásul az utazások költségeit sem kötelesek kiadni.

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42