1,5 milliárdos megbízást kapott a kormány házi műkincsszállítója a Városliget Zrt.-től
Verseny nem volt, de erre a kiírás alapján számítani is lehetett. A cég egyeduralma a műkincsszállítás- és raktározás területén évek óta tart.
A „XVI. Lajos és családjának elfogatása” című festményért 400 ezer svájci frankot fizetett a jegybank egy zürichi galériának.
A hat Csernus-kép mellett Benczúr Gyula egyik festményét is megvásárolta a közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank.
Az EU-s közbeszerzési értesítő február 11-i száma szerint Benczúr Gyula „XVI. Lajos és családjának elfogatása” című alkotásáért 400 ezer svájci frankot, vagyis mintegy 116 millió forintot fizettek a zürichi Violetta Trade AG-nek. A zürichi cég mögött a svájci cégadatbázis szerint a Daniel Herment Galéria áll.
A Benczúr-festmény megvásárlására a hivatalos tájékoztatás szerint az MNB Értéktár Program keretén belül került sor, és a kép a Magyar Nemzeti Galériába fog kerülni.
Kapcsolódó cikkünk
Fidesz-közeli műértők irányítják az MNB 30 milliárdos műkincsvásárlási programját
Az interneten nem találtunk fotót az alkotásról, amelyet az Artportal szerint 1872-ben festett Benczúr Gyula. A művész szintén 1872-ben készült, hasonló témájú alkotása, melynek címe „XVI.Lajos és családja Versailles ostromakor”, egy aukción 3,2 millió forintos kikiáltási árral szerepelt, a „XVI. Lajos elfogatása” című alkotás kikiáltási ára pedig 650 ezer forint volt.
A címlapkép illusztráció.
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásVerseny nem volt, de erre a kiírás alapján számítani is lehetett. A cég egyeduralma a műkincsszállítás- és raktározás területén évek óta tart.
A cég rendszeres befutó a város közbeszerzésein. Most azután nyert, hogy az egyetlen vállalkozást, amely nála olcsóbb ajánlatot adott, kizárták.
Több száz milliárd forint folyik a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság irányítottnak látszó tenderein át a NER-cégekhez.
A Digitális Kormányzati Ügynökség korrupciógyanús közbeszerzési eljárásával kapcsolatban az Átlátszó nyújtott be panaszt a Gazdasági Versenyhivatalhoz.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!