Rendőrség

Egy év alatt 267 kirendelést kapott egy ügyvéd a XIX. kerületi rendőrkapitányságtól

Mint arról korábban már beszámoltunk, a XIX. kerületi Rendőrkapitányság 2 millió forint költségtérítést kért egy adatigénylőtől, aki arra volt kíváncsi, hogy 2016-ban hány ügyvédet foglalkoztattak kirendelt védőként, és az összes közül mennyi kirendelést kapott a legtöbbet foglalkoztatott ügyvéd. Az igénylő nem fizetett, hanem inkább tőlünk kért segítséget, és perelt. Jogerősen nyert, az eljárás végén még a rendőrségnek kellett fizetni több mint negyedmillió forint perköltséget. Az ítélet alapján pedig döbbenetes számot közölt a rendőrség: 2016-ban 384 ügyben rendeltek ki védőt, ebből egyetlen védőnek jutott 267 kirendelés. Vagyis az összes kirendelés 69,5 százaléka az övé lett, és kb. minden munkanapra jutott egy kirendelése.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Mi az a kirendelés?

Vannak esetek, amikor egy büntetőeljárásban kötelező a védelem. Például ha a gyanúsított fogva van tartva, vagy éppen fiatalkorú, vagy nem beszéli a magyar nyelvet. Egészen tavalyig ha ilyen esetben a gyanúsítottnak nem volt védője, a rendőrség rendelt ki számára egyet. Vagyis a rendőrség választotta ki, hogy ki legyen az a védő, aki az eljárásban a rendőrséggel szemben képviseli a gyanúsítottat.

A rendszer számos kérdést vetett fel: Mennyire bízhat meg a gyanúsított abban a védőben, akit az ellene nyomozó rendőr választott neki? Meddig tud független lenni egy védő, ha esetleg egyik megélhetési forrása attól függ, hogy a rendőrség őt rendeli-e ki? És a rendőrség olyan ügyvédet rendel ki, aki teljes gőzzel védi a vádlottat, vagy inkább olyat, aki a kötelező körökön túl nem nehezíti a nyomozást? Végül mennyire méltányos az ügyvédekkel szemben az, ha a kirendeléses ügyek aránytalanul néhány ügyvédnél koncentrálódnak?

Természetesen nem lehet általánosítani sem a rendőrség, sem a kirendelt védők munkáját illetően, de a magyar rendszer működésével kapcsolatos gondok elég jól dokumentáltak. A területet közel két évtizede elemző Magyar Helsinki Bizottság 2008-as adatkérése például megdöbbentő eredményt hozott.

A kapott adatok szerint a harminchétből tizenkilenc helyi kapitányságon az ügyek több mint harmadában ugyanazt a védőt rendelték ki, hét esetben a kirendelések több mint 50%-át egyetlen védő kapta meg. Tizennyolc esetben az első három helyen szereplő védők együtt az összes ügy legalább 70%-át kapták meg. Egy több mint tíz évvel ezelőtti kutatásban pedig arra derült fény, hogy a kirendelt védők jelentős része nem jelenik meg az első kihallgatáson, ahogy az eljárás többi részében is alacsonyabb az aktivitásuk a meghatalmazott védőkhöz képest.

A probléma kezelése céljából az új büntetőeljárási törvény alapján tavaly óta fő szabály szerint már nem is a nyomozóhatóság választja ki a védőt, de ennek tapasztalatait még nem vizsgálták.

A konkrét ügy és az adatok

Az eljárás részletes leírása korábbi cikkünkből megismerhető. A lényeg, hogy négy számért kért a rendőrség több mint kétmillió forint költségtérítést: mennyi volt az összes kirendelés és az összes kirendelt védő, mennyi volt az első és a második legtöbbször kirendelt védő ügyeinek száma.

 

A bíróság szerint nem kérhet költségtérítést a rendőrség azért, hogy statisztikai adatokat szolgáltasson a kirendelt védőkről

A XIX. kerületi kapitányság 2 millió forint költségtérítést kért egy adatigénylőtől, aki arra volt kíváncsi, hogy 2016-ban hány ügyvédet foglalkoztattak kirendelt védőként, és az összes közül mennyi kirendelést kapott az első és második legtöbbet foglalkoztatott ügyvéd. Az igénylő nem fizetett, hanem inkább tőlünk kért segítséget, és perelt.

A rendőrség perbeli állítása szerint a négy adat kinyeréséhez 2.043 ügyiratot kell papír alapon átnézni, ami 512 órába telik.

A jogerős ítélet alapján kapott adatok eléggé mást mutatnak. Egyrészt összesen 384 alkalommal rendeltek ki védőt – vagyis 2.043 akta minden egyes lapját nyilván nem kellett végignézni ahhoz, hogy kiderüljön, 384 ügyben volt kirendelés. Másrészt az 512 óra az 64 munkanap, ha ezt négy rendőr is végzi teljes munkaidőben – ahogy a rendőrség állította a perben -, az akkor is 16 teljes munkanap 4 rendőrnek.

Ehhez képest a jogerős ítéletet a bíróság 2018. december 22. napján kiadmányozta (a másodfokú tárgyaláson a rendőrségnek nem volt jelen képviselője, pedig ők fellebbeztek), és a választ a rendőrség 2019. január 11-én küldte meg az Átlátszó által működtetett Kimittud-rendszeren keresztül. A két időpont között eltelt 19 nap, amiből három karácsony volt, egy szilveszter, egy újév, de az is valószínűtlen, hogy 2018. december 22. napján azonnal megkezdte a munkát a rendőrség, és a két ünnep között, valamint január első hetében minden nap négy rendőr ezzel foglalkozott. Így utólag sem tűnik reálisnak az 512 óra munkaigény.

De engedjük meg, hogy tényleg 512 munkaóra volt mindez, mert valamit nem veszünk figyelembe ebben a találgatásban. A számok akkor is árulkodóak.

Közel 70%-ban ugyanaz a védő volt

A jogerős ítélet alapján megadott tájékoztatás szerint 2016-ban összesen 384 védőkirendelő határozat született a XIX. kerületi Rendőrkapitányságon, vagyis ennyi ügy volt, amikor kötelező volt a büntetőeljárásban a védelem, de a gyanúsított nem hatalmazott meg védőt, ezért a rendőrség rendelt ki számára egyet. Összesen 18 védő között oszlott meg a 384 kirendelés. Érdemes tudni, hogy Budapesten a kirendelhető védők száma több száz volt.

Ennél is érdekesebb adat, hogy a 384 kirendelésből a legtöbbet kirendelt védő 267-t kapott. Ez az összes ügy 69,5%-a. És 2016-ban 255 munkanap volt. Természetesen egy nap több kirendelésre is sor kerülhetett, és kirendelés hétvégén is van, matematikailag semmi gond ezzel.

De az már kérdéseket vet fel, hogy egy ügyvéd hogyan tud 267 eljárásban védelmet ellátni úgy, hogy nyilván van előző évről áthúzódó ügye is. Hogyan tud egyáltalán megjelenni ennyi kihallgatáson egy évben? Alkalmaz tíz ügyvédet vagy jelöltet? Akkor őket miből fizeti? Ugyanis a kirendelési díjakból ennyi alkalmazottat finanszírozni lehetetlen.

A második legtöbbet kirendelt védő 38 ügyet kapott. Vagyis a fennmaradó 16 ügyvéd összesen kapott 79 ügyet, átlagosan évente 5-öt, tehát félévente egynél kevesebbet. A legtöbbet kirendelt védő ehhez képest havonta 22-t. Vagyis a legtöbbet kirendelt védőt egy átlagos védőhöz képest több mint negyvenszer nagyobb valószínűséggel választotta ki a XIX. kerületi Rendőrkapitányságon dolgozó összes olyan rendőr, aki kirendelésről döntött 2016-ban.

Az továbbra sem világos, hogy miért érte meg ez a per a XIX. kerületi rendőrségnek. De persze a perköltséget az adófizetők állják végső soron, ahogy a perben a rendőrség jogi képviseletét ellátó rendőrségi jogtanácsos fizetését is. És kellett egy év kitartó munka ahhoz, hogy mindez kiderüljön. Egy évet mindenképpen nyert a rendőrség.

M. Tóth Balázs

Megosztás