Nemzeti Együttműködés Rendszere

Állami vállalatok üzletelnek a tavalyi év fiatal vállalkozójával, pedig csalás miatt nyomoznak egy hozzá köthető cég után

Úgy választották meg tavaly az év fiatal vállalkozójának Suppan Mártont, hogy egy hozzá köthető cég tulajdonosai ellen piacfelügyeleti eljárások során súlyos büntetéseket rótt ki, sőt feljelentést is tett a Magyar Nemzeti Bank. A rendőrség jelentős kárt okozó csalás miatt nyomoz az ügyben. Eközben Suppan új vállalkozásai közben egymás után nyerik el az állami megbízásokat, például a Szerencsejáték Zrt.-nél és a Magyar Villamos Műveknél is.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal tüntették ki 2017. novemberében a fintech (pénzügy-technológiai) területen terjeszkedő, digitális bankrendszert építő, a Peak Financial Services révén prepaid kártya-rendszereket szolgáltató 27 éves üzletembert, Suppan Mártont.

Ekkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság már javában nyomozott az USA-beli székhelyű IDW Consulting LLC magyarországi tevékenységével kapcsolatban, többek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentése alapján.

A díj elnyerése és a büntetőeljárás ott kapcsolódik össze, hogy Suppan Márton – az Opten céginformációs rendszer adatai alapján – az offshore bejegyzésű IDW Consulting LLC kézbesítési megbízottja volt. Ez a cég tulajdonolta – a szintén az USA-ban bejegyzett MNG International Investments INC-vel és Suppan Boldizsárral közösen – a 2015-ben kényszertörléssel megszűnt IDW Consulting Kft.-t (későbbi nevén wlobber.com Kft.-t).

Az MNB a tavalyi év elején tette közzé, hogy összesen 258 millió forint piacfelügyeleti bírságot rótt ki az IDW Consulting LLC-re és a Goldstein Brokers Ltd-re visszafizetendő pénzeszközök engedély nélküli gyűjtése miatt. Továbbá 39 millió forint megfizetésére kötelezte a Goldstein Equitas-t, mivel a társaság jogosulatlanul nyújtott befektetési szolgáltatást ügyfelei számára. Az MNB-határozatban szerepel az is, hogy

„Az IDW Consulting – értékpapírnak nem minősülő – úgynevezett „Peak unit” értékesítésével valósította meg az engedély nélküli szolgáltatást, a Goldstein Brokers pedig pénzügyi eszközökbe történő befektetés céljából vett át ügyfélpénzeket, anélkül, hogy ténylegesen bármiféle tőkepiaci kereskedést folytatott volna.”

A jegybank által megtett rendőrségi feljelentéssel kapcsolatban az Átlátszó megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK). A testület részéről azt közölték, hogy jelentős kárt okozó csalás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a III. kerületi Rendőrkapitányság.

A BRFK tájékoztatásából kiderült az is, hogy a nyomozást több sértett feljelentése alapján, 2016. márciusában rendelték el, hogy megállapítsák, terhel-e valakit büntetőjogi felelősség. A nyomozás határideje 2018. október 11., amely meghosszabbítható. A rendőrség válasza kitért arra is, hogy „az ön által említett MNB határozat kiadásakor a nyomozás már folyamatban volt.”

Sorozatos MNB-bírságok jogosulatlan pénzügyi tevékenységek miatt

A Magyar Nemzeti Bank egyébként az IDW Consulting Kft. másik tulajdonosát, az MNG International Investments INC-t egy másik piacfelügyeleti eljárásában ugyancsak nagy összegre, 292,5 millió forintra büntette az MNG Investments Zrt.-vel együtt.

Az MNB ugyanis megállapította, hogy „az MNG Investments Zrt. két, engedély nélkül befektetési szolgáltatást – portfólió-kezelést – végző társaság (az MTS Broker Ltd. és a Safebroker Kft.) részére Magyarországon függő ügynöki tevékenységet folytatott. Az MNG Investments Zrt. függő ügynöki nyilvántartásba vétele ellenére sem volt jogosult a megbízók részére befektetési szolgáltatási tevékenység közvetítésére, tehát jogosulatlanul tevékenykedett.”

A Safebroker Kft.-vel kapcsolatban nemrég írtunk arról, hogy a cég ügyvezetője, Nanszák Mihály, illetve a kft. mögött álló vállalkozásban, az MNB által szintén megbírságolt MTS Broker Ltd.-ben lévő tulajdonostársa, Madarász Mihály ellen jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt folyó büntetőeljárásban Ibolya Tibor fővárosi főügyész másik vádhatóság kirendelését kérte.

Ibolya Tibor nem elfogultságból, hanem célszerűségből tett erre javaslatot a Legfőbb Ügyészségre, mivel Madarász Mihályt ismeri, felesége pedig barátnője a vádlott volt feleségének – közölte az ügyészség. Az viszont nem derült ki, hogy a fővárosi főügyésznek egy több éve tartó eljárásban miért csak mintegy két hónapja jutott csak eszébe, hogy az eljárást az ismeretség miatt megtámadhatják, s ő kínos helyzetbe kerülhet.

Visszatérve Suppan Mártonra, kíváncsiak voltunk arra, hogy az üzletember díjának odaítélésében a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) miért nem látta problémának az IDW Consulting LLC-re kiszabott MNB-s bírságot, illetve a III. kerületi kapitányságon zajló nyomozást.

A FIVOSZ a megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a díjazásnál „az elbírálás alapját képző benyújtott pályázati anyag és az elérhető adatok alapján” döntöttek. „Az ön által említettekről a szervezetünknek nem volt és nincs információja.”

Ezt követően a legilletékesebbhez, Suppan Mártonhoz fordultunk. Megkeresésünkben többek között arról érdeklődtünk, hogy mi a véleménye a nyomozásról, illetve, hogy az IDW Consulting LLC befizette-e a rá kirótt bírságot az MNB-nek. Ő azonban ezekre a kérdésekre nem kívánt válaszolni.

Az IDW Consulting Kft., későbbi nevén wlobber.com Kft. mára megszűnt. A Suppan Mártonhoz köthető új vállalkozások egy része – az Egy Digitális Jövőért Nonprofit Kft., a Simplon Marketplace Kft. és a Simplon Zrt. – az I. kerületben, az Ostrom utca 27. szám alatti épület egyik lakásában, egy székhelyszolgáltatónál vannak bejelentve.

A FIVOSZ díj-átadását követően a Suppan Márton nonprofit kft.-je által kiadott Fintech.hu cikke az üzletember cégeként jelölte meg még a Peak Financial Services-t és a Nextree Zrt.-t is. Ez utóbbinak Inotay Balázs a vezérigazgatója és tulajdonosa, a székhelye pedig megegyezik az Eclectiq Minds Hungary-éval.

A hazai mobilfizetési fejlesztések szakértőjeként számon tartott Inotay Balázs a Cellum Zrt.-ben Kóka János, volt gazdasági miniszter munkatársa. Kóka másik érdekeltsége, a Festipay Zrt. is jelentkezett prepaid kártyával; a cég a magyar fesztiválok legnagyobb készpénzmentes fizetési szolgáltatója.

Veszprémi fideszes haverok és politikusok

A Fintech.hu domain tulajdonosa a Bakony-Balaton Média Kft. révén az a Tóth Gábor, aki 2015-ben kisebbségi tulajdonosként beszállt a közpénzekkel kitömött Pesti Srácok kiadójába, az Insider Média Kft.-be. A Bakony-Balaton Média 2011-2015-ben saját maga is jól szerepelt közintézmények kommunikációs pályázatain.

Tóth Gábor a vezérigazgatója annak az IDEONA Zrt.-nek, amelynek székhelye szintén az Ostrom u. 27. szám alatt található, Suppan több cégéhez hasonlóan. Az IDEONA tavalyelőtt alakult, de 2017-ben már konzorciumi tagként elnyert egy 1,5 milliárd forintos közbeszerzést, amelyet a MÁV írt ki 15 ezer tonna talpfa és egyéb olajjal telített fahulladék átvételére, elszállítására és kezelésére. A T-Trans Főép Kft. – GreenCollect Kft. – IDEONA Zrt. alkotta konzorciumban a zrt. feladata az adminisztráció, a projekt vezetési szolgáltatás és az informatikai szolgáltatás elvégzése.

Tóth tagja volt a helyi Fidelitasnak, így jó viszonyba került többek között Mihálovics Péterrel, a volt Fidelitas-alelnökkel, későbbi újnemzedéki ügyekkel megbízott kormánybiztossal, még későbbi Bakony-Balaton fejlesztési miniszteri biztossal is. Mihálovics később, az Új Nemzedékkel kapcsolatos botrányt követően az NFM-ben lett miniszteri kabinetvezető Seszták Miklós alatt.

A Suppan Mártonnak küldött megkeresésünkben rákérdeztünk arra, hogy miért van több érdekeltsége egy Ostrom utcai székhelyszolgáltatóhoz bejelentve. Suppan válasza szerint ennek oka a költség-optimalizáció és a napi ügyek egyszerűsítése volt. Az üzletember bizonyos cégekről nem tudott tájékoztatást adni az Átlátszó érdeklődésére:

„A Simplon Zrt. tevékenységében tanácsadóként veszek részt, így a vállalat napi ügyeiről nem tudok nyilatkozni. A Simplon Marketplace Kft.-ben tulajdonos vagyok, így a napi operációban nem veszek részt. A vállalat m-commerce felületekhez kapcsolódó K+F+I tevékenységgel foglalkozik, több mobil-applikációban működnek az általunk készített megoldások. Az Ideona Zrt. a Simplon Zrt. egyik tulajdonosa. Ezen kívül ezzel a vállalattal soha nem volt kapcsolatom, tevékenységét és ügyfélkörét nem ismerem.”

Az Egy Digitális Jövőért Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként a cég tevékenységéről Suppan Márton azt írta, hogy a cég weboldalának működtetése mellett létrehozták a Fintech Világa brandet, és ezzel a címmel rádióműsort indítottak a Trend FM-en, valamint ott van még a Fintech.hu szakportál is. Az ehhez kapcsolódó edukációs kampányukon keresztül a Fintech Világa közösségi média oldalain összesen több, mint 500 ezer embert értek el.

A Suppan által említett edukációs program a Szerencsejáték Zrt., az MVM Zrt. és a Mavir támogatását élvezi. A projektre vonatkozó szerződésekről és a támogatási összegekről szintén megkérdeztük a vállalkozót, de Suppan Márton az állami partnerekkel kapcsolatos szerződésekről a titoktartásra hivatkozva nem adott tájékoztatást.

Mivel a Simplon Zrt. részt vett állami cégek projektjeiben, így a Szerencsejáték Zrt. játékoskártyájának (prepaid Mastercard bankkártya) a kifejlesztésében, illetve az MVM kezdeményezésében a Papp László Sportaréna készpénzmentessé tételére, ezért az állami tulajdonú cégektől kikértük a szerződéseket és azok mellékleteit, hogy lássuk, pontosan mire, mennyi közpénzt kaptak a Suppanhoz köthető vállalkozások.

Továbbá közérdekű adatigénylést küldtünk az MFB-nek és a leányvállalatának, a Hiventures Zrt.-nek, valamint a Mavirnak is. Ezekre cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz, de amennyiben megkapjuk a szerződéseket, beszámolunk róluk.

Akad további állami kötődés is: az Eclectiq Minds Hungary Zrt.-ben Suppan Mártonnal és Inotay Balázzsal együtt az igazgatóság tagja Kisgergely Kornél, aki az MFB egyik leányvállalata, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója. A Hiventures portfóliójában pedig szoftverfejlesztő startupként szerepel az Eclectiq Minds is.

Csikász Brigitta

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42