Cikkek

Rágalmazással vádolják a mérnököt, aki szabálytalanságokat talált a Swietelsky szennyvízcsatornáiban

 

Felmentette a Veszprémi Törvényszék azt a mélyépítő mérnököt, akit rágalmazás miatt citált bíróság elé a Swietelsky Magyarország Kft., mert a szakember leveleket szétküldve tette szóvá többek között a Balatonszőlősön és Pécselyen elvégzett szennyvízcsatornázás szerinte hibás kivitelezését, és ennek ellenére történő átvételét. A Swietelsky azt közölte az Átlátszóval, hogy megfellebbezte a döntést. A megvádolt szakember szerint EU-s pénzek szabálytalan felhasználása is felmerülhet az ügyben.

„Ezúton javaslom a Tisztelt Címzettek részére a Balatonszőlős és Pécsely községek szennyvízcsatornázási hibáinak a közös feltárását. Balatonszőlős és Pécsely szennyvízcsatornája sajnos egy  hibás teljesítés, amit ennek ellenére átvettek. A hibás teljesítés tudatában van a polgármester úr és az üzemeltető cég, a Swietelsky Kft., és a szakértő is, csak az utóbbi kettő nem hajlandó elismerni azt… A munka során félrevezették a műszaki ellenőrt és a megrendelőket.”

Többek között ezt tartalmazza az az Átlátszó birtokában lévő email, amelyet 2013 őszén K. Ferenc mélyépítő mérnök küldött el több címzettnek, köztük az említett települések polgármestereinek, egyes állami vezetőknek, köztük a kormányfőnek, Lázár János miniszternek, Kövér László házelnöknek, illetve több szerkesztőségnek is. A szakember, aki jelenlegi munkája miatt kérte teljes nevének elhallgatását, nem csak az általa felfedezni vélt hibák feltárásáról írt, hanem felajánlotta a segítségét is, mondván, szakmai tapasztalata alapján a hibás teljesítés mibenlétét meg tudja nevezni.

Arról, hogy a Balaton-közeli településeknek milyen problémája akadt az elkészült szennyvízcsatornázással, a mérnök egy Balatonszőlős honlapjára kitett videóból értesült. Ez szerepel egyébként a törvényszéki ítéletben is, mivel a bíróság megállapítása szerint a szakember ennek megnézése után kezdte el „bombázni” leveleivel az érintett községek vezetőit és a Swietelsky-t.

Balatonszőlősi szennyvízper

A Swietelsky Magyarország Kft., a Swietelsky Kft., valamint Balatonszőlős és Pécsely községek önkormányzata között vállalkozási szerződés jött létre az érintett települések szennyvízcsatorna hálózatának kiépítésére. A kivitelezési munkák 2002. november 30. napján fejeződtek be. A sikeres próbaüzem lezárása után 2003. augusztus 1-jén megtörtént az átadás a megrendelő önkormányzatok és az üzemeltető Bakonykarszt Zrt. részére.

Balatonszőlős polgármestere, Mórocz László, illetve a csatornahálózatot üzemeltető Bakonykarszt Zrt. vezetője arról számolt be a község honlapján publikált videóban, hogy a rossz kivitelezés miatt a szennyvíz a Balatonba ömlik. A település vezetője szerint már az építés alatt is rengeteg problémát jeleztek a lakosok, így azt is, hogy a nem megfelelő tömörítés miatt hibásan végezték el a csatornahálózat kivitelezését.

Mórocz László a videóban kitért arra is, hogy mindezek ellenére azért vették át a munkát, mert arra számítottak, hogy a garanciális időszak alatt a hibákat a kivitelező kijavítja. Mivel ez nem történt meg, végül Pécsellyel együtt bíróságra vitték az ügyet. A videó még a per ideje alatt készült, amikor a lakosok a legdrágább szennyvíz-díjat fizették, ez 900 forint/köbméter felett volt. A helyzet azonban értesüléseink szerint a mai napig nem változott, a balatonszőlősiek mintegy ezer forintot fizetnek köbméterenként a Bakonykarsztnak.

 

Balatonszőlősi szennyvízper from atlatszo.hu on Vimeo.

Levelek, a mérnök szerint jó szándékból, a kivitelező szerint zsarolásból

A fentiek alapján a mérnök 2013. szeptember 4-én arról írt, hogy „az átláthatatlanul görbe csatorna hibás teljesítés, az ilyen csatornát vissza kell bontani és a terv szerint át kell építeni. Ez nem garancia, hanem a kivitelező kötelezettsége, mivel nem szerződés szerint teljesítette a vállalását.” Ha ez megtörtént, és a hibás teljesítés ellenére a műszaki átadáson I. osztályú minőségben átvették a csatornát, akkor „felmerült a közpénzek hűtlen kezelése és a csalás bűntettének elkövetési gyanúja.” Emellett a mérnök hangot adott annak a meglátásának is, hogy a hibás teljesítésnek a kivitelezésben érintett személyek a tudatában voltak.

A szakember levelei nem arattak osztatlan sikert. Az Átlátszó úgy tudja, hogy a férfi közbelépése megkavarta Balatonszőlős és Pécsely életét, amelynek vezetői valamilyen megegyezést szerettek volna elérni a Swietelskyvel a helyzet rendezésére. Ezért felesleges beavatkozónak, minden lében kanálnak tartották K. Ferencet, akiről a környékbeliek azt is beszélték, hogy akár bírósági utat is igénybe véve szívesen beleszól hasonló beruházások megvalósítási módjába.

A Swietelsky Kft. az e-maileket komolyan véve, személyiségi jogi pert indítva a bírósághoz fordult. A Veszprémi Járásbíróság elsőfokon kimondta, hogy a mélyépítő mérnök rágalmazott, amiért K. Ferencet egy év próbára bocsátásra ítélte. Az építőipari cég illetékesei azonban olyan büntetést szerettek volna a mérnökkel szemben, amely elveszi a kedvét a további „rágalmazásoktól”, ezért fellebbeztek. A szakember természetesen az ítélet hatályon kívül helyezését és a felmentését kérte, valamint indítványozta, hogy szakértő bevonásával folytassanak le egy új eljárást.

„1989 óta dolgozom mélyépítő üzemmérnökként. A Swietelsky Kft ügyvédje az elsőfokú eljárásban megkérdezte, hogy rendelkezem-e műszaki ellenőri végzettséggel, ezért annak érdekében, hogy a per esetleges folytatáséban a magánvádló ne hiányolhassa a szakmai felkészültségem, a kamaránál megszereztem mindkét szakmagyakorlásra jogosító határozatokat” – közölte K. Ferenc az Átlátszóval.

A férfi szerint a bíróság nem értékelt bizonyítékként olyan tanúvallomás részeket, amelyek állításait igazolták, vagyis azt a meglátását, hogy „a Swietelsky Kft. elhallgatta a nem szerződésszerinti és egyben hibás teljesítést, és ezzel tévedésbe ejtette a megrendelő képviselőjét és a megrendelőt”. Ennek alátámasztására említette meg a mérnök azt is, hogy tudomása alapján kontrás, egyenetlen csatornát nem engedélyeztek építeni, illetve hogy a balatonszőlősi polgármester szerint „előfordult, hogy markoló kanállal nyomtak össze csöveket, illetőleg a tömítésnél hiányosságokat láttak”.

K. Ferenc igazának alátámasztására felhozta még, hogy az elkészült szennyvízcsatorna kivitelezésével kapcsolatos gondokat jelezte az is, hogy a rágalmazási perrel egy időben a Veszprémi Törvényszéken folyamatban volt az a per, amelyben Balatonszőlős és Pécsely a Swietelsky Kft.-vel szemben a szavatossági igény érvényesítését és kártérítés megfizetését kérte.

A szakember érvei azonban nem merültek ki ennyiben, mert meggyőződése szerint a pénzügyi visszaélésekre vonatkozó állításait is tudta volna igazolni. Mégpedig Mórocz László vallomásának azon részével, amely szerint a munka átvételében nyomás volt az önkormányzaton, ugyanis, ha nem tartják meg a műszaki átadás- átvételt, akkor elveszítették volna a csatornára kapott pályázati pénzt.

A törvényszék végezte el az elmaradt bizonyítást

A másodfokon eljáró Veszprémi Törvényszék, amely elé néhány hónappal ezelőtt került az ügy, úgy látta, hogy a járásbíróság ítélete részben megalapozatlan, mivel a bizonyítást nem végezte el teljes körűen. Ennek pótlására a törvényszék tárgyalást tartott; azon többek között ismertették a Swietelsky és a balatoni községek közötti per iratait, amelyeket így az eljárás anyagává tettek.

A törvényszék végül arra jutott, hogy „az elsőfokú bíróság iratellenes megállapításokat tett, amikor a magánvádlói feljelentésben tett kijelentéseket tartalmazó emailek tartalmát összemosva arra jutott, hogy a vádlott megvalósította a terhére rótt bűncselekményt”. Az, hogy közpénzekkel élt volna vissza a Swietelsky, alkalmas lehet a becsület csorbítására, ám ezt a vádlott, K. Ferenc „közvetlenül a sértettnek szóló emailben írta le, így azokról csak a magánvádló (illetve az azt megnyitó munkavállaló) szerezhetett tudomást”.

Ez viszont nem meríti ki a rágalmazás törvényi tényállását, hiszen K. Ferencnek mások előtt kellett volna az állításait megfogalmazni. Maradt tehát a becsületsértés vádja, de az ominózus kijelentést tartalmazó email után egy hónapon túl tette meg a Swietelsky a magánindítványt, így azzal kicsúszott a határidőből. Emiatt a törvényszék az eljárást megszüntette, K. Ferencet pedig felmentette a rágalmazás vádja alól.

A Swietelsky azonban ezzel nem tekinti lezártnak az ügyet. Ez az Átlátszó megkeresésére írt válaszból derült ki. „A Veszprémi Törvényszék formai okból miatt szüntette meg a büntetőeljárást, ami ellen azonban fellebbezéssel éltek” – írta Székely Csaba, a Swietelsky Magyarország Kft. Környezetvédelmi és Vízépítési Igazgatóságának vezetője megkeresésünkre, de azt nem említette meg levelében, hogy a cég határidőn túli peres lépése miatt látta úgy a bíróság, hogy a becsületsértés miatti eljárást nem folytatja le.

Székely Csaba hangsúlyozta, hogy „Balatonszőlős és Pécsely önkormányzatainak valamennyi szavatossági igényeit – részben határidőn túl is – teljesítettük és egy megállapodás keretében zártuk le a szerződésünket, minden szerződő fél megelégedésére”. A Swietelsky azért nem tudott eltekinteni a feljelentéstől – tette hozzá –, mert K. Ferenc „2013-tól 2016-ig folyamatosan írta az alaptalan, zsaroló és sértő leveleit a vállalatunk által még 2010. évet megelőző években megépített szennyvízcsatorna-hálózatról”.

K. Ferenc leveleit az érintetteken túl állami vezetőknek, továbbá az OLAF Főigazgatójának, az USA Budapesti Nagykövetségének, illetve a Transparency International magyarországi képviseletének és több országos televíziós csatornának is elküldte. A Swietelsky ezért nem tudta úgy tekinteni azokat, mintha csak a vállalkozásnak szólnának, és nem a nyilvánosságnak.

Emiatt indították meg a mérnök ellen az eljárást, amit jeleztek is K. Ferencnek. A cég kész lett volna az ügyet békésen lezárni, és visszavonni a feljelentést, de K. Ferenc nem fenntartotta az állításait. Pedig a mérnök „azóta sem tudta bizonyítani a valótlan állításait” – közölte még a Swietelsky az Átlátszó megkeresésére.

Ugyanakkor a településekkel szembeni per végül megegyezéssel zárult. Balatonszőlős polgármestere, Mórocz László az Átlátszó megkeresésére azt közölte, hogy miután a per lezárult, és egyezség született a felek között, a szolgáltató által jelzett hibákat javították, az önkormányzatokat kártalanították. Úgy tudjuk, hogy a Swietelsky által átutalt több millió forintot a lakossági szennyvízszámlák csökkentésére használták fel.

A Miniszterelnökséget is megkereste az ügyben

Az állami vezetőknek írt emaileket K. Ferenc is elismerte, és az egyiket eljuttatta szerkesztőségünkhöz. Abban azt írta a mélyépítő mérnök, hogy 2014-ben és 2015-ben több levelet is küldött jelezve, hogy a projektek kapcsán „hibás teljesítéseket vettek át hamis iratokkal, ami okirat hamisítás, hibás teljesítéseket számláztak le, ami költségvetési csalás, így a megrendelők mellett az Európai Unió és Magyarország lakosságát átverték”.

A mérnök megjegyezte: „a hibás teljesítések felderítése érdekében felajánlottam a segítségemet. Önök a mai napig nem tartottak igényt a munkámra… A csalások jelenleg is folynak. Az állam részéről közreműködő és ellenőrző szervezetek munkája láthatóan nem elég hatékony a visszaélések felderítésére és megakadályozására. Az az érzésem, hogy semmi más nem motiválja az ország vezetését, csak a minél nagyobb EU-támogatások lehívása. Az elkészült munkák minősége mintha senkit nem érdekelne. Pedig léteznek azok a szervezetek, amelyek megállíthatnák ezt a kártékony folyamatot … Úgy látszik, mindenki félti a … seggét és a pozícióját.”

K. Ferenc a jelzéssel együtt arra kérte az állami vezetőket, hogy válaszlevelüket ne a sokadik „illetékes elvtárssal írassák alá”. A Miniszterelnökség ezzel kapcsolatban szerkesztőségünket arról tájékoztatta, hogy „K. Ferenc több levelet írt a minisztériumnak címezve, amelyre korábban az illetékes államtitkárság szakmai választ adott.” Hogy ez mit tartalmazott, nem részletezték.

A mérnök által szerkesztőségünknek megküldött válaszlevelet, amelyet a kormányfőnek írt sorok váltottak ki, a Miniszterelnökség Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkársága jegyezte. Annak illetékese K. Ferenccel 2014 novemberében a jogszabályi hivatkozások beidézése után az alábbiakat közölte:

„A fentiek alapján a megvalósult Környezet és Energia Operatív Program (KEOP)-1.2.0 projektek jogszabályi előírás alapján, az üzemeltetési engedélynek megfelelően üzemelnek, illetve a folyamatban lévő projektek esetén a későbbi engedély birtokában, aszerint üzemeltethetők lesznek. KEOP-1.2.0 projekt csak és kizárólag üzemeltetési engedély birtokában fejezhető be.”

Az egyes szennyvízcsatorna-beruházásokról, illetve a K. Ferenc által vélelmezett szabálytalanságokról ez a levél sem tartalmaz semmi konkrét tájékoztatást.

Élőben, interaktív térképen közvetítjük, hogyan pörgeti ki a kormány a Széchenyi 2020 program uniós forrásait

A Széchenyi 2020 programból finanszírozott projektek hetente frissülő adatbázisát letöltheted vagy keresgélhetsz benne az adat.atlatszo.hu/szechenyi2020/ címen. A térképes vizualizációt az adat.atlatszo.hu/eu-terkep/szechenyi címen lehet elérni. A korrupciógyanús uniós finanszírozású projektekről készült cikkeink itt elérhetőek.

Csikász Brigitta

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42