Kívánjuk a sajtó szabadságát, a rágalmazás és a becsületsértés eltörlését

Itt volna az ideje, hogy a sajtó útján folytatott közéleti viták ne büntetőbíróságokon kössenek ki, személyiségi jogi polgári pereket közszereplők esetében pedig csak a tudatos hazugságok miatt kaphasson a nyakába a média. Az atlatszo.hu most nem adatot kér, hanem törvénymódosítást javasol.

Az egyént sértő véleményekkel és állításokkal szemben a büntetőjogi védelem indokolatlan párhuzamosságot, visszás helyzeteket és felesleges munkát okoz a sértetteknek, a sajtónak és az államnak egyaránt. A rágalmazás és a becsületsértés mellett lényegében annyi szól, hogy azok a magyar büntetőjog hagyományos tényállásai. Márpedig, csak mert hozzászoktunk valamihez, még látni kell, hogy mikor kell túllépni rajta.

Attól, hogy a vélemény-nyilvánítás szabadsága kiemelt védelmet érdemlő alapjog, természetesen még korlátozható, ám fontos szempont, hogy a célra (azaz itt az egyén becsületének hatékony védelmére) alkalmas eszközök közül a jogalkotó biztos kézzel válassza ki a legkevésbé korlátozót. Eszköz viszont van bőven: ha valakiről olyan valótlan tényt állítanak, ami becsülete csorbítására alkalmas, az jelenleg három, egymással párhuzamosan is bejárható úton juthat el a bíróságra. A nem teljesített sajtó-helyreigazítási kérelme után szűk határidők mellett lefolytatható polgári pert indíthat, jóhírnevének sérelmére személyiségi jogi perben kártérítést (és az új Polgári Törvénykönyv jövő januári hatályba lépésétől sérelemdíjat) remélhet, és emellett emelhet magánindítványt rágalmazás miatt. A becsületsértő vélemény esetében ugyan helyreigazítás nincs, ám a sajtó útján elkövetett becsületsértés esetén itt is teljesen párhuzamos a polgári jogi és a büntetőjogi szankció.

A sértett természetesen jogos, jogosnak vélt, de legalábbis jogosnak mutatott felháborodásában gyakran minden lehetséges eljárást megindít. Pedig a büntetőeljárás már az ő szempontjából sem feltétlenül a leghatékonyabb megoldás, hiszen amellett kommunikációs szempontok (azaz lényegében az eljárás megbélyegző jellege) mellett nem sok szól. A büntetőügyben végül kiszabott pénzbírság ugyanis nem a sértetthez, hanem a költségvetésbe kerül, míg a polgári perben megállapított kártérítési összeg (és sérelemdíj) az őt illeti meg, ráadásul itt a kiadó (illetve a műsorszolgáltató) is kötelezett lehet, ami biztosabb teljesítést jelenthet. A polgári peres eljárások (a sajtó-, illetve a sajtó-helyreigazítási perek) jogi értelemben ettől függetlenül is mindent tudnak, amit egy magánvádas büntetőeljárásban el lehetne érni.

Az egyedüli érdemi különbség, hogy itt nem kerül feltétlenül sor a jogsértéssel kapcsolatos személyi felelősség vizsgálatára. Ez azonban a szigorú sajtófelelősségi szabályok – a szerző, a szerkesztő és a kiadó egyaránt felelősek – tükrében hátrányt nem jelent, ellenben a cikket jóváhagyó/feltöltő személy rendőrség útján történő hajkurászásának időigényét az érintett szempontjából is megspórolja. Az, hogy a sajtónak és a bíróságoknak miért lenne jó megszabadulni a rágalmazási és becsületsértési ügyektől, nem hisszük, hogy érdemes részletezi. A lényeg az, hogy egy jól működő – és ebben az esetben feltehetően szigorodó – sajtóperes gyakorlat megfelelően kiválthatja a büntetőjogot ezen a területen. Ezért javasoljuk a két érintett tényállás (és velük a hozzájuk kapcsolódó kegyeletsértés) büntethetőségének megszüntetését, azzal, hogy a ma sem annyira ide kapcsolódó, hanem a testi sértés ’kistestvéreként’ működő tettleges becsületsértést persze megtartanánk.

Ehhez képest technikai pontosításnak tűnik a másik két, szintén elvi jelentőségű módosítási javaslatunk. A sajtó működésének jellegéből következően ugyanis a közéleti ügyekben folytatott hírversenyben számos olyan, jellemzően más forrásból átvett információt is megosztanak az elektronikus és a nyomtatott médiumok, amelynek valóságtartalmáról teljes bizonyossággal még a sajtószakmai szabályok következetes megtartása mellett sem tudnak meggyőződni. Ezt a kockázatot közszereplők esetén szerintünk nem szabad a sajtónál hagyni, mert az alapjaiban akadályozza a demokratikus vita kialakulását. Ezért javasoljuk egyrészt, hogy a közhatalom gyakorlóira vonatkozó ügyekre vonatkozzon – az USÁ-ban éppen félszáz éve kimondott – New York Times-szabály, azaz a sajtó csak a tudottan vagy a szakmai szabályok megtartása esetén felismerhetően valótlan közlésért legyen kártérítésre (sérelemdíjra) kötelezhető. Másrészt, ezzel összhangban, ám szűkebb körben a helyreigazítási kötelezettség alól is kivételt javaslunk: a nyilvános eseményekről szóló tárgyszerű tudósítás tartalma ne legyen helyreigazítható, azonban a közlés jogsértő jellegének megállapításáról utóbb a sajtó legyen köteles tájékoztatást adni.

Meggyőződésünk, hogy e javaslatok úgy tudnának hozzájárulni a sajtószabadság hatékonyabb érvényesítéséhez és – nem mellesleg – a bíróságok és a felek tehermentesítéséhez, hogy a jogellenes tartalmat előállító médiaszolgáltatók és sajtótermékek felé a jogi fenyegetettség szintje megmarad.

Az atlatszo.hu által javasolt törvénytervezet szövege (PDF)

Tordai Csaba – Sepsi Tibor – Bodoky Tamás