médiaszereplés

Az európai átláthatóságot fenyegető veszélyről beszélt Sarkadi Nagy Márton a Klubrádióban

Az Európai Bíróság döntése nyomán veszélybe került a cégek tényleges tulajdonosairól szóló információk hozzáférhetősége, pedig az Átlátszón például ennek köszönhetően tudtuk azonosítani a Szijjártó Pétert jachtoztató üzletembert. Az európai átláthatóságot veszélyeztető fejleményről Sarkadi Nagy Mártont kérdezték a Klubrádió adásában.

A tavalyi év végén döntött úgy az Európai Bíróság, hogy az európai uniós tagországok mégsem kötelesek a cégek tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkat nyilvánosan közzétenni.

A döntés súlyos visszalépést jelent az európai átláthatóság és az európai újságírók számára. Hogy csak egy példát hozzunk, az Átlátszó korábban a tényleges tulajdonosok máltai adatbázisának köszönhetően tudta kideríteni, hogy kié az a jacht, amelyen Szijjártó Pétert is lefotózták ejtőzés közben.

Az adatbázisban elérhető információk segítségével tudtunk eljutni Szíjj Lászlóig, aki kormányzati megbízásoknak köszönhetően gazdagodott meg az építőiparból. Az Európai Bíróság döntése óta ezek az információk már nem elérhetőek mindenki számára az interneten.

Már nem elérhető az interneten, hogy ki a valódi tulajdonosa ennek a luxusjachtnak | atlatszo.hu

A szerkesztőség akkor már évek óta nyomozott a magyar kormányzati elit által használt luxusjahctok és -repülők után. „Az újságíróink három olyan jachtot is azonosítottak, amiket kormányzati politikusok, hivatalnokok, vagy kormányközeli üzletemberek használtak. De egyiknek sem tudtuk kideríteni a tulajdonosát. Egészen addig, amíg Málta meg nem nyitotta a tényleges tulajdonosok adatbázisát” – mondta Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője.

A döntés ellen felszólalt a bűnözéssel és korrupcióval foglalkozó Organised Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) nevű nemzetközi újságírói hálózat, amelynek az Átlátszó is tagszervezete.

Az európai átláthatóságot veszélyeztető fejleményről a témával foglalkozó cikkünk szerzője, Sarkadi Nagy Márton beszélt a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42