médiaszereplés

Az üresen álló kiskunhalasi járványkórházról beszélt Segesvári Csaba a Klubrádióban

2021 novemberében 33 beteget ápoltak a 150 főre méretezett kiskunhalasi járványkórházban, ami 2021 december óta üres. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház közadatigénylésünkre nem csak a 2021-ben ápolt betegek számát, hanem a rezsikiadásokat is közölte. Az épület, ahogy megírtuk, 5 milliárd forintba került, a konténerkórházat a kormányközeli ZÁÉV és a WHB építette fel. Az üresen álló épületekről és a dolgozók erőfeszítéseiről is beszélt Segesvári Csaba a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.

2021 novembere után a járványkórház nem kezelt beteget a kishalasi járványkórház, ez derült ki közadatigénylésünkből. A rezsikiadások viszont maradtak, még ha azok jelentősen csökkentek is.

Míg 2021-ben 79,8 millió forint volt a villanyszámla, azaz havi 6,65 millió forint, addig 2022 első félévére ez 32 millió forintra csökkent, vagyis havi 5,3 millió forintra. Úgy, hogy beteg 2021 decembere óta nem volt. Azért a villanyszámlát kértük a kórháztól, mert a konténereket hőszivattyúkkal fűtötték, elektromos árammal, gáz nem volt.

5,3 milliós a havi rezsije a kiskunhalasi járványkórház egy éve üres épületegyüttesének | atlatszo.hu

2021 novembere után a járványkórház nem kezelt beteget, a rezsikiadások viszont maradtak, még ha azok jelentősen csökkentek is. Míg 2021-ben 79,8 millió forint volt a villanyszámla, azaz havi 6,65 millió forint, addig 2022 első félévére ez 32 millió forintra csökkent, azaz havi 5,3 millió forintra. Úgy, hogy beteg 2021 decembere óta nem volt.

A kapott adatokról cikkünk szerzője, Seegesvári Csaba a Klubrádió Reggeli gyors című műsorának 2023. január 3-i adásában beszélt. Kollégánk azt is elmondta, hogy a kiskunhalasi járványkórház dolgozói saját eljárásukkal sokat tettek a koronavírusos betegekért, az oda épített intézmény a dolgozók nélkül mit sem ért.

 

A járványkórház 2021-es újranyitását is az emberhiány határozta meg, ezért is állhat üresen – ami jól mutatja a hazai egészségügy helyzetét. Vagyis szakemberek nélkül semmit sem ért az 5 milliárdból felhúzott intézményegyüttes.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42