médiaszereplés

A Fidesz-közeli alapítványoknak adott közpénzmilliárdokról beszélt Zubor Zalán a Klubrádióban

Nemrég megírtuk, hogy információink szerint félig titkos kormányhatározatokkal  közpénzmilliárdokat kapnak a kormánytól a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, azaz KEKVA-k. Értesüléseink szerint például a Mathias Corvinus Alapítvány 13 milliárd forint közpénzt kaphat a Fidesz-kormánytól. Cikkünk szerzője, Zubor Zalán a Klubrádió reggeli műsorában beszélt a részletekről hétfőn.

A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok számára tavaly sokmilliárdos értékben szervezte ki az állami vagyont – ingatlanokat, részvényeket és fontos intézményeket – a parlament fideszes többsége. Ezután az alapítványok az elmúlt hónapokban még jelentős készpénzes vagyonokat is kaptak – az Átlátszó információi szerint több KEKVA is kapott komoly összegeket félig titkos kormányhatározatok alapján.

A KEKVA-k alig leplezett módon a Fidesz klientúraépítését, egy államtól független hatalom építését szolgálják, hiszen az alapítványokat irányító kuratóriumokba szinte kizárólag kormánypárti politikusokat és más, a Fidesz holdudvarába tartozó személyeket neveztek ki, akiket egy alaptörvénymódosítás értelmében csak kétharmados parlamenti szavazással lehetne leváltani.

Titokban további közpénzmilliárdokat kapnak a Fidesz-közeli alapítványok a választások előtt | atlatszo.hu

Az államtól kapott ingatlanok és részvények mellé még milliárdos működési támogatásra is számíthatnak az államtól a Fidesz-közeli, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA): a tavalyi év végéig további 9 milliárd forintot címkézett fel számukra a kormány, de korábban is volt rá példa, hogy a feltőkésítés után csak tovább nőtt egy vagyonkezelő költségvetési lábnyoma.

Az alapítványok már indulásként jelentős állami vagyont kaptak ajándékba a Fidesz-kormánytól, amely most információink szerint még további közpénzeket juttat nekik. Úgy értesültünk, hogy a Hauszmann Alapítványnak 930 millió forintot, a Mathias Corvinus Alapítványnak (MCC) pedig 13 milliárd forintot akar adni a Fidesz-kormány, miután tavaly ősszel a Makovecz Campus Alapítványnak már adott is 5,4 milliárdot, a Millenáris Alapítványnak pedig 970 millió forintot.

 

A juttatások félig titkos módon, ún. 2000-es kormányhatározatokkal történnek, amik nem jelennek meg a Magyar Közlönyben, tehát a nagyközönség nem értesül róluk. Cikkünk szerzője, Zubor Zalán a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának március 21-i adásában beszélgetett a részletekről a műsorvezetővel.

 

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42