Adatvédelem

A levitézlett óbaloldal adatbányász cégcsoportja segítette az ellenzéket a tavalyi választásokon

A kormányoldalnál nagyságrendekkel szűkösebb erőforrásokkal gazdálkodó ellenzéki összefogás egyetlen csatatéren tudta alaposan megverni a kormányoldalt a tavalyi önkormányzati választási kampányban: az interneten, egészen pontosan a Facebookon. A váratlan siker kovácsait keresve a közösségimédiás csatornák felhasználói adataira politikai kampányfegyvereket építő, erősen rejtőzködő cégcsoportot találtunk, amelyet a 2002-2010 között regnáló szocialista kormányok egykor prominens képviselői hoztak létre.

A választási időszak facebookos hirdetési költéseit elemző cikkünkben írtunk az EzaLényeg nevű, híroldalnak álcázott ellenzéki propagandakiadványról. A tavaly indult hírszájt és lokális mutációi minden választási szereplő közül a legnagyobb összegben hirdették tartalmaikat a Facebookon: a jelek szerint központi irányítás alatt, több tízmilliós keretből szórhatták az újságcikknek öltöztetett, célcsoportokra szegmentált, gondosan célzott ellenzéki üzeneteket a kampány számos színterén.

Így verte meg az ellenzék a kormányoldalt az októberi választások Facebook-kampányában

Az őszi önkormányzati választásokat megelőző Facebook-kampányban az ellenzék nagy tételben többet költött mint a kormányoldal – számoltuk ki a közösségi oldal által közzétett hirdetési költésekből.

Az Átlátszó több, egymástól független forrásból úgy tudja, hogy az EzaLényeg-hadművelet legfontosabb részfeladata, a facebookos hirdetések célcsoportjainak kialakítása és a hirdetések célzása egy a széles nyilvánosságban egyelőre teljesen ismeretlen vállalkozás, a Datadat cégcsoport munkája volt.

A rejtélyes adatbányászok nyomába eredve a közösségimédiás csatornák felhasználói adataira politikai kampányfegyvereket építő, erősen rejtőzködő, magyarországi és észtországi bejegyzésű vállalkozásokból álló cégcsoportot találtunk, amelyet a 2002-2010 között regnáló szocialista kormányok prominens képviselői hoztak létre.

A Datadat Professional Kft. ügyvezetője és egyik tulajdonosa Ficsor Ádám, aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején miniszterelnöki kabinetfőnök, Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt pedig a titkosszolgálatokért felelős miniszter volt. A 2011-ben alapított cég tulajdonosi körében szerepel továbbá mások mellett Dessewffy Tibor szociológus, a Gyurcsány-Bajnai korszak emblematikus agytrösztje, a Demos egykori vezetője, és 2017-ben az általa tulajdonolt EBIT Kft.-n keresztül maga Bajnai Gordon volt miniszterelnök is tíz százalékos részesedést szerzett a vállalkozásban.

A cégcsoport tagjai továbbá a Datadat Professional Kft. leányvállalatai: a Datadat HR Kft. és a Datalyze Research Kft., valamint az észtországi bejegyzésű Datadat ÖÜ, amelynek az észt cégnyilvántartásban elérhető adatok szerint Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor, Bajnai Gordon egykori kabinetfőnöke a menedzserei.

Választói adatokat gyűjt a virtuális politikus

A Datadat Kft. valamilyen közreműködésére különböző mértékben utaló szövegeket lehet találni a Demokratikus Koalícióhoz, ellenzéki politikusokhoz, egyes vidéki nagyvárosok politikai szervezeteihez, valamint ellenzéki beütésű orgánumokhoz kötődő webhelyeken egyaránt. Úgy tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc elhíresült Facebookos chatbotja is az ő fejlesztésük.

A Datadat beugró szintű termékét, egy messengerbot-építő alkalmazást mindenesetre kifejezetten politikusoknak fejlesztették:

“Segítségével jobban megértheted a közösségimédiás profilját az összes szavazónak, aki szóba állt veled Messengeren. Korábbi interakcióik alapján tudni fogod, hogy milyen ügyek érdeklik őket, milyen üzeneteket osztottak meg a saját hálóikban, és milyen stílusú kommunikációval tudod mobilizálni őket. Csak öt perc megírni egy szekvenciát, ami választók ezreivel tudatja, hogy este benne leszel a tévében.”

A Facebook Messengeren kipróbálható a datadatosok “Oliver the politician” néven kommunikáló példa-robotja, ami néhány mintabeszélgetést futtat le az érdeklődőn. Típusa szerint Oliver a következő jellegű beszélgetéseket ismeri: az eseményhirdetőst, az adatszerzőst, a kérdőívet, a kvízt, a hírmegosztóst és az interjú-utánkövetőst.

A virtuális politikus nem tököl: adatszerző funkciójú beszélgetésnél rövid üdvözlés után rögtön rákérdez a szavazópolgár telefonszámára – trükkösen, de valószínűleg jogszerűen, az érintett hozzájárulásával megszerezve a felhasználó személyes adatát is.

A Messenger-bot beépíthető a cég által kínált további szolgáltatásokba, az eszköz irányítója a csetrobottal és más online csatornákon begyűjtött adatokat adatbázisokba és célcsoportokba rendezgetheti:

“Összekötjük a közösségimédiás szájtjaidat a rendszerünkkel, együtt össszerakjuk a Messenger-botjaidat, mire a szavazói adatbázisod elkezd kiépülni (…) a szavazói adatbázisodat könnyedén a kívánt szegmensekbe darabolhatod a különböző digitális csatornákon (Messengeren, Facebook-oldalakon, honlapokon) végrehajtott interakciókból begyűjtött információ alapján (…) beletartozik egy mesterséges intelligencia-alapú értékelő algoritmus is, ami segít a szavazóid jobb megértésében.”

A voltaképpeni végcél a választási mozgósítás: a Datadat reklámszövege szerint a teljes rendszert használó politikusok akár 5 százalékkal is növelhetik az urnáknál felbukkanó szimpatizáns szavazóik számát.

A Cambridge Analytica hosszú árnyéka

Tanulságos, hogy a Datadat termékei mögött található tudományos módszertan felelőse, a szociológus Dessewffy Tibor nyilvánosan nem látszik különösebben lelkesedni a Facebook szép új világáért. Alig egy éve, a 168 Órának adott interjújában arról beszélt, hogy

“Három-négy éve még azt mondtam volna: ez egy alku, amelyet mindannyian megkötünk, és elfogadjuk, hogy a személyes adatainkkal, a figyelmünkkel, a megszólíthatóságunkkal fizetünk egyébként értékes szolgáltatásokért. Ma ezt sötétebben látom, és nemcsak a Cambridge Analytica vagy a választási botrányok miatt. […] A Facebook jobban alakítja a valóságot, mint bármely más médium. Ezért jelenleg nem is az a kérdés, hogy mi a valóság és a facebookos mérések viszonya, hanem az, hogy a közösségi média miképp alakítja át a valóság minden terepét.”

Most, amikor emailben megkerestük, Dessewffy azt mondta: nem lát ellentmondást sajtónyilatkozata és a Datadat-nál végzett munkája között.

“A nagy és egyre nagyobbá váló adattömeg elemzése a társadalmi valóság megismerésére új lehetőségeket nyújt, melyek kihasználására a múltban aligha lett volna alkalmunk” – állapította meg Dessewffy egy 2015-ös tanulmányban.

Amikor Dessewffy leírta a fenti sorokat, egyelőre kevesek által ismerten, de már javában működött az a cég, amelynek későbbi botránya a világ közvéleményével is megismertette a közösségi média kihasználásában rejlő politikai lehetőségeket: a Cambridge Analytica facebookos és más online platformokon (akár az érintett hozzájárulása nélkül) megszerezhető adatokat gyűjtött a felhasználókról, ezekből profilokat és célcsoportokat alkotott, majd ezeket politikai kampányüzenetek hatékony célbajuttatására használta.

Szijjártó Péter neve is előkerült a Cambridge Analytica kiszivárogtatott emailjeiben

A botránycég szolgáltatásait az Egyesült Államoktól Kenyáig tucatnyi ország politikai küzdelmeiben bevetették. Amikor a CA üzelmeire és jogszerűtlen adatkezelésére fény derült, a vállalkozás tönkrement. A közösségi média adatainak nagyüzemi üzleti és politikai felhasználása azonban tovább él: a változás csak annyi, hogy a felhasználó hozzájárulásának megszerzését a fejlesztőknek be kellett építeniük az alkalmazásaikba.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a Datadat azzal reklámozza magát, hogy szolgáltatásai mindenben megfelelnek a szigorú európai uniós adatvédelmi szabályozásnak, a GDPR-nek. Érdeklődésünkre Ficsor Ádám is azt válaszolta, hogy

“a DatAdat Professional Kft. a magyar és európai adatvédelmi szabályoknak mindenben megfelelve végzi a tevékenységét”

A Big Data olyan, mint kamaszkorban a szex

Dessewffy tanulmányait lapozgatva ugyanakkor kialakulhat némi elképzelésünk arról, hogy milyen képességkészlete volt-van az adatbányász vállalkozásnak. Egy 2018-as kutatásban Dessewffyék a “sugar daddyk” randiszájtjaként elhíresült Puncs.hu botrányán felháborodók csoportját vizsgálták, és csak nyilvános, mindenki számára elérhető facebookos lájkok és kommentek elemzésével döbbenetesen részletes képet tudtak festeni erről a kvázi szubkultúráról.

Részlet a kutatásból

Konkrét személyek beazonosítható személyes adatainak rögzítésére nincs is szükség egy ilyen részletes felhasználói profil felállításához: a módszer lényege, hogy kellően kis csoportokra lehessen szegmentálni a vizsgált felhasználói közösséget, majd ebből levonni a kiscsoportra jellemző következtetéseket, ami aztán akár hirdetések célzására is felhasználható.

Ez a tanulmány említést tesz “egy korábban létrehozott adatbázisról” is, ami “nyilvános Facebook-adatok gyűjtésére, tárolására és elemzésére alkalmas”. Egy bizonyos matematikai modellt pedig a Datalyze Research Kft. bocsátott Dessewffyék rendelkezésére – ez a cég a Datadat Kft. üzleti ügyfelekre szakosodott, 2017 végén létrehozott leányvállalata.

Nem ez a matematikai modell az egyetlen átjárás Dessewffy egyetemi és üzleti-politikai érdekeltségei között. A Magyar Nemzet korábbi cikke szerint pár éve a Digitális Szociológiai Kutatóközpont hirdetett egy Facebookon kitölthető személyiségtesztet. Az adatokat viszont nem az egyetemi szervezet kezelte, hanem egy bizonyos Smart Data Solutions Kft.: a Datadathoz hasonlóan akkoriban Ficsor és Dessewffy közös érdekeltsége.

2018 végén a Demokratikus Koalíció pártalapítványa „Politika és közélet a Big Data korában” címen konferenciát is rendezett a témáról, az előadók között Dessewffyvel; a beszélgetést akkor még riporteri minőségében az önkormányzati választásokon Józsefvárosban ellenzéki jelöltként meglepetésre polgármesterré választott Pikó András vezette. Gyurcsány Ferenc a felkonferáló beszédében azt a tréfát sütötte el, hogy a politikában

“a Big Data olyan, mint kamaszkorban a szex (…) mert, hogy mindenki beszél róla, senki nem tudja hogyan kell csinálni, mindenki azt gondolja, hogy mindenki csinálja már, és mindenki az állítja, hogy ő is csinálja”

Nos, Gyurcsányék legkésőbb a tavalyi önkormányzati választások idején már csinálták is.

2019-re Szigetvári Viktor – ő korábban Bajnai kabinetfőnöke, később az Együtt pártelnöke volt – vette át az operatív munka irányítását a Datadat Kft-nél, és a csapat is kikerekedett: tulajdonosként is megjelent a cégben Dessewffy két egyetemi tanítványa, Károlyi Kristóf és Váry Dániel.

Nem adják ki az adatokat, csak a gyevi bírónak

A Datadatra utaló szöveget találni számos DK-s politikus: Dobrev Klára, Kálmán Olga, Varju László, Oláh Lajos honlapjain, ahol a szájt adatfeldolgozójaként nevezik meg a céget. A DK-közeli hírszájt, a Nyugati Fény honlapja is megemlíti ebben az összefüggésben a Datadatot.

A magyar jogi terminológiában jellemzően adatkezelő az, akié a honlap és aki érdemben rendelkezik az azon található vagy ahhoz kapcsolódó személyes adatokkal, adatfeldolgozó pedig az, akinek az adatkezelő megbízásából az adattal valamilyen tevékenységet végez.

A vállalatcsoport észtországi bejegyzésű cégét, a Datadat OÜ-t nevezi meg a Demokratikus Koalíció weboldalán elérhető adatkezelési tájékoztató, továbbá az egyesült ellenzék miskolci választási szervezete, a Függetlenek a Szinva Városáért Egyesületének szájtja is. Az Ezalényeg honlapja viszont nem tartalmaz a Datadatra vonatkozó direkt utalást, az adatkezelési tájékoztató ugyanakkor olyan felhasználási módokat emleget, amik a cég profiljába illeszkednek.

Emailben feltett kérdéseinkre válaszolva Ficsor Ádám nem árulta el, hogy pontosan kik az ügyfeleik, ám egy a népmesei korpuszból a gyevi bíró példáján ismeretes, sajátos kivételszabály szó szerint ugyanúgy fordul elő több olyan szájton is, ahol a Datadatot nevezik meg a kivételezett technikai adatfeldolgozóként, mint ahol csak egy meg nem nevezett technikai adatfeldolgozóról beszélnek:

“harmadik félnek nem adjuk át az adatokat (kivéve a technikai adatfeldolgozót)”

Pontosan ez a formula összesen alig néhány, jellemzően közéleti jellegű, ellenzéki irányultságú szájton fordul elő. Élünk tehát a gyanúpörrel, hogy a datadatosoknak esetleg valami közük lehet ezekhez is. A meg nem nevezett technikai adatfeldolgozót “kivevő” formula olvasható például a Böcskei Balázs nevéhez fűződő balos politikai elemző Idea Intézet szájtján, továbbá a Gulyás Márton-féle Partizánhoz kötődő egy oldalon is.

A Datadatot nem említő verzió került ki tavaly augusztusban alig másfél hét eltéréssel az Ezalényeg mellett a szombathelyi választási alakulat Éljen Szombathely Egyesület, továbbá Eszik Bence kiskunfélegyházi képviselőtestületi pozícióra sikertelenül pályázó szocialista politikus közösségi oldalára is. Ha az észt bejegyzésű céggel dolgozó Miskolcot is hozzászámoljuk, ezek a földrajzilag egymástól távol eső lokációk ugyancsak kiterjedt háttér-együttműködésre látszanak utalni.

Sarkadi Nagy Márton

A cégadatokat az Opten szolgáltatta.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42