Jóhiszemű befektetők

Új beruházó érkezett, de még mindig szörnyű állapotban van a leégett Kodály köröndi palota

Az Andrássy út 83-85. szám alatti műemlék épület tetőszerkezete és harmadik emelete 2014. július 15-én leégett. Az épületet életveszélyessé nyilvánította a katasztrófavédelem, a lakókat kiköltöztették. A biztosító nem fizette ki a kárt, az emiatti per még mindig folyamatban van. Az önkormányzat viszont tavaly eladta a házban lévő ingatlanjait egy új beruházónak, aki 25 nagyméretű lakást szeretne kialakítani a leégett emelet rekonstruálásával, és a régi tető újjáépítésével. Már az engedélyezési tervezés folyamata zajlik, mi pedig körülnéztünk a még mindig borzasztó állapotban lévő palotában.



Társadalmi célú hirdetés

2014. július 15-én kigyulladt az Andrássy út 83-85. szám alatti műemlék palota tetőtere, és hangos ropogással, óriási lángokkal, messzire ellátszó vastag füsttel égett. A tűzoltók órákon át nagy erőkkel dolgoztak a helyszínen, és a mentési munkálatok idejére teljes szélességében lezárták az Andrássy utat. A tűz azonban annyira gyorsan terjedt, hogy végül az egész tetőszerkezet, és az alatta lévő harmadik emelet is megsemmisült. A katasztrófavédelem aznap este közölte, hogy megakadályozták a lángok átterjedését a szomszédos épületekre, de az Andrássy út 83-85. szám alatti palotában akkora károkat okozott a tűz, hogy életveszélyessé nyilvánították.

A ház mintegy 40 lakóját kiköltöztették, ők két nappal később tíz percet kaptak legfontosabb holmijaik összeszedésére, az illetékes VI. kerületi önkormányzat pedig gyorssegélyt és albérlettámogatást is felajánlott nekik. Az önkormányzat honlapján közétett tájékoztatás szerint Terézváros 2014-ben 250 millió forintot költött az életveszély-elhárítási munkálatokra, lakhatási támogatásra pedig 30 milliót fordítottak.

A világörökségi környezetben lévő, leégett tetejű palota azonban 7 hónapig fedetlenül állt. Addig nem védte semmi a csapadéktól, ami a tűz és az oltáshoz felhasznált rengeteg víz után tovább rontott az épület állapotán. Csupán 2015 februárjában szerelték fel rá az ideiglenes védőtetőt, aminek 100 millió forintos költségét az állami tulajdonú, azóta már megszűnt Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ fedezte.

Új beruházó kezében a leégett emelet

A terézvárosi képviselő-testület 2017. október 26-án úgy döntött, hogy pályázat útján értékesíti az Andrássy út 83-85. szám alatti épületben található 9 darab önkormányzati tulajdonú ingatlant.

Ennek érdekében már 2017. júniusában megbízták az Euro-Immo Expert Kft.-t az értékbecslés elkészítésével, és a cég 273 millió forintban határozta meg az önkormányzati tulajdonú ingatlanok (8 db lakás és 1 db pincehelyiség) forgalmi összértékét.

A kilenc ingatlan eladására Terézváros nyílt, kétfordulós pályázatot írt ki 2017. november elején. A minimális ajánlati ár 273 millió forint volt, a pályázónak pedig vállalnia kellett, hogy

  • a birtokbaadástól számított 3 éven belül felújítja az ingatlanokat
  • ha ezt nem teljesíti, napi 5.000 forint kötbért fizet
  • együttműködik a társasházzal az épület teljeskörű felújítása érdekében
  • amennyiben a társasház és a biztosító közötti per végén a biztosító kártérítést fizet a tűz miatt, akkor a 9 ingatlan után nem ő, hanem az önkormányzat kapja a pénzt

A pályázat első fordulójára csak egyetlen cég, a Körönd Koncepció Kft. nyújtott be ajánlatot, amelyben nettó 273 millió forintot kínált az ingatlanokért, és vállalta a pályázati feltételeket is. Az önkormányzat ezért a második fordulót már le sem bonyolította, hanem nyertesnek hirdette ki a Körönd Koncepció Kft.-t, és megkötötte vele az adásvételi szerződést.

A cég a pályázatában egy kézzel írt oldalon ismertette az Andrássy út 83-85. szám alatti műemlék palotával kapcsolatos elképzeléseit. Eszerint a cégnek feltett szándéka, hogy “a tetőtérben új lakásokat kialakítva, illetve a társasház közös területeit (külső, belső homlokzatot is beleértve) felújítva visszaállítsa a Körönd hajdani szépségét”.

A beruházásról csak nemrég derültek ki új részletek. A terézvárosi képviselőtestület ugyanis a 2018. szeptember 27-i ülésén döntött arról, hogy az önkormányzat településrendezési szerződést köt a Körönd Koncepció Kft.-vel. A cég a megállapodásban azt vállalta, hogy saját költségére elvégzi az épület körüli járda felújítását még azelőtt, hogy benyújtaná a tetőtéri lakások használatbavételi engedélye iránti kérelmet. Azt is vállalta a cég, hogy ha mégsem újítja fel a járdát, akkor 30 millió forint meghiúsulási kötbért fizet az önkormányzatnak.

25 luxuslakást terveznek

A szeptemberi dokumentumokban az szerepel, hogy a beruházó “az adottságokat kihasználva 25 db nagyméretű, magas színvonalú lakás kialakítását szeretné megvalósítani a 3. emelet rekonstruálásával”, és a VI. kerületi Tervtanács már szakvéleményt is készített a tervekről. Az önkormányzat honlapja szerint a Tervtanács a 2018. június elsejei ülésén foglalkozott az Andrássy út 83-85. tetőtér-beépítésével, melynek terveit a Phoen Architekt Kft. és Nedár Ferenc készítette.

Megkerestük a Körönd Koncepció Kft.-t, hogy többet tudjunk meg a projektről. Hasmann Gábor, a cég ügyvezetője az Átlátszó érdeklődésére azt közölte, hogy a VI. kerülettől megvásárolt ingatlanok mellett megvettek 21 db, romos állapotú ingatlant egy felszámolás alatt lévő vállalkozástól (valószínűleg az előző beruházótól – a szerk.), és így az épületben a Körönd Koncepció Kft.-nek jelenleg 30 db ingatlanja van, és az összes harmadik emeleti, a tűzben elpusztult lakás tulajdonjoga hozzájuk került.

Miért döntöttek az ingatlanok megvásárlása és a beruházás mellett?

„Hosszú évek során az ország egyik legszebb, műemléki fontosságú épülete a pusztulás szélére került, helyreállítására, felújítására (beleértve a ház külső és belső homlokzatának felújítását is), tetőterének megépítésére, a megrongálódott épületelemek kijavítására, újjáépítésére a társasház tulajdonosi közössége nem rendelkezett és nem rendelkezik anyagi forrással és lehetőséggel. Cégünk tulajdonosai lehetőséget és képességet láttak magukban e feladatok megvalósítására. A projekt kivitelezésével kettős cél valósulhat meg: egyrészt a fővárosnak ez a kiemelkedő szépségű, műemléki épülete megmenekülne a további pusztulástól és újra hajdani szépségében ragyogna. Másrészt – reményeink szerint – a projekt üzletileg is eredményesen zárulna.”

Hasmann Gábor a részletekről annyit közölt az Átlátszóval, hogy a beruházás összköltsége több milliárd forint, melyet részben saját forrásból, részben banki hitelből fognak fedezni. Hasmann tájékoztatása szerint jelenleg az engedélyezési tervezés folyamata zajlik, és a jogerős építési engedély megszerzésére még idén sor kerülhet. Azután pedig várhatóan két éven belül fog elkészülni a harmadik emeleti 25 lakás és az új tető.

Hasmann Gábor beengedte stábunkat az épület 2014-ben leégett, és azóta lezárt harmadik emeletére. Vasgerendák, csapadékelvezető csövek, tégla- és törmelékkupacok között jártuk be a műemlék palota tetőterét, ami még négy évvel a tűz után is borzasztó állapotban van.

Új beruházó érkezett, de még mindig szörnyű állapotban van a leégett Kodály köröndi palota from atlatszo.hu on Vimeo.

Szövevényes cégháló mögött az új tulajdonosok

A 2017 márciusában bejegyzett Körönd Koncepció Kft. tulajdonosi szerkezete meglehetősen bonyolult. Tavaly novemberben a kft. az önkormányzati ingatlanok megvásárlására benyújtott ajánlatában azt írta, hogy a cég “tulajdonosa két magyar tulajdonú vállalkozás”, és csatolták is az ezt bizonyító, 2017. november 15-i állapotot tükröző cégkivonatot.

Akkor még valóban két vállalkozás, a PiuÉpítő Kft. és a Kulcs Faktor Zrt. birtokolta a Körönd Koncepció Kft.-t. Előbbinek a Piukovics-család, utóbbinak pedig az MK Gazdasági Tanácsadó és Vagyonkezelő Kft. volt a tulajdonosa. 2018. augusztus közepén azonban a PiuÉpítő Kft. kiszállt a Körönd Koncepció Kft.-ből, aminek azóta négy másik, de egy irányba mutató tulajdonosa van.

2018. július 10-én a Kulcs Faktor Zrt. is kiszállt a palotafelújításra alakult projektcégből, amiben azóta közvetlenül a Kulcs Faktor anyavállalata, az MK Kft. lett a többségi tulajdonos. Szintén 2018. július 10-én résztulajdonos lett a Körönd Koncepció Kft.-ben az LM Real Estate Ingatlanhasznosító Kft., az MMDV Invest Vagyonkezelő Kft., és a Barbafive Ingatlanhasznosító Kft. is, a négy cég tulajdonosai között pedig nagy átfedések vannak.

Az MK Kft. két tulajdonosa Mamedov Nizami és Krausz Vencel. Az LM Real Estate Kft. tulajdonosa Mamedova Lejla. Az MMDV Invest Kft. tulajdonosai Mamedova Lejla és Mamedov Amir. A Barbafive Kft. tulajdonosai Krausz Vencel és Krausz Renáta.

Mamedov Nizami, Mamedov Amir és Mamedova Lejla lakcíme ugyanaz a budapesti lakás, Amir és Lejla édesanyja megegyezik, életkoruk alapján pedig Nizami gyermekei lehetnek.

Mamedov Nizami az MK Kft. mellett közvetlen tulajdonosa három másik cégnek is (MK Holding Kft., MK Trade Fórum Kft., MK-BUDAPEST Kft.) és mind a négy vállalkozásban Krausz Vencel az üzlettársa. Az MK Kft. ráadásul hat további cégben rendelkezik tulajdonrésszel, tehát a Mamedov-Krausz páros összesen 10 cégben érdekelt.

Egyelőre nem látszik a felújítás fedezete

Az természetesen nem bűn, hogy valakinek sok cége van, az viszont nem látszik a nyilvánosan elérhető adatokból, hogy az új befektető miből fogja fedezni a Kodály köröndi palota harmadik emeletének és tetejének renoválását.

A 2017. március végén alapított Körönd Koncepció Kft. jegyzett tőkéje 5 millió, saját tőkéje pedig 80 millió forint. A cég tavalyi beszámolója szerint közel 606,5 millió forintnyi eszköze van, amiből 551,2 millió forint a készletként nyilvántartott Andrássy út lakások értéke. Ez valószínűleg csak a palota előző befektetőjétől megvásárolt 21 db lakás, amiket az ex-beruházó felszámolója legutóbb 2016-ban hirdetett meg eladásra 530 millió forintos irányáron.

A Körönd Koncepció Kft. tavalyi beszámolója szerint a cégnek 511 millió forintos rövid lejáratú kölcsöne van. Nagy valószínűséggel nem a tulajdonos vállalkozásainak tartozik, mert azok beszámolóiban sincs ennek nyoma. Ráadásul még a többségi tulajdonos MK Kft.-nek sincs ennyi pénze.

Mivel zálogbejegyzés sincs a Körönd Koncepció Kft.-n, egyelőre rejtély, hogy honnan kapott félmilliárd forintos hitelt az Andrássy út 83-85. új beruházója. Az pedig végképp nem derül ki a hivatalos cégiratokból, hogy vajon miből fogja fedezni a cég a tető és a tetőtér újjáépítésének többmilliárd forintos költségét.

Hányatott sorsú világörökségi palota

Az Andrássy út 83-85. szám alatti épületet a Magyar Királyi Állami Vasút Nyugdíjintézete építtette 1882-83-ban, Kauser József tervei alapján. Az 1883. november elsején átadott, Vasutas-háznak nevezett ingatlanban lakások és irodák is voltak. Az Andrássy út felé néző tetőszerkezete 1929-ben néhány hanyag munkás miatt kigyulladt és beomlott. Az 1940-es évektől kezdődően több átalakítás történt az épületben, aminek a kezelését az államosítás után, 1952-ben vette át a MÁV-tól a tanács, vagyis az önkormányzat.

Forrás: Budapest neoreneszánsz építészete/Budapest Főváros Levéltára, 2009

Az épületet 1958-ban tatarozták, ezután fokozatosan romlott az állaga, és 1990-ben renoválták utoljára. 2000-ben a fideszes Farkas György vezette VI. kerületi önkormányzat szerződést kötött a Király utca 20- Alfa 1. Kft-vel az Andrássy út 83-85. alatti épület felújítására. A többször módosított megállapodás szerint a ház tetőszerkezetének és függőfolyosójának felújításáért cserébe a cég – lakottan – megkapta az emeleti lakásokat. A lakások feletti tetőtér pedig a felújítás befejezése után került volna a kft. kizárólagos tulajdonába.

2005-ben aztán, Verók István (MSZP-SZDSZ) polgármestersége idején Arie Yom-Tov frissen alapított Andrássy út 83-85 Ingatlanforgalmazó Kft. nevű cége vette át a beruházást, és tulajdonképpen a bérleti jog megváltására kapott lehetőséget az önkormányzattól, a felújításért azonban már tulajdonjoghoz jutott.

Felújítás azonban nem történt, de a ház viharos ütemben romosodott, mert Yom-Tov cége falakat és födémet bontott, majd levonult a helyszínről. A folyosók düledeztek, a lépcsők omladoztak, átfújt a huzat az épületen, és beáztak a lakások. 2011-ben az önkormányzat  – amit akkor már a fideszes Hassay Zsófia vezetett, aki jelenleg is a kerület polgármestere – felszámolási eljárást indított az Andrássy út 83-85 Ingatlanforgalmazó Kft. ellen, majd 2012-ben a lakók nyomására kezdeményezte a szerződésbontást Yom-Tov cégével.

A felszámolás elrendelése 2014. február 25-én emelkedett jogerőre. Öt hónappal később, 2014. július 15-én lángok csaptak a palota tetőterében, és a tűzoltók megfeszített munkája ellenére is megsemmisült a teljes tető, és az alatta lévő harmadik emelet is.

A rendőrség nem sokkal a tető kigyulladása után őrizetbe vett két férfit közveszély okozás bűntette megalapozott gyanúja miatt. Később az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jogerős tűzvizsgálati határozata kimondta, hogy a két férfi a heves nyári viharok során megrongálódott tetőszerkezet javítását végezte, és eközben kapott lángra a több mint 100 esztendős fa ácsszerkezetű tető. A tűz gyors terjedéséhez nagymértékben hozzájárult a tetőszerkezet szárazsága, és az, hogy Arie Yom-Tov cége kibontatta a tűzfalakat a padlástérben.

A társasháznak volt ugyan biztosítása, de az MKB Biztosító szerint a viharkárok elhárítása építésnek számít, ezért nem volt hajlandó kártérítést fizetni a tűz miatt. A társasház szerint a tüzet okozó munkálatok csupán karbantartásnak minősülnek, ezért jelenleg is perben állnak a biztosítóval.

Erdélyi Katalin

Videó: Rick Zsófi. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: az Andrássy út 83-85. szám alatti palota 2018. október 16-án (fotó: Átlátszó)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42