Cikkek

Uniós testtérkép kérdőjelekkel – egy furcsa EU-pályázat története I.

Szabálytalansági eljárás folyik egy, az atlatszo.hu által megvizsgált, több mint 200 millió forintos uniós pályázat ügyében, amelyben számos furcsaság fedezhető fel: az önerőt egy offshore cég biztosította, tízmilliókat számoltak el olyan gépekre, amelyek sokkal olcsóbban is beszerezhetők lettek volna, a klinika pedig doktornak feltüntetett természetgyógyászokat alkalmaz. Cikksorozat, első rész.

„Erdőhegyi Brigitta hazánk elismert művésze. Énekelt már Sophia Lorennek, Gorbacsovnak és a Depeche Mode-együttesnek is” – így kezdődik az a riport, amelyet a közszolgálati televízió Egészség ABC című műsora mutatott be 2010-ben a Body-Map Kft. klinikájáról. Az énekesnőnek – mint a riport fogalmazott – „a sok fellépés mellett kevés ideje van egészségi állapotának ellenőrzésére”, ezért elhívták egy olyan magánklinikára, amely rövid idő alatt átfogó képet ad az egészségi állapotáról. A videóban az ügyvezető hosszasan büszkélkedik is az énekesnőnek az általuk használt berendezésekről: az egyik például nagyon rövid idő alatt és fájdalommentesen az egész test vizsgálatát elvégzi, a másik „háromdimenziós képet” rajzol fel a szívről, amiből gyorsan meg is állapítják, hogy Brigittának „gyönyörűszép, normális szíve van”, csak egy kis terület problémás a színes képen, amely valószínűsíti, hogy a művésznő valószínűleg “kávét ivott reggel” (sic!). A klinika gerincdiagnosztikát és mammográf vizsgálatot is kínál, Brigitta pedig a villámgyors vizsgálatok végén örömét fejezte ki, hogy tényleg átfogó képet kapott az egészségi állapotáról, mindehhez pedig – mint mondta – „nem kellett két hét szabadságot kivenni”.

Erdőhegyi Brigittát és az őt kísérő közszolgálati riportereket szívesen látták a klinikán, az atlatszo.hu újságíróit viszont komor fogadtatásban részesítette a cég stratégiai igazgatója, “Nem szeretem, ha rám törnek és a nyakamra járnak” – mondta Torma Károly, miután váratlanul beállítottunk a klinika csepeli épületébe. Váratlanul, mert az igazgató előző héten lemondta a megbeszélt látogatást és értésünkre adta, hogy egyáltalán nincs ideje bennünket fogadni. Az intézményben gyorsan körbenézhettünk, de a hátizsákunkat a bejáratnál kellett hagyni, fotózásról szó sem lehetett. Hasonlóan elzárkózó volt a vállalkozás ügyvezető igazgatója, Bredák László is, aki felesége közvetítésével azt üzente telefonon, hogy nem kíván nyilatkozni, az uniós pályázaton nyertes cég ügyei csak rá tartoznak. A klinika csepeli egységéről így csak külső fotókat tudtunk készíteni, kérdést pedig egyáltalán nem tudtunk feltenni azzal az uniós pályázattal kapcsolatban, amelynek során 215 millió forint közpénzt kapott a cég. Így nem kaptunk választ azokra a kérdéseinkre sem, amelyek az átlátszó.hu által megtekintett dokumentumok alapján a beruházással kapcsolatban felmerültek.

Cikksorozatunk első részéből kiderül, hogyan nyerhetett el ekkora támogatást egy frissen alakult cég, és főleg, hogy hogyan sikerült biztosítaniuk a pályázathoz szükséges önerőt? A második részből megtudhatják, hogy igazolható-e az a gyanú, hogy a szállító cég segítségével túlárazták a beruházáshoz szükséges berendezéseket? A harmadik részben pedig arra derül fény, hogy kik dolgoznak a klinikán.

Megtudtuk, hogy ezeket a kérdéseket jelenleg is vizsgálják a hatóságok. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nevében a eljáró MAG Zrt. ugyan nem kívánt válaszolni a kérdéseinkre, de annyit közöltek, hogy a 2010-es eredménytelen szabálytalansági vizsgálatot követően új vizsgálatot rendeltek el a Body Map Kft. ügyében, ami jelenleg is tart. Bűnűgyi nyomozás is folyt a pályázat ügyében, de az eljárást 2011-ben megszüntette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-Magyarországi Regionális Bűnűgyi Igazgatósága, az indoklás szerint azért, mert a MAG Zrt. első vizsgálódása nem járt eredménnyel. Az atlatszo.hu közérdekű adatigénylés keretében kérte ki az első szabálytalansági eljárás dokumentációját, de egyelőre nem kapott választ.

Nézzük tehát a furcsaságokat!

Önerő a Seychelles-szigetekről?

Furcsák először is azok a körülmények, amelyek közepette a Body-Map Kft. elnyerte a vissza nem térítendő támogatást 2009-ben. A kft.-t 2008 júliusában alapították egy hátrányos helyzetű kistérségben, Bátonyterenyén, majd villámgyorsan, néhány hónap leforgása alatt hozzájutottak az uniós támogatáshoz: szeptemberben beadták a pályázatot a külön ilyen térségekben induló vállalkozások számára kialakított programra (Gazdaságfejlesztési Operatív Program – GOP – 2.1.1/D), 2009 áprilisában pedig már alá is írták a támogatási szerződést a 215 millió forintról a MAG Zrt.-vel, mint közreműködő szervezettel (támogatási szerződés, PDF). A pályázat benyújtásakor tehát a vállalkozás éppen hogy csak megalakult, még nem rendelkezett egyetlen lezárt üzleti évvel sem, a 2008-as év gazdasági teljesítményéről ráadásul máig nem állnak rendelkezésre adatok, a nyilvános cégadatbázis nem tartalmaz arról az évről leadott mérleget. A tetemes uniós támogatást tehát minden valószínűség szerint egyszerűen csak a projektterv és a tulajdonosok által felvázolt üzleti stratégia alapján ítélték meg a vállalkozásnak. Mivel induló vállalkozások számára kiírt programról volt szó, ez önmagában nem különös.

Az már annál inkább, ahogyan a pályázati pénz elnyeréséhez szükséges önerőt  biztosították, hiszen ahhoz egy offshore vállalkozást vettek igénybe. A kft. egyik ötletgazdája értesülésünk szerint a most 53 éves Sümegi Miklós András volt, aki alapképzettségét tekintve hivatásos mentőtiszt volt és mentősként dolgozott 1988-ig, majd az online Ki Kicsoda adatai szerint átnyergelt a vendéglátóiparba, később a húsiparba és végzett külkereskedelmi szak-üzemgazdászként a Szekszárdi Húsipari Vállalat kelet-európai piacszervezője lett. 1991-ben megalapította az Ukrán Faipari Árutőzsdét, 1992-től üzemanyagimporttal foglalkozó vállalkozásokat jegyzett, egyik cégén keresztül redőnyt és reluxát exportált Ukrajnába, ami 1998-tól gabonakereskedelelemre váltott. A 2000-es években orvosi diagnosztikával foglalkozó társaságban olvashatjuk a nevét, a Sümi-Med Kft. azonban 2008-ban felszámoltak. Ezután fogott hozzá 2009-ben a Body-Map Kft. megalapításához, amelyben , 2010 februárjáig a fia volt az egyik tulajdonos, 2009 januárjától pedig beszállt mellé a cég jelenlegi ügyvezetője, Bredák László és lánya. Bredák jól menő autóvizsgáztató és szervízelő vállalkozást működtet Szigetszentmiklóson, amely 2008-ban majdnem 200 millió forintos forgalmat bonyolított, és 60 milliós nyereséget termelt, 2009, 2010-ben 50-60 millió forint volt az árbevétele. Sümegi Miklós András, csakúgy, mint Bredák László nem kívánt nyilatkozni.

A pályázati egyik fontos feltétele volt, hogy az uniós támogatás megszerzéséhez a vállalkozásnak 274 millió forintos egyéb forrást kell felmutatnia, amit a Body Map Kft. tulajdonosai egy offshore cég közbeiktatásával oldottak meg. Ezt ugyan semmilyen szabály nem tiltja, mégis felvet kérdőjeleket a pénz eredetével kapcsolatban, hiszen az offshore lényege éppen az, hogy a tulajdonosok és a tranzakcióik rejtve maradnak. A birtokunkba került dokumentumok szerint a Seychelles-szigeteken bejegyzett Test Body Ltd. egy egy oldalas szerződés keretében 1,2 millió eurós kölcsönt adott a Body Map Kft.-nek nulla százalékos kamatra, határozatlan időre 2009 júniusában, pontosan akkor tehát, amikor a szerződéskötés után az önerő felmutatására szükség volt (offshore cégbejegyzés és hitelszerződés, PDF).

A céget a dokumentumok szerint Sümegi jegyezte be (registered proprietor), valós tulajdonosai, így a tetemes összeget biztosítók kiléte is ismeretlen. Erősen kétséges, hogy Sümegi képes volt ekkora összeget előteremteni, pont akkor, amikor egyéb cégei ellen felszámolás és a cégadatok szerint bírósági végrehajtás is folyamatban volt. (A Sümi-Med ellen éppen 2009 májusában rendelte el a végrehajtást a bíróság, a felszámolást pedig 2010 januárjában).  Értesüléseink szerint a cég indulása után pár hónappal nézeteltérések léptek föl Bredák és Sümegi között, ennek eredményeképpen Sümegiék végleg kiszálltak a vállalkozásból.

Az önerő rendben megérkezett a cég számlájára, megkezdődhetett tehát a beruházás. Cikksorozatunk második részében arról lesz szó, igazolható-e az a gyanú, hogy beruházás költségeit jelentősen túlárazták? A MAG Zrt. első szabálytalansági vizsgálata nem állapította ezt meg, emiatt pedig a NAV nyomozását is lezárták 2011-ben.

Mong Attila – D. Kovács Ildikó

(Folytatjuk. Fotó:atlatszo.hu)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42