médiaszereplés

Kötelező Ákos-koncert, Kisoroszi, hazafias pedagógusképzés: a Magyar Hang Flaszter című műsorának vendége volt kollégánk

Az Átlátszó újságírója, Sarkadi Nagy Márton csütörtökön Dévényi István műsorvezetővel és Tompos Ádámmal, a Magyar Hang riporterével beszélgetett a hét legfontosabb híreiről.

2020 novemberében a Magyar Hang hetilap úgy döntött, hogy az olvasók minél szélesebb körű tájékoztatása érdekében nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak. Első szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett, és azóta is havonta egyszer, egy négy oldalas mellékletben publikáljuk az általunk feltárt ügyeket a nyomtatott lapban.

Kollégáink rendszeres vendégei a Magyar Hang hetente jelentkező Flaszter című műsorának is, amelyben a résztvevők kivesézik a legfrissebb és legjelentősebb közéleti híreket. A Flaszter 2021. szeptember 9-i adásában Dévényi István műsorvezető Sarkadi Nagy Mártonnal, az Átlátszó újságírójával, és Tompos Mártonnal, a Magyar Hang riporterével beszélgetett.

A közel egyórás műsorban szó volt az esztergomi egyházi iskolákban kötelezővé tett Ákos-koncertről, a kormány meghátrálásáról a kisoroszi beruházás kapcsán, a pályakezdő pedagógusok tervezett hazafias neveléséről, Karácsony Gergelyről és a budapesti közlekedési dugókról, illetve a nemzeti konzultáció eredményeiről.

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42