médiaszereplés

Horn Gabriella a Hetes Stúdió vendége volt, a műsorban átbeszélték az elmúlt hét legfontosabb közéleti témáit

A Klubrádió hetente jelentkező műsorának vendége volt szombaton munkatársunk, aki Dési János műsorvezetővel, valamint Józsa Mártával és Bolgár Györggyel beszélgetett a múlt hét legfontosabb közéleti témáiról. Az egy órás adásban szó volt többek között a pápa magyarországi látogatásáról, Orbán Viktor római kiruccanásáról és a rasszista fociszurkolókról is.

Szóból ért az ember ez az egyik szlogenje a műsornak, arra is utalva, hogy a műsor készítői mindent tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy érthetővé tegyék mindazt, ami a közéletben történik  olvasható a Klubrádió honlapján a Hetes Stúdió című műsorról, amelyben minden héten meghívott vendégek beszélgetnek a műsorvezetővel a rádió által legfontosabbnak tartott közéleti témákról.

A műsor szeptember 4-i adásának egyik vendége az Átlátszó újságírója, Horn Gabriella volt, aki Dési János műsorvezetővel, valamint Józsa Mártával és Bolgár Györggyel beszélgetett a múlt heti aktualitásokról.

Szó volt például Ferenc pápa közelgő magyarországi látogatásáról, Parragh László homofób tanévnyitó beszédéről, az Anglia elleni meccsen rasszistán viselkedő magyar szurkolókról, Orbán Viktor miniszterelnök és családja római kiruccanásáról, a hírességek Iványi Gábor és felekezete melletti kiállásáról, valamint arról is, hogy pluszpontokat kaphatnak az egyetemi felvételin azok, akik előbb a honvédségnél szolgálnak.

A közel egy órás adás visszahallgatható a Klubrádió honlapján és YouTube-csatornáján, valamint itt is:

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42