médiaszereplés

A HírTV-nek és a Klubrádiónak is nyilatkozott munkatársunk a TAO-támogatásokról

Az országban elsőként az Átlátszó tette közzé, hogy mely cégek adtak TAO-támogatást öt Fidesz-közeli focicsapat, a Felcsút, a Fradi, a Kisvárda, a Mezőkövesd és a Videoton részére. Erdélyi Katalin a Klubrádiónak és a HírTV-nek is nyilatkozott a részletekről.

Szerdán írtuk meg, hogy fél év után sikerült kiszednünk a Magyar Labdarúgó-szövetségből (MLSZ), hogy az elmúlt három évben mely cégek nyújtottak TAO-támogatást egyes kormánykedvenc futballkluboknak. Most először került nyilvánosságra, mely cégeken keresztül dől a közpénz a Felcsút, a Fradi, a Kisvárda, a Mezőkövesd, és a Videoton kasszájába.

Nagy meglepetés nincs az adatokban, csak a korábbi sejtések igazolódtak be: főként a közbeszerzésekkel kitömött vállalkozások öntik a közpénzt a NER-közeli csapatokba. Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Kuna Tibor és Orbán Győző cégei mellett az OTP, a MOL és a Telekom is nagy összegeket adott a vizsgált focikluboknak.

Erdélyi Katalin, az Átlátszó újságírója a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában csütörtökön beszélgetett a részletekről a műsorvezetőkkel.

Munkatársunk csütörtökön nyilatkozott a HírTV-nek is, ami aznap esti Híradójában dolgozta fel az Átlátszó cikkét.

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42