Pandora-iratok

Andrej Babiš offshore cégeken keresztül vásárolt tizenhat franciaországi ingatlant

Andrej Babiš cseh miniszterelnök a gyanú szerint eltitkolta, hogy adóparadicsomokban alapított cégeken keresztül a Francia Riviérán vásárolt tizenhat értékes ingatlant. A cseh kormányfő legújabb botrányos üzleti tranzakciója öt nappal a cseh országgyűlési választások előtt került nyilvánosságra.

Világszerte eltitkolt pénzügyi tranzakciókat lepleznek le a panamai Algocal ügyvédi irodából kiszivárgott papírok. Az ugyanebből az irodából származó, 2016-ban Panama-iratok néven nyilvánosságra hozott akták mennyiségét (11,5 millió darab dokumentum) is felülmúló (11,9 milló darab dokumentum), második szivárogtatást feldolgozó projekt október 3-án került nyilvánosságra Pandora-iratok összefoglaló néven.

A Pandora-iratok projekt csaknem tizenkét millió kiszivárgott dokumentumot tartalmaz, amelyet a A Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (Investigative Journalists International Consortium, IJIC) dolgozott fel és hozott nyilvánosságra. Az eddigi legszélesebb körű leleplezésen világszerte több mint hatszáz újságíró dolgozott világszerte 150 szerkesztőségben, mint például az amerikai Washington Post vagy a brit Guardian.

A projektben Magyarországot a Direkt36 szerkesztősége képviselte, Csehországban pedig az Investigace.cz tájékoztatott az esetről.

A vasárnap délután hat órakor élesített cikkben bemutatott dokumentumok szerint Andrej Babiš 2009 júliusában a francia DB Artwell Avocats és a panamai Algocal ügyvédi iroda segítségével, anonim módon, fiktív igazgatók által vezetett cégeket alapított.

A képen látható brit virgin-szigeteki ingatlanba volt bejelentve a cseh kormányfő első offshore-cége, a Blakey Finance limited (forrás: Oliver Bullough)

Az Algocal panamai ügyvédi iroda Andrej Babiš nevű cseh ügyfele a Blakey Finance Limited elnevezésű első cégét az egyik leghíresebb offshore-helyszínen, a Brit Virgin-szigeteken alapította. A cég ügyvezető igazgatója egy Fernando Gil nevű ember lett, akinek szolgálatait a panamai ügyvédi iroda rendszeresen igénybe vette, ugyanis Babiš cégén kívül további mintegy 36 ezer panamai cég ügyvezetőjeként tartották számon. Gil egyetlen aláírásáért az ügyvédi iroda 50 dollárt fizetett.

Ha a dokumentumok nem szivárogtak volna ki, soha nem lett volna ismert Babiš részvényes neve, hiszen csak az ügyvédi iroda archívumában volt nyilvántartva a valódi tulajdonos.

A cégalapítás után négy hónappal a cseh miniszterelnök az egymásba kapcsolódó céghálózat segítségével 15 millió eurót, azaz 5,6 milliárd forintnak megfelelő összeget mozgatott meg. Konkrétan a Blakey Finance Limited nevű cégéből a washingtoni székhelyű Boyne Holding LLC cégén át egy másik, szintén adóparadicsomként ismert országba, az amerikai cég monacói székhelyű, SCP Bigaud elnevezésű leányvállalatába utalta át a hitelként meghatározott összeget.

Csakhogy a kölcsönszerződésből alapvető információkat kihagytak, senki nem vállalt érte felelősséget, és a hitel nem tartalmazott jelzálogfedezetet sem. A hitel visszafizetésének határidejét 2019. szeptember 17-i nappal határozták meg. Csakhogy mind a hitelező, mind a hitelfelvevő a kölcsön lejárta előtt, céges utódok nélkül megszűnt.

A cseh kormányfő a saját magának nyújtott hitelből tizenhat értékes franciaországi luxusingatlant vásárolt, amelyek között található a Côte d’Azur mentén álló Château Bigaud is.

A franciaországi Bigaud kastély. Tulajdonos: Andrej Babiš (forrás: Google Maps, screenshot)

Az ügy újdonsága az, hogy kiderült: Babiš adóparadicsomokban is működtetett cégeket. Erről eddig a cseh választópolgárnak hivatalosan nem lehetett tudomása. Babiš hírhedt cégbirodalma, az Agrofert Holding éves jelentéseiben nem szerepelnek a brit Virgin-szigeteken megalapított cégei. A monacói cég a 2018-as éves jelentésben jelent meg mint felvásárlás.

További érdekesség, hogy a Bigaud kastély Cannes-tól nem messze, egy Mougins nevű francia városban található. Babiš ott egészen 2019-ig egy Paloma nevű éttermet üzemeltetett, amely azóta már bezárt.

A cseh oknyomozók cikke szerint a feltárt tranzakciók részletei klasszikus pénzmosásra utalnak. Egy pénzügyi bűncselekményekre szakosodott nyomozó szerint a cikkben bemutatott céghálót tankönyvszerűen építették fel, míg a bemutatott hitel-tranzakció angol szakkifejezéssel loan back. A kölcsönszerződésből alapvető információkat kihagytak, senki nem vállalt érte felelősséget, és a hitel nem tartalmazott jelzálogfedezetet sem.

A dokumentumokból nem derült ki az átutalt pénzösszeg forrása. Ugyanakkor Babiš megpróbálta eltitkolni, hogy ő lenne a 15 millió euró tulajdonosa. Erre utal a névtelenséget ígérő adóparadicsomokban létrehozott céghálózat, illetve az a tény is, hogy Csehországban eltitkolta ezeket a cégeket, vagyonbevallásában nem szerepelnek.

A cseh Investigace.cz tényfeltáró központ videója a cseh miniszterlnök ingatlanbizniszéről

Az offshore cégek olyan vállalatok, amelyek standard adózási szabályokkal rendelkező országokban folytatnak üzleti tevékenységet, de hivatalosan ún. adóparadicsomokban van a székhelyük, ahol jelentős mértékben elkerülhetik az adófizetési terheket. Babiš esetében ez azt jelenti, hogy a cseh kormányfő ellen Franciaországban, az Egyesült Államokban és Csehországban is vizsgálat indulhat.

Az egyelőre nem világos, hogy Babiš büntethető-e a fenti ügyletben. A cseh oknyomozó portál is kijelenti cikkében, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy bűncselekmény történt. De ezt nem is állították a cseh oknyomozó újságírók, akik a rendelkezésre álló dokumentumok segítségével csupán kontextusba helyezték és elemezték az adatokat. Azok értelmezését a szakértőkre és végül az olvasókra bízzák, írták.

A franciaországi törvények alapján, ha bebizonyosodik a jogosulatlan vagyongyarapodás, Babišt vagyonelkobzás fenyegeti.

Az Egyesült Államokban is nyomozást rendelhetnek el ügyében, mert a cégháló felépítése pénzmosásra utal, illetve mert a cégháló része egy amerikai cég is.

De a cseh rendőrség is foglalkozhat az üggyel, ha a pénzmosás gyanúja megalapozott. Mivel a kölcsön utolsó összegét csak 2019-ben fizették vissza, az ügy nem évült el, írták az Investigace.cz oldalán.

Csehország keresi miniszterelnökét

A CNN Prima News hírcsatornán megszervezett választási vitán a négy legesélyesebb miniszterelnök-jelölt vett részt. Balról jobbra: Andrej Babiš, az ANO mozgalom elnöke, Ivan Bartoš, a Kalózpárt elnöke, Petr Fiala, a Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke és Tomio Okamura, a Szabadság – Közvetlen Demokrácia (SPD) elnöke (forrás: Screenshot)

A vasárnap délután kiszivárgott kormányfői pénzügyi praktikáknak különös hangsúlyt ad, hogy Csehországban október 8-án és 9-én országgyűlési választásokat tartanak. Két órával az Investigace.cz cikkének élesítése után, este nyolc órakor kezdődött meg az utolsó előtti választási vita, amelyen a négy legnépszerűbb párt, illetve pártszövetség miniszterelnök-jelöltje vett részt.

A cseh választási kampány eddigi legnagyobb botránya természetesen első témaként szerepelt a vitaműsorban.

Babiš a feltárt információkat tagadta, a pénzmosás vádját elutasította. Állítása szerint nem csinált semmilyen törvénybe ütközőt és az esetet személye besározására és a cseh országgyűlési választások befolyásolására tett kísérletnek minősítette.

„Ez egy 2009-es dolog, elég érdekes az időzítés, mindössze két órával a nagy vita előtt,” mondta a CNN Prima News hírcsatornán a miniszterelnök-jelöltek utolsó előtti vitáján a cseh kormányfő.

„Ez egy nemzetközi botrány. Várjuk a miniszterelnök magyarázatát, vajon használt-e adózatlan pénzt. Miközben Csehországban letérdelteti a kis és középvállalkozásokat, bevezeti az EET-t, úgy néz ki, hogy közben adózatlan pénzből kastélyt vásárol a Francia Riviérán” ezt már Petr Fiala, a hárompárti Együtt (Spolu) választási koalíció, vagy másképp Konzervatív blokk miniszterelnök-jelöltje mondta a vasárnapi vita során.

Babiš válaszában visszautasította a pénzmosás vádját és azt is, hogy törvénytelenül járt volna el. Elmondása szerint a pénzt később visszajuttatta cseh bankokba, tehát a felháborodás alaptalan.

Tomio Okamura, SPD-elnök úgy vélte, hogy először azt lenne érdemes kideríteni, hogy Babiš egyáltalán megsértette-e a cseh törvényeket. Amennyiben pedig történtek hibák, vizsgálják meg, tette hozzá a vita során.

Megszólaltak a vasárnapi tévés vitában nem résztvevő politikai pártok vezetői is. Jan Hamáček, a cseh szocdemek (ČSSD) elnöke nagyon reméli, hogy Babiš minden offshore vagyonát feltüntette a vagyonnyilatkozatában.

Markéta Pekarová Adamová, az Együtt (Spolu) elnevezésű hárompárti ellenzéki konzervatív pártszövetség TOP 09 nevű pártjának elnöke szerint Babiš jobban tenné, ha valamelyik francia ingatlanába költözne, mert így elkerülheti a börtönt.

Hasonlóan harcias szellemben reagált Vít Rakušan, a Progresszív blokk kétpárti választási szövetség egyik pártelnöke (Polgármesterek Pártja), aki szerint a francia ingatlanvásárlás Babiš menekülési útvonalát jelöli ki.

A Miloš Zeman köztársasági elnökhöz közel álló, így Andrej Babiš kormányfőt szorult helyzetben már többször kimentő Marie Benešová igazságügyi miniszter szerint a Pandora-iratok nem más, mint az országgyűlési választások előtti kampány része. Benešová szerint a témában nincs mit ellenőrizni, hiszen a napvilágra került pénzügyi tranzakciók azelőtt történtek, hogy Babiš belépett volna a politikába.

Miloš Zeman szóvivője útján közölte: a furcsa oknyomozói megállapítások azt sugallják, hogy bizonyos külföldi erők le akarnak számolni az ország szuverenitását védelmező cseh kormánnyal.

„Egy nagyon erős ötödik hadoszloppal állunk szemben, amely rabszolgává akarja tenni hazánkat” jelentette ki Jiří Ovčáček a köztársasági elnök szóvivője, aki korábban a Cseh Kommunista Párt (KSČM) lapjában látott el szerkesztői feladatokat.

Agresszív reakciók, orbáni módszerek

Az Investigace.cz tényfeltáró központ szerkesztősége beszámolt arról is, hogy hiába kért Babiš kormányfőtől reakciót az elmúlt két hétben. Megemlítették a szeptember végén történt botrányos esetet, amikor Orbán Viktor egynapos csehországi látogatása végén Ústi nad Labem városában tartott közös miniszterelnöki sajtótájékoztatóra nem engedtek be több cseh és külföldi újságírót sem.

Az Investigace.cz riportere, Hana Čápová az egyik nyilvános miniszterelnöki sajtótájékoztató befejezése után szerette volna szembesíteni Babišt a franciaországi ingatlanvásárlásaival kapcsolatban felmerült kérdésekkel. A videófelvételen jól látszik, ahogy a kigyúrt, egy fejjel magasabb, agresszív módon kommunikáló kormányfői testőrök és civilbe öltözött titkosrendőrök fizikailag akadályozták meg az újságírónőt munkavégzésében.

A brit Guardian videója szintén hasonló kontextusban készült. A BBC Panorama című műsorának riportere, cseh kollégájához hasonlóan, szintén kérdéseket szeretett volna feltenni a nyilvános térben tartózkodó Andrej Babiš felé. A cseh kormányfőt kísérő biztonsági személyzet a brit újságírót kétszer is erőteljesen eltaszította.

Milan Eibl, a Transparency International elemzője szerint az eset a cseh miniszterelnök erkölcsi kudarca mellett egy másik problémára is rámutat. Eibl szerint eljött az idő, hogy feltegyék a kérdést: valójában hány helyen volt a cseh miniszterelnöknek elrejtett vagyona, és miért? A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján annyi biztosnak látszik, hogy a cseh kormányfő hazudik vagyonnyilatkozataiban, és azt nem tudjuk még, mi minden másban. Ez pedig egy fontos jelzés lehet a nyilvánosság számára” – nyilatkozta a Deník N hírportálnak Eibl.

Az ügy kirobbanása óta született politikai és publicisztikai kommentárok többsége hangsúlyozza, hogy Andrej Babiš bajban van, jobban mondva, bajban lenne, ha egy olyan ország politikusa lenne, ahol a demokrácia jogi mechanizmusai működnek, és kiegyensúlyozott politikai kultúra uralkodik. Az ügy kirobbanása utáni héten azonban Csehországban országgyűlési választásokat tartanak, így most a kommentárok többsége azzal zárul, hogy a csehek egy héten belül megtudhatják, van-e esélyük visszatérni a normálisan működő demokráciák közösségébe.

A csehek egy része ugyanis még emlékszik Stanislav Gross volt miniszterelnök furcsa lakásvásárlási botrányára. A szocdem kormányfő 2005-ben nem tudott kielégítő magyarázatot adni, honnan szerezte a pénzt 4+1 szobás prágai ingatlanának megvásárlásához, és emiatt néhány napon belül lemondott posztjáról.

Vezető képünkön az Investigace.cz tényfeltáró központ illusztrációját látják.

Írta: Bőtös Botond

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42