Volt wesleys diák akart öngyilkos lenni; 500 milliós hiányt találtak Nyíradonyban
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
„Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta Schleipfnerné Gáspár Andrea intézményvezetői megbízását” – adták hírül az iskola pedagógusai és dolgozói a Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola Facebook-oldalán. Azt is írják, hogy a tantestület ezt mind szakmai, mind emberi szempontból elfogadhatatlannak tartja, ezért azt kérik, hogy gyerekek és az iskola érdekében fogjanak össze a rendkívüli helyzet megoldásáért. Az igazgató nem akart nyilatkozni a Nyugat.hu-nak.
Közel egymilliárd forintot és annak hat évnyi kamatait kell kifizetnie kártérítésként a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei kórháznak, miután jogerősen elvesztette azt azt csatát, amelyben a sugárterápiát üzemeltető céget próbálta kiszorítani az intézményből. A Borsod24.hu információi szerint a kórház a végrehajtás felfüggesztését kérte a Kúriától arra hivatkozva, hogy zavart okozna a betegellátásban, ha ezt az összeget a végrehajtó leemelné a számlájáról.
A masszív aszály Magyarország második legnagyobb folyóját sem kímélte. A Szol24.hu az MTI képriportjára hivatkozva írja, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Vezsenynél a meder jelentős része kiszáradt. Sajnos a Tisza vízgyűjtő területein igen régóta nem esik megfelelő mennyiségű csapadék, így a folyó látványos száradásnak indult – írja a lap.
Szeged egyik legismertebb, horgászásra is alkalmas víztározója elkezdett zöldülni. A Szegedi Vízmű Zrt.-nél a Szegeder kérdésére elmondták, hogy mivel a Vértó elsődleges funkciója a csapadékvíz gyűjtése, tározása, ezért a vízszint és a víz minősége az időjárás függvényében változhat. Mivel az utóbbi hónapokban nagyon kevés volt a csapadék, ezért nem volt a Vértó vizének természetes csapadékvíz utánpótlása, és a vizet más módon nem pótolták. Szerencsére a tóban jelenleg nincs is sok hal, a közelmúltbeli zsilipjavítás után ugyanis egyelőre nem telepítették őket vissza.
Augusztus 10-én több tízezer ember tüntetett Belgrádban a szerbiai Jadar-völgybe tervezett lítiumbánya megnyitása ellen – hívta fel a figyelmet a Debreciner. A tiltakozók úgy látják, a bánya visszafordíthatatlan környezeti károkat okozna. Az akkumulátorgyártáshoz használt lítiumot az Európai Unióba exportálnák. Aleksandar Vučić szerb elnök tagadja a jadari lítiumbánya káros hatásait, a tiltakozókat pedig azzal vádolja, hogy külföldről pénzelik őket.
Nyitókép: A Tisza alacsony vízállása Vezsenynél 2024. augusztus 22-én Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásErről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!