Honvédség

Közel 100 millió forintért vesz szögesdrót akadályt és homokfal bástyát a honvédség

A közbeszerzés meghívásos volt, a kiválasztott cég már korábban is dolgozott a honvédségnek. Az viszont nem derült ki, pontosan mikor és hova helyezik ki a 230 darab gyalogsági drótakadályt és a 450 készlet homokfalbástyát.

A Magyar Honvédség Parancsnoksága és a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. erődítési elemek beszerzésére írt ki előzetes közzététel nélküli tárgyalásos eljárást július végén.

A pályázat az indoklás szerint azért nem volt nyílt, mert „kizárólag egy meghatározott gazdasági szereplő képes teljesíteni azt.

„Ajánlatkérő a Kbt. 98. § (2) c) pontja szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazott. Jelen beszerzés esetén kizárólagos jogok védelme indokolta, hogy a szerződés kizárólag egy meghatározott gazdasági szereplővel kerüljön megkötésre, mivel az ajánlattételre felhívott FER-TEX Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság rendelkezik a beszerzés tárgyát képező termékek használati mintaoltalmi jogával, tehát a kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag a FER-TEX Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal köthető meg a szerződés a fenti árubeszerzés tárgyában.

A nyertes kiléte tehát nem volt kérdéses, a napokban megjelent uniós közbeszerzési értesítőből pedig az ár is kiderült.

A dokumentum szerint

a FER-TEX Kft. nettó 87,4 millió forintért szállít le 230 db gyalogsági drótakadályt (GYODA) és 450 készlet homokfalbástyát.

A teljesítés fő helyszíneként az MH Anyagellátó Raktárbázist (1163 Budapest, Újszász u. 37-39.) jelölték meg, ezért rákérdeztünk, csak oda vagy máshova is kerül-e a gyodából és a homokfalból.

A Honvédelmi Minisztérium nem válaszolt megkeresésünkre, míg a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. annyit közölt, hogy ők csak a közbeszerzéseket folytatják le, a „beszerzési és közbeszerzési eljárások eredményeként beszerzésre kerülő termékek és szolgáltatások felhasználásának pontos körülményei tekintetében ennél fogva nem a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság az adatgazda”.

Nem derült ki tehát, hogy az országhatárra például helyeznek-e ki újabb akadályokat.

Állandó beszállító

A 0 fős, tököli székhelyű FER-TEX Kft. az Üveges család tulajdonában van. Éves forgalmuk 133 millió és 954 ezer forint között mozgott az elmúlt öt évben.

A Közbeszerzési Hatóság honlapján található adatok szerint eddig további három alkalommal dolgoztak a Hondvédségnek:

  • 2008-ban 200 készlet gyalogsági gyorstelepítésű drótakadályt (nettó 22 400 000 Ft);
  • 2009-ben 500 készlet homokfal bástyát (nettó 19 165 500 Ft);
  • 2017-ben pedig 733 készlet gyalogsági gyorsdrótakadályt (92 981 050 Ft) készítettek.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: Rendőr és katona járőrözik a röszkei közúti határátkelőhely szomszédságában épült kerítésnél 2020. január 29-én (forrás: Kelemen Zoltán Gergely/MTI)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42