15 évre szóló, 16 milliárdos étkeztetési koncesszióval betonoztak be egy céget Salgótarjánban
A Szakácstündér Kft.-nek több mint egy évtizedig nem kell versenyeznie senkivel. A cég végső tulajdonosa egy volt amatőr focista, Csákó Gergő.
A püspökszilágyi létesítmény kapacitásának és biztonságának növelésére 846 millió forintja volt az állami tulajdonú Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.-nek, de a WHB a szintén állami tulajdonú Mecsekérc Zrt.-vel közösen 930 millióért vállalta volna a munkát.
Az állami tulajdonú Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. (RHK) három telephelyen tárolja és kezeli a magyarországi radioaktív hulladékokat. Pakson van a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója, Bátaapáti mellett a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló, Püspökszilágyiban pedig a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló.
Utóbbi létesítményt a cég honlapja szerint az 1960-as évek nemzetközi ajánlásai és az akkor érvényes magyar ill. KGST szabványok alapján tervezték 1971-ben, és 1976-ban helyezték üzembe.
Az RHK tavaly augusztusban írt ki nyílt közbeszerzést a püspökszilágyi Radioaktív Hulladékokat Feldolgozó és Tároló kapacitásfelszabadítás és biztonságnövelés következő ütemének végrehajtásához szükséges csarnok, konténment és kapcsolódó infrastruktúra kialakítására.
A Közbeszerzési Értesítő 2017. március 22-i számában megjelent tájékoztatás szerint az eljárás fedezethiány miatt eredménytelen lett. Az RHK ugyanis előzetesen nettó 846,6 millió forintra becsülte a beruházás értékét, ám ez kevésnek bizonyult.
A vizes vb ugrótornyát is építő West Hungária Bau Kft. és az állami tulajdonú Mecsekérc Zrt. közös indulóként nettó 929,8 millió forintos ajánlatot tett. Az RHK eredménytelennek nyilvánította az eljárást, és várhatóan majd újat írnak ki a közeljövőben.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA Szakácstündér Kft.-nek több mint egy évtizedig nem kell versenyeznie senkivel. A cég végső tulajdonosa egy volt amatőr focista, Csákó Gergő.
A szervezet pár éve több alkalommal is jogsértően mellőzte a közbeszerzési eljárások lefolytatását, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság megbüntette őket.
A Dunamelléki Református Egyházkerület közbeszerzési eljárás keretében kereste az iskola felújításának kivitelezőjét. A kormány 3 milliárdot szánt a beruházásra.
A két társaság gyakran dolgozik együtt és más NER-cégekkel is. A WHB többségi tulajdonosa Paár Attila, Tiborcz István miniszterelnöki vő volt üzlettársa.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!