stand up

Oknyomozó újságírók a színpadon – itt az első hazai Reporter Slam

Kollégánk, Katus Eszter is színpadra áll az első magyar Report Slamen, ahol oknyomozó újságírók egy-egy cikkünk kapcsán mutatják be, hogyan készülnek a cikkeik. Történeteiket Litkai Gergely összekötő szövegei foglalják keretbe.

A Goethe Intézet és a Dumaszínház együttműködésében debütál Magyarországon a Reporter Slam, amelyben oknyomozó újságírók mesélnek legizgalmasabb kutatásaikról a színpadon. Az első hazai Reporter Slam-ben Brückner Gergely (Telex), Dezső András (HVG), Kálmán Attila (Investigate Europe), és az Átlátszó szerkesztő-újságírója, Katus Eszter vesz részt. Történeteiket Litkai Gergely összekötő szövegei foglalják keretbe.

Az eredeti német formátumot 2016-ban mutatták be, azóta közel 800 újságíró osztotta meg élőben a történetét. Hat év alatt harmincnál több Reporter Slam-et tartottak, mely az elmúlt két évben még a koronavírust is túlélte.

A Reporter Slam a stage (vagy live) journalism, vagyis az élőben, közönség előtt előadott újságírás a 2000-es évek derekán jelent meg a médiaipar válságának elmélyülésekor. A stage journalism klasszikusa a San Francisco-ban 2009-ben indult Pop-Up Magazine, melyben újságírók, fotósok, rádiósok mesélik el valós, ám sosem publikált történeteiket. De hasonló formátum Finnországban, Dániában, Belgiumban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Romániában is létezik. 

A magyar Reporter Slam résztvevői a Kreatívnak a következők mondták a formátumról:

Brückner Gergely: „Maga az ötlet nagyon tetszik, rettentően szeretek szűk körben, osztályok, klubok, egyetemi csoportok meghívására beszélgetni a munkámról, amit nagyon érdekesnek tartok. Nem is emlékszem olyan eseményre, ahol ne éreztem volna jól magamat, és ne került volna egymáshoz közelebb újságíró és olvasó.”

Dezső András: „Az ötlet tetszik, különben el sem vállaltam volna. Azt nem tudom, mennyire lesz szórakoztató, de az biztos, hogy egy új oldaláról ismerheti meg a közönség az újságírást. Alapvetően lámpalázas vagyok, úgyhogy szerintem izgulni fogok.”

Kálmán Attila: „Jó kezdeményezés, mert ilyen módon még nem próbálta senki Magyarországon összekötni az újságírókat az olvasókkal. A (dez)információs cunaminak köszönhetően eléggé megcsappant a bizalom az újságírók iránt, és ezért felértékelődött a hitelesség kérdése: már nem feltétlenül újságoknak, hanem sokszor egyes újságíróknak hisznek az olvasók annak alapján, hogy mennyire hiteles cikkeket olvastak tőlük. Azzal pedig, hogy egy ilyen kulisszák mögötti betekintést nyer a közönség, építhető a hitelesség.”

Katus Eszter: “Ez egy új dolog Magyarországon, így örülök, hogy a részese lehetek. Szakmai körökben gyakori téma, hogy az újságírás válságban van, alapvető etikai, szakmai alapelvek kérdőjeleződnek meg, miközben alkalmazkodni kell a megváltozó médiafogyasztási szokásokhoz egy teljesen torz piaci környezetben. A független médiumoknak újabb és újabb utakat kell keresniük, hogy elérjék az olvasókat és meggyőzzék őket, hogy érdemesek a támogatásra. A Reporter Slam is lehet egy újabb kapcsolódási pont az emberekhez.”

A cél, hogy megmutassák, hogy dolgoznak

„A Reporter Slam eredeti német verziójának specialitása, hogy az újságírókat megversenyezteti, melyikük története érdemli ki a legnagyobb tapsot a közönségtől – az az újságíró nyeri el ugyanis a SLAMpion címet. A magyar verzióból a vetélkedést kivettük, és inkább arra törekszünk, hogy a különböző profilú újságírók tanulságos és szórakoztató történetein keresztül megmutassuk, hogyan dolgozik egy újságíró.

Amikor fake news-oznak meg politikai bérencezik az újságírókat, nagyon fontos, hogy az emberek lássák ezeket az újságírókat szemtől szemben és megértsék, hogyan dolgoznak ők valójában” – mondta el a Kreatívnak Bogár Zsolt (Deutsche Welle), aki a Reporter Slam hazai bemutatkozását szervezte.

Az érdeklődők két előadást tekinthetnek meg, egyet Balatonfürden, egyet pedig Budapesten.

  • Reporter Slam, Balatonfüred, Magyar Fordítóház, június 10. (péntek) 19:30
  • Reporter Slam, Budapest, Dumaszínház, június 11. (szombat) 19:30

A budapesti előadáson Jochen Markett, a Reporter Slam nevű német színpadi formátum kitalálója és a „humorújságírást” űző realsatire.de portál társalapítója is részt vesz. Markett a felkészülés kezdetén a magyar újságíróknak is tartott egy workshopot.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42