Egyéb

Már tízezer áldozata is lehet az ukrán konfliktusnak

Bevégeztetett. Vége. Néhány óra csupán, és befejeződik az ún. ,,Déli-katlan” kálváriája. A tragédia utolsó akkordja még hátravan, ugyanis még folytatódnak az utóharcok Miuszinszk alatt, ellenben a csata eredményei immáron világosak, a következmények pedig nyilvánvalóak.

A hadműveletek kezdetén a katlanban körülbelül 5,5 ezer ukrán kormánykatona rekedt. Ebből megközelítőleg 600 fő, utánpótlás, segítség nélkül, megmenekült, átlépte több csoportban az orosz-ukrán határon és internálva volt orosz területen (utána az orosz hatóságok őket átadták az ukrán hatóságoknak). Pár száz katonának sikerült kitörnie még a katlanharcok elején. A kijevi sajtó beszámolói szerint, amiket azért szkeptikusan kell kezelni, a felmentő hadműveletek során sikerült kiszabadítani újabb 1000 embert. Végeredményben összesen 3-3,5 ezer ukrán kormánykatona maradt örökre a katlanban. Ehhez még adjuk hozzá a felmentő erők veszteségeit, és ezek – nagyon úgy néz ki – szintén igen komolyak (csak a hivatalos kijevi beszámolók már most több száz főről beszélnek, ráadásul a veszteségek fokozatosan nőnek; elég itt megemlíteni a napokban szétvert 25. Dandár történetét).

A haditechnikai eszközök pótolhatatlan veszteségei még ennél is katasztrofálisabbak. A bekerítésből kiért és elfogott kormánykatonák szerint ezek elérik a 90%-ot (ez a 24. és 79. Dandárokra vonatkozik), illetve a 100%-ot (a 72. Dandár esetében). A veszteségek száma a megsemmisült és hátrahagyott eszközök számából adódnak össze. Ha mindehhez még hozzátesszük a többi frontszakaszon elszenvedett veszteségeket, illetve a dezertőröket (már hivatalosan is számuk meghaladta a 400 főt), akkor nyugodt szívvel elmondható, hogy július végén-augusztus elején az ukrán hadsereg súlyos vereséget szenvedett az adott hadműveleti zónában.

Bizonyítékok? Rendben. Július közepén, a Kijev által nyilvánosságra hozott adatok szerint az ,,anti-terrorista akcióban” résztvevő egységek száma 40-45 ezer fő volt. Ezek közül a ,,második vonalban” a különböző önkéntes és területvédelmi zászlóaljak voltak, megközelítőleg 10-15 ezer fővel (pontosabb adat nem áll rendelkezésre, ugyanis több formáció nem a katonai vezetés parancsnoksága alatt áll). Az ,,első vonal” katonai és gárdista egységeiben volt 30 ezer fegyveres.

A hadműveletek első három hetében a minimális veszteségek elérték a 4000 főt (halottak, sebesültek, eltűntnek nyilvánítottak, foglyok, stb.). A sebesültek közül kb. 1,5-2 ezer fő le lesz szerelve és nem képes visszatérni a ,,frontra”. Ha figyelembe vesszük a néhány hét múlva visszatérő sebesülteket, az oroszok által hazaküldött internáltakat és az esetleg összefogdosott katonaszökevényeket – az még 1,5 ezer fő, ami gyarapítja a mostani ,,létszámhiányt”. Egyszóval – az ,,első vonal” csapatainak veszteségei elérik a 30%-ot. Ennek közvetlen bizonyítéka, hogy jelenleg az ukrán sajtó harctéri jelentéseiben már két hete a volt ,,második vonal” alakulatai szerepelnek: azaz önkéntes és területvédelmi egységek. Ilyen korábban nem volt. Ismerve a ,,hiányt” pótló másodvonalbeli alakulatok létszámát – amelyeket az ,,első vonalba” küldtek – ismét megkapjuk az említett 30%-ot.

Timcsaknak és Dmitrasevszkijnak már Ukrajnában sem hisz senki. A hivatalos ,,eddig 400 fő vesztette életét” állításokat már cáfolták a függetlennek mondható portálok, illetve az ukrán katonai veterán fórumok (pl.: www.veteranovd.zp.ua).

Az említett fórumokon összeállították az ,,Anti-terrorista Akció információs és sajtóosztályának” jelentései alapján a veszteséglistákat. Augusztus 7-re ebben 623 halott szerepelt. Ezek is úgy, ha elhisszük az olyan hivatalos közléseket, mint amilyen például a ,,Zelenopoljenel július 12-én 17 kormánykatona vesztette életet” (miközben a felkelők több mint 40 halottat szedtek össze a terepen). Hozzá kell tenni: a nemzeti gárda és a szabadcsapatok, illetve magán-zászlóaljak veszteségei nem kerülnek bele a hadsereg hivatalos veszteséglistáiba! Az is kitűnik a hivatalos jelentésekből, hogy a ,,viszonylag pontos” veszteséglisták azok, amelyek szakasz-század szintű leosztásban szerepelnek. Minél magasabb egységről van szó (zászlóalj, ezred, dandár, stb.) úgy a veszteségek száma is furcsa ,,harmadoláson” megy át. (Ez nagyon kitűnik, ha külön-külön vesszük egy adott – például – zászlóalj század-szintű veszteséglistáit, és a zászlóalj jelentésében szereplő ,,össz-számot”.

Korábbi cikkeink az ukrán konfliktusról

MH 17: Zicherman elferdíti a tényeket

MH 17: Zicherman vs. Spöttle

A “Déli-katlan” pusztulása arra késztette az ukrán Rada több képviselőjét, hogy bizalmi inditványt fogalmazzon meg az ,,anti-terrorista akció” parancsnokságával és a kormánnyal szemben.

Véleményük szerint (és azért nekik jobb rálátásuk van a valódi katonai statisztikákra) Ukrajna délkeleti részén a veszteségek meghaladták mára a 10,000 főt (halottak, sebesültek, stb.). A bejelentést a Radaban felállított ,,Békéért és stabilitásért” képviselő-csoport tette.

,,Úgy számoltunk, hogy csupán július első két hetében az anti-terrorista akció területén közel 2,5 ezer ukrán katona vesztette életét. Az említett időszakban a sebesültek száma meghaladta az 5 ezer főt. A hadműveletek során több ezer civil honfitársunk vesztette életét. Többségük éppen repeszhatástól pusztult el. Mindebből következtetve arra a megállapításra jutottunk, hogy az életüket vesztett ukrán polgárok száma meghaladja a 10 ezer főt.” – jelentette be a képviselő-csoport elnöke, Szergij Gorohov.

Emlékeztetőül: a 10.000 halott, mint létszám, még május elején lett megállapítva, mint elfogadható veszteség (akkoriban senki sem gondolta, hogy ezt valaha is sikerül elérni a hadműveletek során). Ez volt az a szám, mely határvonalat jelentett az USA számára és Washington eddig – és ne tovább! – volt hajlandó szemet hunyni afelett, ami a Donbasszon történik. A határt alig három hónap alatt sikerült átlépni.

A hátországban jelenleg tiltakozások követik egymást. Úgy néz ki, hogy a mozgósítás harmadik hullámát már nem sikerül végrehajtani. Ki és mivel fogja pótolni a veszteségeket? A harcjárművek veszteségei több száz járművet jelentenek! (A “Déli-katlanból” a felkelők több mint 70 járművet zsákmányoltak, beleértve harckocsikat, páncélozott eszközöket, tüzérségi eszközöket; többek között 18 db ,,Grad” sorozatvetőt!). Például a 79. és 24. Dandárok feltöltésére 2-3 hétre van szükség, a 72. Dandárt gyakorlatilag a nulláról kell felállítani – az 1,5 hónap. Jelenleg Kijev megpróbál minden mozgatható eszközt hadrendbe állítani (például, az elmúlt hét folyamán több front-szakaszról jelezték a felkelők, hogy immáron megjelentek az olyan ukrán harckocsik, amelyekről hiányzik a dinamikus védelem).

Jelenleg még folynak a harcok Szaur-Mogila magaslatért. Kijevnek győzelem kell. Legyen az bármennyire is jelentéktelen, de győzelem! Ezért még néhány napig elhúzódhat a ,,Déli-katlan” agóniája. Ellenben ez már nem bír nagyobb jelentőséggel.

Mi lesz a felkelők lépése? Valószínűleg a felszabadult erőket át tudják dobni más szakaszokra. Például megerősítik az állásokat a Sahtyorszk-Sznyezsnoje-Torez vonalon. Az erők egy része megy majd a luganszki repülőtéren bekerített kormányerők felszámolására. A hadizsákmánynak köszönhetően megnő a felkelő tüzérség és mobil páncélos-csoportok hatékonysága.

Kijev számára beérett a hadászati zsákutca. A kormánycsapatok harci kapacitása komoly csorbát szenvedett.

Mi lesz tovább? Mit lehet lépni ilyenkor? Nem tudom. Egy, ami biztos – csak egy élénk fantáziával megáldott politikus gondolhatja komolyan azt a hivatalos kijevi bejelentést, mely szerint ,,a háború a Donbasszon augusztus 24-re befejeződik”.

Készülni kell a téli hadikampányra. Méghozzá úgy, hogy sok kérdésre vagy nincs válasz, vagy azok bizonytalanok, vagy megválaszolásuk dacára is a gyakorlatban nem megoldhatók.

Zicherman István

A szerző Oroszországban élő biztonsági szakértő. Fotó: innen. 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42