Global Voices

Click Rights – kampány a digitális jogokért a Közel-Keleten és Észak-Afrikában

Edward Snowden szivárogtatásai az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) tevékenységéről élénk vitát indítottak el a nemzetközi közösségben az internet-irányítás új modelljeiről. De vajon részt vesznek-e az arab országok állampolgárai ebben a vitában? Az egyik elismert szervezet szerint nem vették ki részüket a párbeszédből, és ez a digitális világ ismertségének hiányából fakad.

Az IGMENA a holland Hivos nemzetközi fejlesztési ügynökség internet-irányítás témakörére létrehozott programja a közel-keleti és észak-afrikai régióban. Új, „Ismerd meg internetes jogaidat” (Click Rights) nevű akciójuk az emberek digitális jogaira igyekszik felhívni a figyelmet, hogy az új ismeretek segítségével a netezők tudják, mit kell a kormányokon és a magáncégeken számonkérni. (Megjegyzés: a Hivos a Global Voices támogatója).

Oldalukon a szólásszabadság, hozzáférés, magánszféra és egyetemesség témáival foglalkoznak interaktív és könnyen megjegyezhető módon. Közzétettek egy 10 meghatározó netes jogot definiáló dokumentumot az „Internetes emberi jogok és elvek nyilatkozata” alapján (IRPDC). Noha Fathi, az IGMENA kommunikációs megbízottja szerint erről a témáról mindeddig semmit nem tudott az arab közösség.

Noha ezt nyilatkozta: „Az arab állampolgárok nem fognak tudni nyomást gyakorolni a kormányokra, ha nincsenek tisztában a jogaikkal. Célunk, hogy megismertessük őket egy sor joggal az internet-irányítás témaköréből, amelyekről aztán születhet egy közös megállapodás. A kormányokhoz való eljutás hosszú távú cél, de elsősorban az arab felhasználók tudatosságának növelése szükséges, enélkül lehetetlen lesz konszenzusra jutni bármilyen kérdésben.”

Az IGMENA kampánya, „Ismerd meg internetes jogaidat” angolul és arabul is elérhető.

 

A poszt a Global Voices Online és az atlatszo.hu közti együttműködés keretében jelenik meg ezen az oldalon. Az eredeti szöveg szerzője Denise Ajiri, fordító: Juhász Aliz.

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42