göd

A Samsung egy harmadik gyárat is épít Gödön a dél-koreai sajtó szerint

A Samsung SDI gyárából származó nagy mennyiségű mérgező oldószer híre a dél-koreai sajtóba is eljutott. De nemcsak erről, hanem egy újabb, Gödön felépülő akkumulátor-gyárról is olvasható hír a kinti sajtóban.  

Egy koreai hírportál több cikkben is beszámol az Átlátszó által feltárt, a gödi akkugyárban történt légszennyezésről és a dolgozók rákkeltő anyagokkal történő veszélyeztetéséről. Egy másik ottani hírportálon pedig a gödi gigaberuházás további bővüléséről közölnek részleteket.

„Ijesztő szennyezések a gödi Samsung-gyárnál” címmel jelent meg cikk a K-news koreai nyelvű hírportálon. A teljes írás csak előfizetők számára elérhető, de a hírportál egy másik cikke részletesen ismerteti a magyarországi médiában olvasható, a gödi gyár által kibocsátott mérgező oldószerről szóló információkat. Leírják, hogy az akkugyár 88 tonna magzatkárosító oldószert – (N-metil-2-pirrolidont, NMP-t) – bocsátott ki 2019 és 2022 között, s hogy a legnagyobb „baleset” 2021-ben történt, amikor több mint 81 tonna oldószer jutott a gyárból a levegőbe.

A Samsung-gyár 2021-ben, amikor a 81,5 tonna NMP-kibocsátás történt a gyárból (Fotó: a Göd-ÉRT Egyesület Facebook-oldala)

Beszámolnak arról is, hogy a nehézfém-, például a nikkel-kibocsátás szintén problémát jelent, ugyanis a nikkel munkahelyi levegőben mért koncentrációja a megengedett mérték 250-szerese volt a gödi gyárban. Mint írják, a cégnek többször is 10 millió forint (kb. 37,2 millió won) bírságot kellett fizetnie, de a magyar kormány nemrégiben a bírságolás szigorításáról döntött. 

A hírportál két másik cikke is Göddel foglalkozik: az egyikben a gödi polgármester által tett feljelentésről írnak – ahogy arról korábban beszámoltunk, Kammerer Zoltán polgármester az Átlátszón megjelent cikkek alapján környezetveszélyeztetés vagy rémhírterjesztés bűntettének gyanúja miatt tett rendőrségi feljelentést.

Kammerer.knews

Az Átlátszó cikkét ismerteti egy koreai lap a gödi polgármester által tett feljelentésről.

Egy másik cikkben pedig annak az 5 méter magas „zajárnyékoló” üvegfalnak a létesítéséről írnak, melyet a gyár mellett lévő gödi játszótéren fog felhúzni a cég. A helyi lakosok viszont nem értik, hogy miért közterületen építkezik a Samsung SDI, fallal választva el a lakosságtól a játszóteret.

A Samsung SDI zajárnyékoló üvegfalat épít a gödi játszótérre, már zajlanak az előkészítő munkálatok. (A szerző felvétele)

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a dél-koreai sajtó többször is írt a gödi Samsung-gyár okozta magyarországi problémákról, és ezekben az anyagokban főként az Átlátszó cikkeire hivatkoztak. 

Egy újabb akkugyár épül Gödön

Egy másik dél-koreai hírportál a Samsung SDI magyarországi bővítési terveiről számol be. Mint írják, a multicég gyárai közül Magyarországon zajlik leggyorsabban a beruházások kivitelezése. Jelenleg a második gödi akkugyár bővítése zajlik, február 27-én pedig

a Samsung SDI megerősítette, hogy döntés született a harmadik gödi gyár megépítéséről.

A tervbe vett harmadik gödi üzem létesítéséről egy korai sajtóban megjelent cikk nyomán már tavaly januárban írt a villanyautosok.hu. Az akkori híradás még arról szólt, hogy a Samsung SDI a tervezett új üzemben kizárólag a BMW-nek gyártana hengeres akkumulátorcellákat a BMW új, debreceni akkumulátor-összeszerelő üzeme számára.

A The Elec koreai hírportál cikke most arról számol be, hogy az újabb magyarországi gyárba történő beruházás hátterében a Hyundai Motor Grouppal való együttműködés áll. A Samsung SDI 2026 és 2032 között a Hyundai Motor Company által az európai piacra dobott új generációs elektromos járművekhez szállítana akkumulátorokat. 

A lap ír arról is, hogy már javában zajlik a harmadik gyárhoz a munkaerő-toborzás. A munkásokat a Fülöp-szigetekről veszik fel, nem pedig Európából, olvasható a hírportálon. A Samsung SDI magyarországi leányvállalata a Fülöp-szigeteki Tengerentúli Foglalkoztatási Hatósággal kötött együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy a filippínó munkatársak az új magyarországi akkumulátor-gyárban dolgozhassanak.  

Bodnár Zsuzsa

Ez a cikk a Közös Értékeink Program támogatásával készült. Címlapkép: A K-News hírportál cikke a gödi gyár szennyezéséről (Forrás: K-news)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42