uniós támogatások

Tarra vágták az erdőt az uniós támogatásból épült lombkorona sétány építése közben

Kitermelte az erdőt a 60 milliós uniós támogatásból épített lombkorona sétány építése közben a nyírmártonfalvai polgármester. A fideszes Filemon Mihály szerint semmi közünk hozzá, hogy mire költi az uniós támogatásokat. Az alföldi településeken dübörög a lombkorona sétány építési láz, még a térség országgyűlési képviselője, Tasó László is építtetett egyet. Videóriport.

Ahhoz, hogy megtaláljuk az uniós pénzek felesleges elköltésének eme újabb remekművét, Debrecentől körülbelül még 30 kilométert autózunk keletre. Nyírmártonfalván, egy kétezer fős település külterületén valósult meg a lombkorona sétány, szántóföldek, elhagyott tanyák, felhagyott állattelepek szomszédságában. Ott tartózkodásunk során csak egy kutyával találkozunk, aki az útról nézte a messziről jött érdeklődőket.

A lombkorona sétány kivitelezése nettó 60 millió forint uniós forrásból valósult meg, az építkezés közben azonban kivágták a fákat. Nemcsak néhányat, hanem az egész erdőt tarra vágták körülötte, erről tanúskodnak a helyszínen otthagyott tuskók. Pedig az eredeti tervek szerint az 50 méter hosszú sétányt a fák lombkoronájának szintjébe álmodták meg.

forrás: Olvasónk felvétele

„Mindenkinek eljön az a pont az életében, amikor azt érzi, hogy felért a csúcsra, abba lehet hagyni. Az elmúlt években igyekeztem olyan helyszíneket bemutatni, amik képileg is megmutatják azt az iszonyatos szervezett lopást, ami az elmúlt 10 évben az európai uniós pénzekkel történt. Én úgy gondolom, hogy ennél szebb helyszínt, ennél szimbolikusabb helyszínt nemigen fogunk találni” – mondta Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő, aki szintén a saját szemével akarta látni a lombok nélküli lombkorona sétányt.

Fotó: Átlátszó

A beruházásra mint magánszemély Filemon Mihály, a falu polgármestere nyerte el a támogatást. A lombkorona sétányt az uniós adófizetők állják, a kifizetés az uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Program pályázatából történt. Az uniós pályázati nyilvántartás szerint a támogatást 2021-ben ítélték neki oda, a kérelmet még 2018-ban nyújtotta be. Filemon Mihály 2019 óta polgármester Nyírmártonfalván.

A közbeszerzési értesítőben a VP4-8.5.2-17 azonosítójelű uniós felhívást tüntetik fel mint forrást. Az uniós támogatások keresőjében viszont a Filemon-féle lombkorona sétányt a Széchenyi 2020 VP program alatt a VP-8.5.1-17 azonosító alatt találjuk.

A telek szintén a fideszes polgármesteré. Ha megnézzük a 16,5 hektáros telek tulajdoni lapját, akkor ott Filemon Mihály nevét találjuk.

A közbeszerzési értesítőben rosszul tüntetik fel a lombkorona sétányhoz tartozó helyrajzi számot. A dokumentumban a megvalósítás helyszíneként a 078/9 helyrajzi szám szerepel. Az egyik módosításban jelzik is, hogy a helyes a 078/13-as szám lenne. A 13-as végű földrészlet az ingatlanok 2017-es összevonásából jött létre.

Az olvasónktól kapott képek arról tanúskodnak, hogy 2022 februárjában még megvoltak a fák. A Google Earth műholdfelvételei szerint is erdő volt a területen; a fákat tavaly nyáron termelték ki. A közbeszerzési értesítőben jelezték is azt a problémát, ami fellépett a lombkorona sétány építése közben. „A teljesítési helyen időközben tarvágás történik, ezért a területen 2022.06.01.-től 2022.08.31-ig munkavégzés nem történhet.”

A telken korábban erdő volt (fotó: Google Earth)

Maga a lombkorona sétány is csak egy tákolmány. A rétegelt fenyőből készült építmény a látogatásunkkor nem volt lekezelve. A lépcső falécein pedig már repedések jelentek meg, a fokok sincsenek rendesen alátámasztva, így ha azokra rálépünk, meghajolnak.

Egy pihenő is épült a beruházás során: két darab oldalról nyitott fapavilon padokkal és asztalokkal. Minőségbeli problémákat itt is bőven találunk. Az egyik épület tetején a szél már megbontotta a palát. Két pottyantós budi is épült, a bódék üresek, nincs bennük WC. Az illemhely előtt ugyan lyukakat ástak ki, azonban azokkal sincs még összeköttetés. A telekre sporteszközöket és játékokat is kiraktak. Tíz biciklitároló és négy darab interaktív tábla is belefért a büdzsébe.

Megrongálódott tető (fotó: Átlátszó)

A látottak alapján felmerül, hogy egyáltalán készen vannak-e? A közbeszerzési értesítő szerint: igen. A projekt ott „erdei ökoszisztémák funkcióinak fejlesztése” címszó alatt fut. A teljesítési határidő 2022. december 9., a kivitelező egy nyíregyházi cég, a HCInternational Kft. volt.

 

A térség országgyűlési képviselője is épített egyet

Nem csak a polgármester látta meg a környéken az uniós lombkorona sétány építésében rejlő potenciált.

forrás: www.palyazat.gov.hu

A szomszédos településen Nyíradonyban a vármegyei önkormányzat fideszes alelnöke, Tasi Sándor is kapott erdei kirándulóhelyre, tájházra és lombkoronaösvényre bruttó 61,5 millió forint támogatást. A politikus egyben a Dél-Nyírség Erdőspuszták Leader Egyesület elnöke is. (Az országszerte megalakult leaderek az unió legrégebbi pénzosztó programjai.)

Tasi Sándor lomkorona sétányát is megnéztük. Egy fiatal telepített erdőbe építették, az erdei földútról lehet felmenni rá. Van lejárata is, ami a semmibe vezet, tehát érdemes inkább visszafordulni a végén. Jó hír, a pottyantós WC itt működésképes.

Tasi Sándor lomkorona sétánya (fotó: Átlátszó)

Tasi Sándor megspékelte még a pályázatot egy lószárnyékkal is. „A tervezett lószárnyék egy fedett, oldalról nyitott, három oldalról korláttal körülvett építmény, mely lovaglás közbeni pihenésre nyújt lehetőséget a lovak számára eső és nap elleni védelemként” – írják a közbeszerzési értesítőben. A dokumentumban külön feltüntetik, hogy a lószárnyék 6,7 millió forintba került, ugyanis ez a papírozás szerint nem uniós támogatásból valósult meg, hanem önerőből. A hat akácfarönkön álló pihenő közel 7 milliós ára azonban az egész projekt kapcsán felébreszti a túlárazás gyanúját a laikus nézelődőben.

6,7 milliós lópihenő (fotó: Átlátszó)

A legnagyobb hal a környéken, aki lombkorona sétány építésbe kezdett, kétségtelenül Tasó László, ő nem más, mint a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Tasó László lombkorona sétánya (forrás: Olvasónk felvétele)

A politikus szintén kapott bruttó 64 millió forintot erdei kirándulóhelyre és lombkorona ösvényre Nyíradonyban. A látogatásunk nagy port kavarhatott a környéken, másnap Tasó László egy imázsfilmet rakott ki a Facebook oldalára az ösvényről.

A találatok között szerepel egy másik nyírmártonfalvi beruházás is, a petőrészi kirándulóhelyre Balázs László kapott bruttó 68,5 millió forint támogatást. Ő nem épített lombkorona sétányt, a faháznak viszont lett oldala.

A közbeszerzési értesítő szerint ugyanaz a kivitelező cég, a HCInternational dolgozott a sablonszerűen megvalósuló beruházásokon Filemonnak, Balázsnak, Tasinak, és Tasónak is.

A játszótérépítő cég tulajdonosa Holp János. 2021-ben a 280 milliós nettó árbevételük 50 milliós nyereséggel társult. A 2022-es évre vonatkozó beszámolóját a cég még nem tette közzé.

Korábban kilátóépítésben látták meg a lehetőséget

Mindegyik sétány mellett található egy-egy kilátó is. Ez sem véletlen. A 2010-es években ugyanis ezekre lehetett uniós pénzt kapni. Az alföldi településeken mi másra is van szükség, mint kilátókra – a Google térképén csak Nyírmártonfalva környékén 5 darabot is találni.

fotó: Átlátszó

Három kilátót néztünk meg, uniós támogatásról szóló táblát egyik helyen sem láttunk. Filemon Mihály telkén található a Telekhegyi kilátó. A túrázókat köszöntő táblán a támogatás kapcsán a Vidékfejlesztési Minisztérium egyik rendeletét említik. Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatások részletes feltételeit tartalmazza.

A 2015-ben épült Kokashegyi kilátónál Tasi Sándor írta alá a táblát, a Dinnyési kilátónál Tasó László, Balázs László neve pedig a Petőrészi kilátónál olvasható, ami szintén 2015-ben létesült.

A Hír Tv Célpont című műsorában 2017-ben egy könyvtári közmunkás azt nyilatkozta, hogy a kilátóján 5 millió volt a haszna. Azért csak ennyi, mert ő keményebb fából csináltatta, hogy időtálló legyen, mások beérték puha fenyővel is, az ugyan hamarabb szétrohad, de akár 10 milliós hasznot is hozhatott.

Nem büszkélkednek a vendégházon az uniós táblával

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel felkerestük a polgármestert a hivatalban. Szerettük volna megtudni, hogy miért magánszemélyként pályázott, és hogy már a kész állapotát láttuk-e a sétánynak. A polgármester 2022-ben közel félmilliárd forintot nyert el erdősítésre.

Filemon Mihály által elnyert uniós pénzek (forrás: www.palyazat.gov.hu/)

A hivatalban arról tájékoztattak minket, hogy telefonon egyeztettek a polgármesterrel, aki épp Debrecenben tartózkodik, azt nem tudja megmondani, hogy mikor jön vissza. A polgármesterrel korábban próbáltuk e-mailben is felvenni a kapcsolatot, de arra sem válaszolt. Hadházy Ákossal így a vendégházánál próbáltunk szerencsét, amire szintén mint magánszemély kapott uniós támogatást.

fotó: Átlátszó

Filemon Mihály 2018-ban a vendégházával szerepelt a hírekben, ugyanis 47,6 millió forintot ítélt oda neki az EU a szálláshely építésére. Filemonról az Index azt írta, akkoriban ő volt a nyírmártonfalvai önkormányzat egyetlen fideszes képviselője, mindenki más független, a polgármester pedig MSZP-s volt. A településen csak ő nyert pénzt. A Léna Vendégház építése a műholdfelvételek szerint 2018-ban elkezdődött, a helyszínen már a kész vendégházat láttuk.

A polgármestert nem találtuk otthon, egy másik házból egy idő után egy közeli családtagja jött ki.

Hadházy Ákos szóvá tette, hogy a vendégházra nincs látható helyen kihelyezve az uniós támogatás tényéről szóló tábla, pedig az kötelező. Az utcáról mi is benéztünk az ingatlanra, táblát mi sem találtunk.

A nő az országgyűlési képviselő felvetésére azt mondta, hogy „Megvan a tábla, el van helyezve”, „Megnézhetjük?” – kérdezett vissza a képviselő. „Nem szeretném, legyen szíves üljön be az autóba”– válaszolta a nő.

A polgármester rokona azt is megtiltotta, hogy a képviselő a kerítés nélküli telekre lépjen. Majd hosszú vitázás után egyszer csak egy rövid időre bement a vendégházba, kijött, és azt mondta: „Kedves uram, fáradjon már oda!”; majd a vendégház túloldalára kísérte Hadházyt, ahol a szállás egy távoli ablakába kihelyezett táblára kezdett mutogatni.

„Szia Misi!” – hívta fel a nő Filemon Mihályt. „Nah, mondja, mit akar tőle?” – kérdezte Hadházyt.”

„Az európai uniós támogatásokról szeretnénk kérdezni” – mondta az országgyűlési képviselő.

„Én is úgy gondolom, hogy semmi köze hozzá – mondta a telefonba a nő. „Viszontlátásra”.

Szöveg: Zsilák Szilvia; Videó: Bodoky Bence

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Filemon Mihály lombkorona sétánya (Forrás: Olvasónk felvétele)

Megosztás