Kisoroszi

Demeter Szilárdékhoz került a kisoroszi Ujváry műterem-alkotóház is

Nem csitulnak a kedélyek Kisorosziban, amely néhány hónappal ezelőtt a meghiúsult Szigetspicc-beruházás miatt került be az országos sajtóba. Most népszavazást akartak tartani egy ingatlannal kapcsolatban, ám erre nem került sor, cserébe pillanatok alatt Demeter Szilárdék lettek a kisoroszi Ujváry alkotóház új tulajdonosai.

Ujváry Ignác egykori alkotóháza remek helyen áll Kisorosziban. Az 1700 négyzetméteres, részben természetvédelmi területen álló, a Dunapartig leérő telken álló műteremházat 2015-ben vásárolta meg a festő leszármazottjától az önkormányzat 12 millió forintért. A műterem állapota leromlott, fel kellene újítani. Talán ezt tervezte a polgármester, Molnár Csaba is, aki később megrendelte az engedélyezési tervdokumentációt a szintén a településen élő Szily Boldizsár építésztől mondván, ha pályázatra kerül sor, rögtön be lehessen adni a terveket. Az elképzelés szerint többfunkciós kulturális térként születne újjá az épület. A tervek közt szerepelt két állandó kiállítás is: az Ujváry Emlékház, illetve a Kisoroszi Helytörténeti Gyűjtemény.

Ám bő fél évvel később, 2020. július 15-én a képviselőtestület elé már egy olyan javaslat került, amely a Széchenyi úti ház esetleges eladásáról szólt. A dolog pikantériája, hogy a polgármester, Molnár Csaba sajtópert indított a Magyar Nemzetben megjelent cikk miatt, mely szerint Molnár értékesíteni kívánja az ingatlant. Ezt a pert a polgármester másodfokon elvesztette, és 84 ezer forint kereseti és fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte a bíróság.

A polgármester a 2020 júliusi képviselő-testület jegyzőkönyve alapján arról beszélt, hogy népszavazási kezdeményezéssel élt, és megítélése szerint hosszú távon fontos kérdésekben ki kell kérni a lakosok véleményét. Ebben többek között az alábbi kérdés szerepelt: „Támogatja-e Ön, hogy az önkormányzat értékesítse a 487/2 hrsz. alatti ingatlant, és a bevételből központi telephelyet létesítsen?”

A jegyzőkönyv szerint erről a polgármester az alábbiakat mondta: „Ez a kérdés nagy vihart fog verni, de miről is van szó, az ún. Ujváry-telek problémaköréről van szó. Erről nagyon sok információt kell majd átadni a későbbiekben.

Két nagyon komoly kérdésről kell dönteni, és nagyon kíváncsi vagyok a falu véleményére.

„A” variáció, hogy azt mondják, ez nekik kell. Oké, kell, tudomásul vettük. Ha kell, akkor 100 millió forint körül van ennek a felújítása, és az bizonyos terheket ró a lakosságra. Efelett el kell majd mondani, hogy mennyi hitelből kell majd felújítani, és még önkormányzati telephelyet is biztosítani kell, mert nincs telephelyünk a bölcsődeépítés miatt, és nem tudjuk a gépeinket, eszközeinket hol tárolni. Ennek a megvilágítása nem ezen a testületi ülésen fog megtörténni, nekem természetesen megvan az érvrendszerem, és el is fogom majd mondani a lakosságnak.”

A népszavazási kezdeményezést a testület egyhangúlag elfogadta, ám erre a veszélyhelyzet miatt még mindig nem kerülhetett sor.

Így váratlan fordulatként 2021. október 25-én a képviselő-testület elé került az Ujváry Alkotóház ügye. A történetbe itt egy új szereplő kapcsolódott be: a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. (PKÜ). A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft.-ből alakult szervezet igazgatója Mihály Erzsébet, aki korábban a Kisfaludy2030, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) támogatásfinanszírozási igazgatója volt.

A PKÜ a következő évben 5,5 milliárd forintot fordíthat kulturális intézmények fejlesztésére és fenntartására, a következő négy évben 60 milliárd forintot költhetnek a magyar kultúra megmentésére, és ahogy a vezérigazgató asszony fogalmazott arra, hogy a fiatalok számára vonzó legyen a kultúra, és a péksüteményes zacskók hátoldalán legyen Pilinszky.

Andrássy Emlékmúzeum helyett Demeter Szilárd ügynöksége költözhet a Bem rakparti palotába | atlatszo.hu

A budai Víziváros egyik legszebb, dunai panorámás épületének egy részét egy tavaly decemberi kormányrendelet a Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. vagyonkezelésébe adta. A Budapest I. kerület Bem rakpart 6. alatti Andrássy Palotában tavaly év végéig a kerületi művelődési ház működött.

Hogy miként jelent meg a cég, ha egyszer a polgármester nem akarta eladni az Ujváry-műtermet, jó kérdés. Mindenesetre Mihály Erzsébet a képviselőtestületi ülésen tette meg vételi ajánlatát a cég nevében az Ujváry Alkotóházra, 41,4 millió forintot kínálva. Az ülésen vázolt tervek szerint a dunakanyari alkotóház hallássérült gyerekek zenéhez való közelebb hozásától kezdve művészek jogi képzéséig számos rendezvénynek adna otthont a cél egy inkubátor jellegű szellemi centrum kialakítása lenne.

A környék árait megnézve azt láthatjuk, hogy három szomszéddal arrébb egy 500 négyzetméteres telken álló, 120 nm-es házat 45,6 millióért kínálnak, egy szintén dunai telket (3600 m²) felújítandó állapotú házzal 110 millióért. A környéken lévő telkek átlagosan 28 000 Ft/m² áron vannak meghirdetve, az ingatlanok pedig 450 000 Ft/nm körül.

Cikkünk megjelenése előtt mindenesetre Buzinkay György ellenzéki képviselő egy Facebook-posztot tett közzé, amelyben többek között azt állítja, hogy a „szerződésben semmilyen olyan kikötés nincsen, ami garantálná, hogy az ingatlant nem adják tovább a jövőben, azaz simán lehet, hogy nemsokára a valós piaci értékén továbbadja a telket a PIM, akár duplaáron ahhoz képest, mint amennyit Kisoroszi keresett rajta”.

„Közeledik az igazság pillanata”

A polgármester az ülésen jelezte, „természetesen egyeztettem Szabó Istvánnal a Pest Megyei közgyűlés elnökével és Vitályos Eszterrel (Pest megye 3. számú választókerületének elnöke, a térség fideszes képviselő-jelöltje a következő választáson), aki támogatta és jónak tartja”.

Az ülés során előkerült egy újabb vételi ajánlat, ezúttal egy kisoroszi lakostól, aki szintén kulturális célra szeretné használni az ingatlant. Ezt az ajánlatot érdemben nem tárgyalták.

Molnár Bence (aki feltehetően mint a Pénzügyi, Településfejlesztési és Szociális Bizottság külsős tagja vett részt az ülésen és nem más, mint Molnár Csaba polgármester fia) közölte, hogy a vételi ajánlatot Surányi Péter képviselő élettársa jegyezte. Innentől elég durva személyeskedésbe csapott át az ülés, amelynek végén kellett volna megszavazni az eladást, de egy képviselő jelezte, hogy időre lenne szüksége a döntéshez. Ezt a polgármester nem támogatta, később mégis elfogadta a felvetést.

Az ülés megkoronázásaként a polgármester közölte (57:51-től hallható), hogy: „közeledik a pillanat, amit az igazság pillanatának fogok hívni, amikor névvel és egyéb dolgokkal fel fogom tárni a lakosság előtt, hogy milyen károkat okoztak a település fejlesztésében bizonyos emberek és bizonyos csoportok, ennek a képviselőtestületen belül Surányi Péter a vezetője ennek a társaságnak. Tehát mi történt? A Szigetcsúcs-beruházást elbuktuk, a település fejlődése gyakorlatilag leállt. A hidat leállították (A Dunabogdány-Kiosoroszi közti kerékpáros híd a szerk.) a nagydunai fejlesztést elbuktuk, a településkaput elbuktuk. És emögött gyakorlatilag egy kör van.”

Válasz helyett 45 nap

A cikk kapcsán kerestük a polgármestert, Molnár Csabát, de kérdéseinkre tőle válasz nem érkezett. Helyette a jegyző megbízásából kaptunk levelet, amely szerint töltsünk ki közérdekűadat-igénylő lapot. A levélben az is szerepel, hogy: „tájékoztatom, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által kiadott, a közérdekű adatigénylések teljesítésére irányadó rendelkezések veszélyhelyzet miatti változásáról szóló tájékoztatóban foglaltakra figyelemmel a közérdekű adat igénylés teljesítését a kérelem, formanyomtatványon történő beérkezését követő 45 belül teljesítjük”.

A válasz meglepő, ugyanis

egy információ kivételével nem kértünk ki közadatot. Formanyomtatványt nem kérhetnek, a 45 nap pedig jogellenes.

Október 29-én a képviselő-testület a másik ajánlat megtárgyalása nélkül, 3 igen 2 nem ellenében megszavazta az alkotóház és műterem PKÜ-nek adását.

Ujváry Ignác egykori lakóhelye (forrás: a szerző felvétele)

A lakosság nem érti, miért nem vártak az eladással

Szombat délután leginkább gyerek- és kutyasétáltatókkal lehetett összefutni Kiosorosziban. A megkérdezettek egy része tőlünk tudta meg, mi lesz a műterem sorsa, az áron viszont mindenki meglepődött.

„Ennyiért én is azonnal megvettem volna”

mondta egyikük. Állítása szerint a Dunára lefutó telkek a környéken nagyságrendileg többért cserélnek gazdát. „Érdekes, hogy mielőtt megvette az önkormányzat a házat, mindig felszólították a tulajt, hogy hozza rendbe a támfalakat, mióta az övék, csak a tetőhöz nyúltak hozzá, folyamatosan romlik az épület állapota” mesélte egy felháborodott lakos.

Más szerint finoman szólva is meglepő, hogy eddig népszavazást akart a polgármester, mert kíváncsi a nép véleményére, aztán hirtelen meggondolta magát, és szabadulna a háztól. „Semmi nem sürgeti az önkormányzatot, bár láttam a képviselőtestületi ülést, amin a Petőfi Ügynökség Nonprofit Zrt. vezetője érzésem szerint erős nyomást gyakorolt a testületre, rövid határidőt szabva a döntésre. Mi lett volna, ha azt mondják, várunk még? Illetve arról senki nem beszél, mi a sorsa a hagyatéknak, ki fogja azt gondozni?” tette a fel a kérdést egy idősebb úr.

Gombamódra szaporodnak az ingatlanok, cégek és folyóiratok Demeter Szilárd körül | atlatszo.hu

Nemrég írtunk arról, hogy a magyar kormány 2021-ben a magyar nyelvű folyóiratok támogatási rendszerének átalakítására 1,8 milliárd forintot szán a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kft.-ből (PIÜ) kinőtt Petőfi Kulturális Ügynökség Zrt.-nek (PKÜ), amely a Demeter Szilárd által elnökölt Magyar Kultúra Alapítvány alá tartozik. Pályázni lehet ugyanakkor a Magyar Művészeti Akadémiához, valamint a Nemzeti Kulturális Alap kollégiumaihoz is.


Azt többen is kifogásolták, miért kellett sebtében dönteni, és ha eddig érdekelte a testületet, mit szeretnének a lakosok, akkor most hirtelen mi változott meg? „Most mondta Vitályos Eszter, hogy Pest megyébe rengeteg EU-s pénz érkezik, nem értem, miért nem lehet ezt megvárni, és abból felújítani az épületet, főleg, ha már vannak is tervek rá. Ha most odalökjük az államnak, ki tudja, mi lesz ebből pár év múlva? Mi a garancia, hogy kulturális központ marad?” tette fel a kérdést egy helyi lakos.

Azt többen hangsúlyozták, hogy úgy érzik, nagy véleménykülönbség van az ideszületettek és a beköltözők közt.

Utóbbiak szerint az előbbiek mindent elfogadnak, amit a polgármester mond, és „urambátyám viszony van itt, ez egy kis falu, mindenki ismer mindenkit, sokan le vannak kötelezve Molnárnak, nem fognak semmit tenni, amit ő nem akar” majd legyintve távoztak.

„Én nagyon örülnék, ha itt nyílna egy kiállítótér, akkor az emberek nemcsak átmennének a spiccre, vagy ebédelnének, hanem talán azt is megnéznék. De hogy egyáltalán célja-e a vásárlónak, hogy itt legyen egy Ujváry-kiállítás, arról fogalmam sincs. Kommunikáció nincs ebben a témában, nem keresett meg senki a testületből, hogy »figyelj már, van ez az eladás, mit gondolsz«, hanem pillanatok alatt döntöttek, szinte a lakosok tudta nélkül. Nincs ez így jól” vázolta egy másik ott élő.

Egy biztos, a nevét senki nem akarta a nyilatkozathoz adni, mert ahogy egyikük fogalmazott: jobb az óvatosság.

Zimre Zsuzsa

Nyitókép: Az Ujváry Műterem (forrás: a szerző felvétele)

Megosztás