rezsicsökkentés

Sorra hiúsulnak meg az önkormányzatok áramvásárlási közbeszerzései

Békéscsaba, Kaposvár és Berettyóújfalu – három Fidesz-vezette város, mindhárom a közelmúltban írt ki közbeszerzést villamosenergia vásárlásra. Mindegyik kiírás eredménytelen lett, miután „a Kbt. 75. § (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható, rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő”. Az árampiac felrobbant, és hiába mondja Orbán Viktor, hogy megvédi a rezsicsökkentést, a megnövekedett rezsi miatt már a fideszes vezetésű települések is bajban vannak.

„Villamos energia beszerzése a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a következő szerződő felek (…) részére 12 hónapos időtartamra a dokumentációban meghatározott fogyasztási helyekre” erre írt ki közbeszerzést a békés megyei város augusztusban. A 20222023-as időszakra szerződnének áramvásárlásra, többek között óvodák, egészségügyi alapellátási intézmények és a közvilágítás igényeinek ellátására. Egyetlen ajánlatot kaptak: az állami tulajdonú MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. nettó 72 forint/kWh-ás áron szállított volna áramot a békéscsabai közintézményeknek, a közvilágításhoz pedig kilowattóránként nettó 68,94 forintért.

De nem kötöttek üzletet a következők miatt: „a Kbt. 75. § (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható, rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel [Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pont]”. Vagyis nincs elegendő pénz.

Nem véletlenül nincs: a legutóbbi cikkünkben már előrevetítettük, hogy a megnövekedett energiaköltségek minden nem lakossági fogyasztót elérnek, legyen az vállalkozás, vagy éppen önkormányzat.

Szenvednek a gázár miatt a távhőszolgáltatók – 310 milliárdra növelték a távhő kasszát

Folyamatosan brüsszelezik a kormány energiaár-ügyben, Orbán Viktor szerint „a gáz- és árampiacot minden átmenet nélkül liberalizálták, ezzel teljes mértékben kiszolgáltatták…

Annak ellenére, hogy a kormányzati retorika vagy éppen Orbán Viktor szerint mindenki más a hibás. Emlékezetes, ahogy a miniszterelnök fogalmazott, „ismét meg kell állítani Brüsszel brutális rezsiáremelési terveit” – idézi Orbán Viktor Kossuth Rádióban elhangzott szavait az origo.hu, majd folytatja: „a gáz ára most a világpiacon óriásit emelkedett, és bekövetkezett egy magas áremelés ennek következtében (sic!). Brüsszel szándékosan emeli az árakat, és pont az ellenkezőjét vallják, mint a magyar kormány. A rezsi az rendkívül érzékeny dolog az olyan országok számára, mint Magyarország. (…) A magyar kormány világossá tette, hogy továbbra is megvédi a rezsicsökkentést.” Arról viszont már kevesebbet beszélt a miniszterelnök, hogy ezt pontosan hogyan fogják kivitelezni.

A villamosenergia ára az alábbi ábrán jól követhető.

A tőzsdei ár nyár óta közel kétszeresére nőtt, ugyanakkor enyhülés várható. Az nrgreport.com szakportál azt írta, „a drágulásban több tényező szerepet játszott, a gazdasági növekedés miatt megugró kereslettől a fosszilis és nukleáris kapacitás csökkenésén át az uniós szén-dioxid-kibocsátási egységek áremelkedéséig, valamint a vártnál kisebb megújulóenergia-termelésig, de a fő okot a földgáz-beszerzési költségek elszállása jelentette. Ez azzal együtt is igaz, hogy az EU teljes villamosenergia-termelésének csak valamivel több mint ötödét adják a gázerőművek. Az egyes országok árammixeiben jókora különbségek láthatók, de sok ország ellátása még erősen függ a széntől és a földgáztól, az európai árampiacok fokozatos integrálódása miatt pedig a villamosenergia-ártrendek konvergálnak egymáshoz.”

Még az olcsóbb is túl drága

De nézzük, tavaly mennyiért vett áramot Békéscsaba. A 2020-as közbeszerzést az NKM Energia Zrt. nyerte, 21,46 forint/kWh-s árral. Ez harmada az ideinek. Akkor 105 millió forintot fizettek, a szerződés idén december 31-ig szól.

Annak, hogy pénzhiánnyal küzdene a város, nincs nyoma. A Fidesz tavasszal a behir.hu-nak arról beszélt, „a takarékos gazdálkodás, a járványügyi helyzet hatásának költségvetési kezelése, a folyamatos készenlét biztosítása és a fejlesztések megvalósítása volt a fő alapelv. Elmondható, hogy a felsorolt prioritások a 2021. évi költségvetésben maximálisan érvényesülnek.”

A szintén fideszes vezetésű Kaposvár sem bír az áramárakkal. A Szita Károly vezette város a Kaposvári Városüzemeltetési Nonprofit Kft.-n keresztül 2 620 000 kWh energiát vásárolna, „közvilágítási célú fogyasztási helyei számára”. Az októberi hirdetmény szerint

a közbeszerzés eredménytelen, mert a „rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel”.

Pedig az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. akkor nettó 58 forint/kWh-s ajánlatot adott, ami jóval alacsonyabb, mint amivel Békéscsaba vezetése szembesült.

„Berettyóújfalu Város közvilágításának 2022. évi villamos energia beszerzése” erre írt ki a település közbeszerzést, szintén eredménytelenül, fedezethiányra hivatkozva. Hogy milyen ajánlatokat kaptak, nem derül ki, a közbeszerzési értesítőben annyi szerepel, „az ajánlatok bírálata és értékelése nélkül az eljárás a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, tekintettel arra, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel”. A településen fideszes testületi többség van, a polgármester Muraközi István a Fidesz-KDNP színeiben nyert 2019-ben.

Kerestük Békéscsaba és Kaposvár vezetését is, hogy mi lesz akkor, ha lejár a korábban kötött szerződés, miért nincs fedezet a közbeszerzésre, és mit tesznek, hogy ne maradjanak áram nélkül, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.*

Békéscsabán ugyanakkor november 4-én tartottak testületi ülést, ahol az egyik pont a villamosenergia-vásárlás volt. A határozat szerint az eredménytelen közbeszerzés után „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága a villamosenergia-mennyiség 2021. január 1. napjától történő biztosítása érdekében jóváhagyja az egyetemes szolgáltatóval való szerződéskötések előkészítését, illetőleg amennyiben szükséges közbeszerzési eljárás lefolytatása, annak mielőbbi elindítását”. Valamint a bizottság „felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert az egyetemes szolgáltatás igénybevételéhez esetlegesen szükséges közbeszerzési eljárás lefolytatásával kapcsolatban, illetőleg az egyetemes szolgáltatáshoz való csatlakozással kapcsolatban szükséges minden jognyilatkozat megtételére, szerződés aláírására”.

Hódmezővásárhely önkormányzata is most szerzi be a jövő évre szükséges energiát. Földgázra írtak ki közbeszerzést. „A tavalyi árakhoz képest ötszörös emelkedést is tapasztalunk az ajánlatokban. A korábbi szerződést úgy kötöttük, hogy az 12 hónappal meghosszabbítható legyen, de a szolgáltató elállt ettől, új közbeszerzés kell. Csak áramból 6 millió kWh-t használunk, tavaly ez 100 millió forint volt. Ennek idén a többszörösét kell előteremteni” mondta az Átlátszónak Szabó János alpolgármester.

Segesvári Csaba

Címlapkép: Orbán Viktor a Kossuth Rádióban beszél a rezsicsökkentésről (forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala)

*Frissítés (2021. 11. 05.) Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere cikkünk megjelenését követően az alábbi tájékoztatást adta lapunk megkeresésére:

„Az utóbbi időben elszabadult energiaárak miatt volt szükséges a közbeszerzés eredménytelenné nyilvánítása, tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárás indításakor a fedezet az akkori áraknak megfelelően lett meghatározva. A mostani árak a korábbi költségek többszörösét jelentenék. Az önkormányzat 2021. végéig rendelkezik hatályos szerződéssel az elektromos energia vételezésére, kötött, a jelenlegi piaci áraknál jóval alacsonyabb áron. Természetesen az önkormányzat és intézményei nem maradhatnak ellátás nélkül. Tekintettel arra, hogy az »egyetemes szolgáltatás« árai jelenleg jóval alacsonyabbak a szabadpiacon elérhető áraknál, ezért az önkormányzat elindította az egyetemes szolgáltatáshoz való csatlakozás folyamatát, mind az intézmények, mind pedig a közvilágítás esetében. Információink szerint számos más önkormányzat is hasonló lépéseket tett az elmúlt időszakban.

Megosztás