uniós támogatások

1,8 milliárdot kért vissza a kormány Bajától, a kampányban ígért uszodáról hallgatnak

„Fake news”-nak nevezte Fercsák Róbert (Fidesz), Baja polgármestere azt a hírt, miszerint az állam visszakéri a fel nem használt uniós pénzeket, és alaposan kiosztotta az ezután érdeklődő ellenzéki képviselőket a testületi ülésen. Majd kiderült: a kormány csak a várostól 1,8 milliárd forintot kért vissza. A választási kampány során, épp a polgármester által is promótált uszodáról pedig nagy a csend.



Társadalmi célú hirdetés

Megépülhet az élményfürdő és a sportuszoda itt a városban – ezt Zsigó Róbert, Baja térségi országgyűlési képviselője jelentette be még március 19-én.

A fideszes politikus és a szintén fideszes Fercsák Róbert polgármester az önkormányzat honlapján négy nappal később azt közölte, „sok bajai örült velünk, köszönjük a bíztatást, az érdem a városi közösségé”.

Az örömben nem mindenki osztozott, az ellenzéki sugopart.hu arról cikkezett, hogy egy 50 méteres medence építését már a 2006 és 2010 közötti ciklusban is bejelentettek, amikor Kiss László akkori úszó szövetségi kapitány Baján járt. De abból nem lett semmi.

Az áprilisi választásokig folyamatosan napirenden volt a téma, a fideszes Lokál, a Mészáros Lőrinc-féle baon.hu is írt róla.

A sugopart.hu írta meg végül, hogy a kampányban tolt uszodaépítés, olyan, mint a népmesei leány, aki hozott is ajándékot, meg nem is. Ugyanis a polgármester által hangoztatott közlönyös megjelenés szerint a kormány ugyan egyetért a bajai sportuszoda és élményfürdő fejlesztésével, de odaítélt támogatásról nem beszél, hanem felszólítja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy előbb vizsgálja meg a beruházás megvalósításának feltételeit. Ennek határidejét 2018. szeptember 30-ban szabta meg.

A szeptember 30. elmúlt, kerestük az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, de nem válaszoltak kérdéseinkre. Az viszont már kiderült, hogy nem ok nélkül aggódtak az ellenzéki képviselők.

A szeptemberi közgyűlésen kérdezte Hajdú Miklós (Sikeres Bajáért Egyesület) a polgármestert, arról, hogyan állnak a fejlesztések, mi lesz a kormány által visszakért, még fel nem használt uniós forrásokkal.

Fercsák Róbert a város honlapján elérhető jegyzőkönyv szerint erre úgy reagált (17-es napirendi pont):

„A jelenlegi divatnak megfelelően a fake news (álhírek) és arra való rárepülés úgy látszik, szokássá vált. Megkéri képviselőtársait, hogy a sajtóban megjelent mindenféle hírekhez kellő körültekintéssel álljanak, mivel sajnos van egy olyan jelenség — főleg az ellenzéki sajtóorgánumok részéről — hogy szeretnek felröppenteni híreket, melyeknek semmi alapjuk sincs, és utána ezzet foglalatoskodni egy darabig, mert „ez jó hangulatot teremt”. „Nem kell semmit úgymond az államnak egyelőre visszafizetni, tehát az egy álhír volt, ami a sajtóban megjelent.”

Hajdú a biztonság kedvéért azért kikérte az adatokat, és kiderült: „a jogszabályi előírások alapján 993 088 044 Ft és 169 029,14 euró átutalása történt meg a MÁK-nál nyitott számlákra. Ezen túlmenően 785 millió Ft Magyar Állampapírban van elhelyezve, ezek lejárata 2019. február 20. Ennek átutalására a MÁK-tól kapott szóbeli információk alapján legkésőbb a lejáratkor kerül sor.”

Vagyis Bajától a kormány  – ellenben a fideszes polgármester korábbi kijelentéseivel – mégiscsak visszakérte a pénzt, ahogy több más magyar várostól is. Baján összesen 1,83 milliárd forint került vissza a költségvetésbe, de azt továbbra sem tudni, mi lesz a tavasszal beígért uszodával, és a többi fejlesztéssel.

Segesvári Csaba

Fotó: Fercsák Róbert/Facebook

Megosztás