Útépítés

Továbbra sincs nyomvonala az M8-as autópályának a Duna-Tisza között, pedig az 53 milliárdos híd 11 éve elkészült

Négysávos autópálya-hidat terveznek Mohácsra, miközben semmilyen út sem vezet oda. A korábban átadott szekszárdi M9-es, valamint dunaújvárosi M8-as híd is elsősorban annak jó, aki a beruházást megnyerte. Ugyanis a közút adatai szerint kapacitásának alig 15 százalékát használják. Továbbra is érthetetlen, minek oda autópálya-híd, ahol nincs autópálya.

A Pécs-Szeged főúti tengely részét képezheti a korábban 2×1 sávosra tervezett mohácsi híd, ezért nem kezdték el az építését – írtuk egy hónapja az Innovációs és Technológiai Minisztérium kommunikációs főosztályának válasza alapján, miután kiderül, az Orbán Viktor által 2017-ben megígért átkelő közbeszerzése leállt. A mohács híd nem csak ezért érdekes. Egyetlen négysávos út sincs a közelében, de még két sávos főút sincs a Duna bal partján.

Ha megnézzük a Dunát, azt látjuk, a kormányok szeretnek a semmibe – pontosabban, majd később elkészülő utakhoz – vezető hidakat építeni. Jó példája ennek a tervezett mohácsitól nem messze lévő M9-es szekszárdi Duna-híd. A huszonhárom-milliárd forint értékű – mai áron közel 39 milliárd forintos – beruházás többéves várakozást követően az első Orbán-kormány alatt kezdődött, de már Medgyessy Péter avatta fel – erről 2003-ban a Magyar Nemzet írt. Azt már mi írtuk meg, hogy a hidat alig használják, a kapacitás kihasználtsága 17 százalék.

A dunaújvárosi M8-as, Pentele-hidat 2007-ben adták át. Az 5 kilométeres autópályával együtt akkori áron közel 54 milliárd forintot költöttek rá – ami mai áron számolva közel 71 milliárd forint. Úgy tervezték, hogy a Veszprém–Kecskemét M8-as autópálya-szakasz, elkészülte után, az M0-s nyugati szakasza mai forgalmának 40 százalékát veheti át.

Hogy értsük: 2007-ben az M0-s nyugati szakaszán 98 ezer járműegység haladt át, az út a kapacitásának 123 százalékát teljesítette. Ugyanitt 2017-ben már 120 ezer járműegységet mértek. A Penteli-híd nem tud ilyen számokat felmutatni. 2008-ban 6800 járműegység használta, 2017-ben pedig 7359 – ami a kapacitás 15 százalékát jelenti. Vagyis hiába nőtt a forgalom, mivel komolyabb út nem vezet erre, a hidat is csak a helyben élők használják.

A fentiekből látszik, hogy a hídépítés ebben a formájában legfeljebb a kivitelezőnek, vagyis akkor a Vegyépszer Zrt.-nek és a Hídépítő Zrt.-nek érte meg. Nem kétségséges, mindenki szeretne hidat a háza elé, de ezt talán mégsem bírja el egy ország költségvetése.

A fenti két hidat egy-egy távlati autópálya nyomvonalába építették. Hogy indokolt-e évtizedekkel korábban a semmibe vezető hidat felépíteni, mégis kétséges. Ugyanis a hidak gyorsan elkészülnek, az M9-es Szent László például alig több, mint 1 év alatt.

De mi lesz az autópályákkal? M8 autóút Körmend – Rábafüzes országhatár szakasz 2×1 sávos előkészítése és építése már folyik – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium kommunikációs főosztályának az atlatszo.hu-nak küldött válaszából. Ennek a befejezést 2021. I. negyedévében tervezik.

A Dunaújvárosi hídhoz kapcsolódó M7 autópálya – Dunaújváros (M6) csomópont közötti, illetve a Dunavecse – Kecskemét (M5) közötti szakaszán egységesen 2×2 sávos autópályává fejleszthető gyorsforgalmi út előkészítése van folyamatban. De a Duna-Tisza közi szakasz nyomvonalát nem sikerült meghatározni Natura 2000 érintettség miatt. A mostani előkészítési feladat során – első lépésként – tisztázandók a pontos nyomvonalak, melyek a legújabb jogszabályoknak megfelelően kezelik a korábban felmerült problémákat is. A tervezésre év végéig szerződnek, hogy ebből mikor lesz valóban autópálya, nem tudni.

Az M9 autóút sorsa még ennél is homályosabb. A Szombathely – M86-os – Püspökmolnári – M8-as – Zalaegerszeg – Nagykanizsa – M7-es – Inke, 61-es főút – Kaposvár – Dombóvár – Szekszárd – M5-ös – Szatymaz – Szeged útvonalra tervezett útból a hídon túl csak egy szakaszról található információ. Az M9-es autóút Vasvár és Zalaegerszeg közötti szakasza  38 kilométer hosszú lesz. Vasvár térségében a 8-as számú főúttól indul, majd további öt különszíntű csomóponton át a végpontja a majdani M75-ös autóút csomópontja lesz, Zalaegerszeg térségében. Az autóút 2×2 forgalmi sávos lesz, a két pálya között fizikai elválasztóval. A tervre 2017-ben írtak ki közbeszerzést.

És egy kis adalék, mennyibe is kerülhet a mohácsi-híd. Az M44-es új Tisza-hídját a Duna Aszfalt, a kormány egyik kedvenc cége építi. A Lakitelek-Tiszakürt útvonalon az 556 méter hosszú új Tisza-híd mintegy 50,3 milliárd forintba kerül. Az is jól látszik, hogy bőven ráér akkor hidat építeni, amikor az út is odaér.

Persze a józan észt felülírva is lehet pénzt költeni. Egy Duna-híd a most részletezett M44-hídnál nagyobb, vagyis a csatlakozások nélküli a mohácsi-híd 70-80 milliárd forintjába is kerülhet az uniós és magyar állampolgároknak. Hogy aztán évekig – évtizedekig – szinte üresen álljon.

Segesvári Csaba

Fotó: M8-as Duna híd. A szerző felvétele

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42