felsőoktatás

Visszamenőleg változtatta meg a képzés teljesítésének feltételeit a Nemzeti felsőoktatási törvény

Az ELTE ÁJK egyik hallgatója vette észre, hogy a Nemzeti Felsőoktatásról szóló törvényben 2017. szeptember 1-én, olyan törvénymódosítást léptettek hatályba az egyetemisták feje felett, ami nem csak az egyetemista diákok érdekeit, de a jogállami normákat is semmibe veszi. Ugyanis a 2016 őszén beiratkozott egyetemi hallgatóknak több kreditet, és magasabb tanulmányi átlagot kell teljesíteni, mint amit beiratkozáskor elfogadtak. Az egyetemista levélben kereste fel az Alapvető Jogok Biztosát, aki szintén kritikával illette a módosítást.

Az ELTE jogi kar egyik hallgatójának tűnt fel, hogy az egyetem e-mailben arra figyelmezteti a hallgatókat, hogy csak az maradhat államilag finanszírozott képzésen, aki az utolsó két aktív, egyetemén elvégzett félév átlagában megszerzett 18 kreditet és elért 2,75-ös tanulmányi átlagot.

A joghallgatónak rögtön feltűnt, hogy a figyelmeztető levélben “és” szó szerepel a két feltétel között, tehát 18 kreditet és a megjelölt átlagot is el kell érniük a hallgatóknak, ha államilag finanszírozott képzésen szeretnének maradni. Minden egyetemi hallgató, aki 2016 őszén kezdte meg felsőfokú tanulmányait, beiratkozásakor még más feltételekkel kezdte egyetemi tanulmányait. Akkor ugyanis elég volt a két feltétel egyikét teljesíteni, tehát azokat nem fenyegette átsorolás, akik 18 kreditet vagy a kijelölt átlagot elérték. Ez egy sokkal könnyebben teljesíthető feltételt jelentett a hallgatóknak, hiszen sok hallgató eléri a szükséges átlagot, viszont 18-nál kevesebb kreditet sikerül csak teljesítenie az utolsó (két?) aktív, egyetemén elvégzett félév átlagában.

Sőt, a kijelölt átlag is alacsonyabb volt a 2016-os kezdésekor. Ekkor a szükséges tanulmányi átlag 2,25 volt, ez a későbbiekben egészen 3,0-ig, bizonyos szakokon pedig 3,5-ig fog növekedni. A változás alapja a Nemzeti Felsőoktatásról szóló törvény 2017. szeptember 1-én hatályba lépett módosítása, amely a jogállami normákat semmibe veszi. Az oktatásban megszokott felmenő rendszerben alkalmazott szabályokkal szembe menve, a 2017-es törvénymódosítás azokra a hallgatókra is vonatkozik, akik még 2016-ban kezdték meg egyetemi tanulmányaikat.

Ez természetesen nemcsak az ELTE hallgatóira, hanem minden más magyar egyetemen tanuló hallgatóra is vonatkozik, aki 2016-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait. A 2016-os évfolyam hallgatóinak a feje felett meghozott döntés ellen az említett  joghallgató panaszt nyújtott be az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához. Panaszlevelét először elkeverték, majd újbóli megkeresésére Székely László Alapvető Jogok Biztosa válaszolt. Az Alapvető Jogok Biztosa válaszlevelében így fogalmaz:

„[…] A korábbi szabályozás esetén átsorolásra valóban akkor kerülhetett sor, amennyiben a hallgató a két feltételt együttesen teljesítette, ugyanakkor a módosítás óta, amennyiben már az egyik feltétel teljesül, sor kerül az átsorolásra. […]”

Székely László az Alapvető Jogok Biztosa válaszlevelében éles kritikát is megfogalmaz az említett törvénymódosítás szokásostól eltérő jogalkalmazásával kapcsolatban:

„[…] A fenti jogszabály módosítása kapcsán tájékoztatom, hogy számos jelentésemben kifejtettem, hogy az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint jogállami követelmény, hogy a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre […]”

Az Alapvető Jogok Biztosa leírja azt is, hogy az oktatás világában felmenő rendszerben szokták a jogszabályokat alkalmazni, amely alkalmazási mód – mint írja  ̶ „jogbiztonsági garanciaként szolgál”.

 

Szerző: Uzonyi Ádám, Őri Ádám

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak,
nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat.
Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak
tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a
szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi
előfizetéssel. Kattints ide a
támogatási lehetőségekért!

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42