Egyéb

A magyar egyetemek tényleg magasról tesznek a személyes adataink védelmére?

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) vagy nem tudja, hogy személyes adatot kezel és ezt nem adhatja ki másnak, vagy nem foglalkozik vele. Ezzel sajnos nincs egyedül, már sokadjára találkozunk a magyar felsőoktatásban azzal, hogy az intézmények köremailben személyes adatok százait adják ki. Pedig személyes adatot – hozzájárulás vagy egyéb törvényi feltétel megléte hiányában  egyik adatgazda sem adhat ki személyes adatot harmadik személynek.

Sajnos nem egyedi eset, hogy az egyetemek olyan köremailt küldenek, ahol az összes címzett hallgató személyes adata látszik. Legutóbb a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről tudtuk meg, hogy olyan emailt küldött ki a hallgatóknak, ami tele van személyes adatokkal. A végzős hallgatóknak szóló emailben többek közt feltüntették az összes hallgató teljes nevét, azt, hogy milyen szakra jár, hány kreditet teljesített, mennyit kell még teljesítenie, hányadik félévnél tart a képzésben, és biztos, ami biztos, az EHA kódot, és még az email címet is, hogy tutira beazonosítható legyen a hallgató.

Ezek az adatok nemcsak az egyetemen kívül, de az egyetem saját hallgatói körében sem terjeszthetők, az érintett kifejezett hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy kiküldhessék más hallgatóknak is.

Ezeket az adatokat csak az egyetem mint adatgazda jogosult kezelni, és harmadik személy részére nem adhatja át,

márpedig egy-egy hallgató vonatkozásában az összes többi hallgató vagy bármely más személy egyértelműen harmadik személynek minősül.

Mi a személyes adat, és hogy védi a magyar jog?

A személyes adat védelmét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info tv.) biztosítja, ennek 3. § 2. pontja adja meg a fogalmát is. Eszerint személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.

A törvény szerint az ilyen adatok csak célhoz kötötten kezelhetők [4. § (1)]. Tehát a fenti esetben semmi nem indokolta a hallgatók adatainak továbbítását.

Ezt az egyetemeknek azért lenne érdemes komolyan venni, mert ha az adatkezeléssel kárt okoznak a hallgatónak, az Info tv. 23. § (1) bekezdése alapján kötelesek megtéríteni. Ha pedig nem okoznak kárt, de jogellenesen kezelik az adatokat, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsértik, a 23. § (2) bekezdés alapján

az érintett (ez esetben a hallgató) perelhet, és sérelemdíjat kérhet a bíróságon.

Mi a megoldás?

A konkrét esetre igazából két megoldás létezik. Ha az egyetem a végzős hallgatókat a saját képzési adataikról szeretné tájékoztatni, vagy külön-külön kell megküldeni az adatokat a hallgatóknak (tehát pl. Kiss Jóska adatait kizárólag Kiss Jóskának), vagy pedig egy összesített listát összeállítani név és email címek nélkül. Az EHA/Neptun kódját mindenki ismeri, ez alapján be tudja magát azonosítani, a többi hallgató pedig nem jut szükségtelenül személyes adatokhoz. Így nem valósul meg jogsérelem, és a hallgató sem perelhet. Win-win.

Tóth Mónika

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42