Egyéb

Itt a papír, amivel fotózni lehet a civil szervezetek iratait

Szegeden megtiltották, hogy a civil szervezetek nyilvános papírjait lefotózzuk a bíróságon, miközben Budapesten ugyanez lehetséges volt. Jeleztük a problémát és az Országos Bírósági Hivatal megoldotta! Ha egy egyesület vagy alapítvány iratairól akarsz másolatot készíteni, de nem engedik, ezt a papírt lobogtasd.

A Szegedi Törvényszéken akartunk utánanézni egy civil szervezet papírjainak, amik nyilvánosak:

15. § (2) Az egyesület, alapítvány bírósághoz benyújtott iratai, ideértve a még el nem bírált kérelmet és mellékleteit is, – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – nyilvánosak, azokat bárki megtekintheti, és azokról feljegyzést készíthet.

Amikor újságírónk elővette a telefonját, hogy néhány iratot lefotózzon, az ügyintéző leállította, hogy ilyet nem lehet. Kollégánk hiába mondta, hogy máshol ezt megengedik, és hogy az nem logikus, hogy valami nyilvános ugyan, de lefényképezni már nem lehet, nem volt más választása, jegyzetelnie kellett. Egy átlagos egyesület paksamétája is könnyen lehet több száz oldalas, aminek az átnézését jelentősen megkönnyíti, ha az érdekesnek tűnő oldalakat az ember lefényképezi, aztán otthon kiválogatja ami igazán fontos. Több száz oldalnyi papír átnézését meglehetősen nehézkessé teszi az is, hogy a bíróság erre szolgáló irodája (a Polgári-gazdasági-perenkívüli Iroda) általában csak napi két órán, pénteken hat órán keresztül van nyitva.

A problémáról az Országos Bírósági Hivatalnak írtunk, azzal érvelve, hogy a nyilvánosság az nyilvánosság, abba a fényképezés is beletartozik. Az OBH válaszában egyetértett velünk és körlevélben hívták fel a bíróságok figyelmét arra, hogy legközelebb mindenkinek meg kell engedniük a fotózást.

Több szabályra is hivatkozott az OBH válasza, ezek közül a 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás a legegyértelműbb:

40. § Az iratmásolat birtoklására jogosult személy a birtokában lévő technikai eszköz segítségével másolatot készíthet a saját részére azokról az iratokról, amelyek birtoklására jogosult, feltéve, hogy az ilyen módon végzett iratmásolás nem jár az összefűzött iratanyag megbontásával.

Az alapítványok és egyesületek iratainak fényképezhetősége elsősorban az újságíróknak fontos: az Átlátszónál és az Átlátszó Oktatásnál is rendszeresen megyünk be a bíróságra, hogy civil szervezetek iratait nézzük át. A nyilvánosság másrészt azt is jelenti, hogy bárki megnézheti ezeket a papírokat: akár egy kíváncsi állampolgár is utánanézhet a furcsán jól menő helyi egyesületnek, vagy a gyanúsan jó autóval közlekedő alapítványi vezetőnek. Ha legközelebb nem engedik a fényképezést, ezt a papírt lobogtatva engedniük kell. Ha mégsem, írd meg nekünk!

Unod az olvasást? Támogass minket, hogy még több videót készíthessünk neked! Mire van szükségünk? Egy Sennheiser EW 100 ENG G3-as szettre és egy MD 46 DYNAMIC mikrofonra 206.550 Forint és 63.675 Forint, az az összesen 270.225 Forint értékben.
PayPalos utaláshoz kattints IDE, ha a hagyományos utalást választod, akkor „atlatszo.hu Nonprofit Kft. 12011265-01424900-00100007”, de fontos, hogy a közlemény rovatban szerepeljen az „Átlátszó Oktatás” megjelölés. Postai csekken keresztül is támogathattok minket, csak írjátok meg a postacímeteket az [email protected], ahová postázhatjuk.
A megcélzott összegen felül beérkező adományokat a szerkesztőség további kiadásainak finanszírozására fordítjuk.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon. Tudnivalók itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42