Egyéb

szuPERnap pénteken az Átlátszó Oktatáson!

Izgalmas péntek elé nézünk – percrőlpercrével és egyéb audiovizuális nyalánkságokkal készülünk. Nem, nem akciós a szívlapát a teszkóban, hanem bevesszük pár órára Szegedi Törvényszéket, ahová maga Török Márk, valamint a kazah konzul citált bennünket.

Mint ismeretes, néhány hét eltéréssel két idézést is kaptak blogunk szerzői. Az első megtiszteltetés Tóth Csaba Tibor szerzőnket érte egy helyreigazítási kérelem formájában. Februárban listába szedtük vezető tisztségviselők nyilvánosan elérhető önéletrajzai alapján, hogy kik tüntetik fel PhD-ként az Econovum Akadémia, valamint a Newport International University által kiadott „képesítéseket”. Köztük van a tiszteletbeli kazah konzul, Horváth László is.  A cikk megjelenését követően Horváth úr jogi képviselője helyreigazítási kérelemmel élt, de arra érdemi cáfolat hiányában nemet mondtunk. Az ügy most bírósági szakaszba ért, holnap délután 13:30-kor kezdődik a tárgyalás.

Előtte 11:15-től lesz másik pörünk, ami egy felsőoktatási celebritáshoz köthető: a dél-alföldi hallgatói képviselet gránitszilárdságú vezetője, az SZTE EHÖK örökös Elnöke, maga Török Márk ragadott illetékbélyeget és perelte be szerzőnket, Szalai Balázst. A csatolt iratok szerint a szeptemberi HÖK választásról szóló cikkünk csapta ki a biztosítékot, de ellentétben kazah rajongónkkal, Török nem a helyreigazítás rögös útját választotta. A poszt amúgy a választások során gyűjtött negatív tapasztalatainkat összegzi, amelyben külön érdekesség a közjegyző által tanúsított urnázárás. Ez évek óta húzódó probléma, a szabályozás homályba vész, a konkrét gyakorlat pedig minimum kétséges, hiszen a záráskor a közjegyző csak azt tanúsítja, amire megkérik. És a gyakorlatban többnyire csak arra kérik, hogy a HÖK Felügyelőbizottsága által elhelyezett bélyegzőt vegye jegyzőkönyvbe, amit mi fenntartásokkal fogadtunk, sőt amikor ezt egy induló szóvá tette, igen különös ellenállásba ütközött.

Hónapokkal a cikk megjelenését követően Török Márk Elnök Úr ügyvédhez fordult és helyreigazítás helyett személyiségi jogi pert indított. Sajtójogban nem jártas olvasóinknak jelezzük, hogy helyreigazítási kérelemmel csak a cikk megjelenését követő harminc napon belül lehet élni. Hősünk viszont látványos logikai ívet húzva keresétében eggyé vált a hallgatói képviselettel: mivel mi egy intézményt és annak munkavégzését kritizáltuk, ennek képviselője pedig kizárólagosan Török Márk, ezért őt magát sértettük meg! Szóval szívlapát-leárazás helyett nagy PER nap lesz pénteken, kövessetek bennünket, mert kontent az lesz, ebben biztosak vagyunk!

(illusztráció forrása: ThinkProgress.org)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42