Heti lapszemle

NAV-nyomozás a Momentum ellen, az állam megvette a Telenor negyedét

444: Több százmilliós költségvetési csalás gyanújával nyomoz a Momentum ellen a NAV

A Momentum állami támogatását tavaly októberben azután függesztették fel, hogy  tavaly júliusban nem jutott el a korábbi székhelyükre az ÁSZ adatkérő levele, és később sem kaptak figyelmeztetést. Azonban idén februárban az ÁSZ úgy döntött, hogy a párt ismét jogosult az állami támogatásra, miután a pártelnöktől megkapták a szükséges dokumentumokat. Ettől függetlenül a NAV-nyomozás továbbra is folyik, és szerda reggel dokumentumokat és pendrive-okat vittek el a Momentum könyvelőjétől a NAV nyomozói azt követően, hogy az adóhatóság házkutatást, motozást és lefoglalást rendelt el a párt körúti irodájában.

24.hu: Állami tulajdon lett a Telenor negyede

Valóság lett a hónapok óta terjedő pletykából: A PPF Csoport és a magyar állam tulajdonában lévő Antenna Hungária Zrt. bejelentette, hogy a PPF eladta a magyarországi Telenor cégek (a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate) 25 százalékát az Antenna Hungáriának. A Telenor Magyarország üzleti működését továbbra is a PPF irányítja, a cég menedzsmentje és vezetősége változatlan formában folytatja munkáját. Az Antenna Hungária stratégiai partnerként egy-egy főt delegál az új holding igazgatóságába és felügyelőbizottságába, valamint egy-egy megfigyelőt a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate igazgatóságába és felügyelőbizottságába.

Népszava: Kásler meglepetéséből váratlan kiadás lett: a kórházak nem ajándékot, bérautót kaptak

Október elején jelentette be Kásler Miklós humánminiszter, hogy kormánytámogatással elektromos személyautókat vásároltak kórházi feladatok ellátására. A tárca összesen 249 elektromos Volkswagen Golfot vett, amelyeket kilencven egészségügyi intézmény között oszt szét. A beszerzéshez 3 milliárd forint támogatást nyújtott a kormány. A kórházak ugyan nem kértek autókat, pláne nem elektromosokat, de örültek az ajándéknak. Most azonban kiderült, hogy nem azt, hanem bérautókat kapnak: az intézményeknek a következő öt évben a Volkswagen e-Golf típusú kocsikért darabonként és havonta mintegy 54 ezer forintot kell fizetniük.

Egri Ügyek: Gigantikus botrány az egri Fidesz háza tájáról: eltűnt 1 milliárdnyi közpénz, a rendőrség is nyomoz

A lap birtokába került dokumentumok szerint valaki nagyon sok közpénzt játszhatott ki a a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítványból. Az alapítványt az állami tulajdonban lévő Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Heves Megye Önkormányzata, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és Hatvan Megyei Jogú Város Önkormányzata hozta létre, és hatalmas összegek folynak át rajta. Jelenleg a rendőrség nyomoz az alapítványnál, mert a gyanú szerint 1 milliárd forint tűnt el a kasszából.

Index: Orbán apjának és vejének a cégei fej fej mellett a Forbes 100-as listáján

Ismét megjelent a Forbes 100 legértékesebb száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozást összesítő listája. A listavezetők továbbra is a sajtóban keveset szereplő, nyíltan napi politikához nem kötődő cégek. Újdonság azonban, hogy már nem csak egyszerűen Orbán Viktorhoz közelálló emberek, hanem a családtagjai által birtokolt cégek is felkerültek a listára. A miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek cége, a Dolomit Kft. a 88. helyen, a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak tulajdonában lévő BDPST pedig a 91. helyen szerepel.

Címlapkép: Fekete-Győr András / Facebook

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42