Hírek

A Jóistent nem érdeklik a hatástanulmányok, ezért a KDNP-t se

Ezekről ne maradj le!

Előre, kurvák, gengszterek! – A Kiss Szilárd-sztori (Index)
Korrupt-e a NAV? (Átlátszó)
Itt a vasárnapi boltbezárás hatástanulmánya (Vastagbőr)

Ha van három perced:

Előre, kurvák, gengszterek! – A Kiss Szilárd-sztori
Orosz alvilági kapcsolatai miatt tartotta kockázatosnak a magyar titkosszolgálat Kiss Szilárdot, a keleti nyitás egyik képviselőjét, aki ugyan megbukott, mégis pozícióban maradhatott. Aztán a moszkvai vízumügyletek kulcsfigurája lett, nagy tételben intéztetett vízumokat, egyszer 80 ezer eurót vett át a papírokért. Aki szóvá tette a gyanús ügyleteit, azt retorzió érte. (Index)

Elkezdték kiüríteni és eltüntetni a Quaestort?
Valami nagyon bűzlik a csődbe ment brókerbirodalom háza táján: új vezérigazgatója van az anyavállalatnak, az öncsődöt jelentő kötvénykibocsátó kft pedig megvette saját anyavállalatát. Kiderült, hogy a külügyminisztérium is megégetheti magát a Quaestor bukásával. A csalással gyanúsított cégnél a tárca alá tartozó állami cégek jelentős összegeket tartottak. A Quaestor-vezér luxusvillájának háza táján pedig élénk a forgalom, az ügyvédje tagadja, hogy elmenekült volna. (HVG, 444, Index, Blikk, HVG)

Korrupt-e a NAV?
Az Állami Számvevőszék vizsgálta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. A vizsgálat eredményéről szóló jelentést a Korrupcióellenes Szövetség tagjai értékelték. Megállapításuk szerint az ÁSZ  jelentés is ráerősít arra a szervezetszociológiai megállapításra, hogy ennyire magas korrupciós kockázatok miatt a NAV egy korrupt szervezet képét mutatja. (Átlátszó)

Egy környezetvédelmi projekt vége
A teljes csőd szélére került a 2006-ban indult észak-magyarországi hulladékgazdálkodási program. A szelektív hulladék 95 százaléka a lerakóban végzi, az önkormányzatok csak fizetnek és fizetnek, a cég számláját már a NAV inkasszálja. Avagy hogyan tette tönkre a rezsicsökkentés, a lerakási járulék és a további intézkedések a programot. (Átlátszó)

Bánki Erik reklámcége
A Római-parti Wellness Otthon lakóparkba jegyeztette be új reklámcégét Bánki Erik (Fidesz) országgyűlési képviselő. A kft százszázalékos tulajdonosa és ügyvezetője is Bánki, s kizárólag reklámügynökségi tevékenységgel foglalkozik majd. A székhely-ingatlan is hozzá köthető: felesége cége a tulajdonos. (Átlátszó)

Itt a vasárnapi boltbezárás hatástanulmánya
Bármilyen meglepő, az emberek többsége nem ért egyet a vasárnapi boltbezárással. Ez derült ki az NGM letagadott, eltűnt, majd előkerült hatástanulmányából, de a KDNP azt mondja, ilyenekkel nem foglalkoznak. Ráadásul a Népszava szerint Lázár János is arról beszélt egy bizalmas találkozón, hogy egy esetleges népszavazáson is bukna a törvény. (HVG, HVG, Origo, Vastagbőr, NOL, Portfólió, 444)

Ha van még két perced:

Közérdekű adattal való visszaélés gyanújával feljelentést tett egy MSZP-s képviselő, miután határidőre nem kapta meg a jogerősen kiperelt gázszerződéseket. (Index, 444)

Pert vesztett a Kehi a civileknél elrendelt vizsgálatok ügyében: ki kell adni az információkat arról, hogy ki rendelte el a norvégos civilek elleni akciót. (HVG)

Családok, akiket a stadionépítés tesz utcára, avagy hogyan szorítják ki a többnyire szerencsétlen sorsú lakókat egy elképesztően sok pénzből épült stadion kedvéért. (444)

A fóti polgármester mossa kezeit: tagadja, hogy az önkormányzat háta mögött adott volna félmilliárdot a tönkrement brókercégnek. (HVG)

A Filmművészeti Egyetemen is felcsapta fejét a feledékenység. Itt éppen a munkavállalók járulékait nem fizették éveken keresztül, összesen kb. 5 millió forintot. (NOL)

Nem jelent meg Vida „tolmácsot kérek” Ildikó a parlament költségvetési bizottsága előtt. Állítása szerint azért, mert a NAV-nál minden rendben (sic!). (HVG, VS)

Egymilliárdos bírságot kapott az Auchan, amely még nehezebb helyzetbe hozhatja az üzletláncot. Ha folyamatosan veszteséget termel, ki is kell vonulnia. (Index)

Pusztaföldváron majdnem mindenki fél, az emberek alig mernek beszélni arról, hogy a polgármestert kétmillió forint pénzbüntetésre ítélték. (NOL)

Az igazi Boardwalk Empire. Tavaly emelt vádat az olasz rendőrség olasz és amerikai maffiózók ellen. Az előzmények a 80-as évekig nyúlnak vissza. (OCCRP)

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42