Egyéb

Dunakeszi milliárdosok, moszkvai ingatlanpanamák  

fideszes Szijjártó Péter után Kósa Lajos is ingatlanügyek miatt kényszerül magyarázkodásra. Az Index nyomozása szerint egy egyhektáros balatondericsi telken áll Szijjártó nyaralója, plusz a telken egy másik épület is található. A külügyminiszter úgy vett telkeket a nyaralóhoz, hogy közben még félre is tudott tenni pár milliót évente, és ugye beújította a dunakeszi házat is. Egy interjúban arról beszélt, hogy szinte kénytelen volt állítólag részben a szülei pénzéből luxusingatlant venni Dunakeszin. Egyrészt a miniszterelnök bíztatta erre, másrészt – mint mondta – „fontos, hogy egy ország külügyminisztere méltó módon tudja fogadni partnereit”. Dunakeszin. Ha-ha-ha. Kósa Lajos pedig kicsit belezavarodott abba, hogy mikortól is van a felesége nevén egy valószínűleg százmilliós ingatlan. Az RTL Klubnak arról beszélt, hogy  2002 decemberében, csere útján jutottak hozzá az ingatlanhoz. A HVG szerint viszont a lakópark adatlapja szerint erre az ingatlanra a következő évben készült el a kiviteli terv, és csak 2005-re épült meg a park. Kósa áll a vizsgálatok elé.

Moszkvai ingatlanpanama
Az Index.hu beszámolója szerint bíróság elé állnak a moszkvai ingatlanpanama szereplői.   Heten vannak, köztük a volt moszkvai nagykövetet az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolta meg, a Külügyminisztérium volt államtitkárát pedig hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással. A magyar állam tulajdonában és a Külügyminisztérium kezelésében álló moszkai épületet 2008-ban adták el. Az ügyészség 2009 novemberében kezdett nyomozni a bonyolult, szövevényes ügyben, a vádirat három és fél év nyomozás után, 2013 májusában készült el. A vád szerint a moszkvai kormánynegyed közelében fekvő, 17 ezer négyzetméteres épület valójában jóval többet ért, mint amennyi az adásvételi szerződésben szerepelt, a magyar államot több milliárd forint kár érte.

Pilótajáték gyanúsított nélkül
Hiába tett feljelentést minden idők egyik legnagyobb magyar pilótajátéka miatt a jegybank még a nyáron, a legalább hétmilliárd forint kárt okozó ügyben egyelőre még gyanúsított sincs. Az érintett álbrókercég, a Fortress vezetőjéről időközben az Index.hu kiderítette, hogy csalás miatt ült már börtönben, és amióta a botrány kitört, ingatlanjait a gyerekeinek ajándékozta. Azt is megtudta a lap, hol van az a pince, ahová a cég szerződéseit, nyilvántartásait vihették, miután az irodát felszámolták. Egyébként a Kulcsár-ügy óta nem volt ekkora értékű álbrókeres átverés Magyarországon, de a Fortress ügyét különlegessé teszi, hogy milyen primitív hazugságokkal operáltak a szervezői. A cég tényleg úgy működhetett hosszú időn keresztül, mint egy pilótajáték, vezetője pedig ezeket az elveket a sporttámogatásokban is alkalmazta.

Dagad a nyelvvizsgabotrány
Blikk szerint az Alkotmánybíróság frissen kinevezett bírájának a fia is érintett a nyelvvizsgamaffia-ügyben. A lap informá­ciói szerint a fiú egyike azoknak, akik több százezer forintért angolnyelv-vizsgát vásároltak, de több befolyásos vezető is megúszta a vádemelést. A gyanúsítottak között van Répássy Róbertnek, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának kabinetfőnöke, akit nemrégiben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyik vezető munkatársává neveztek ki. A korábbi információk szerint 110 rendőr, 27 pénzügyőr, 28 büntető-végrehajtásban dolgozó, 48 tűzoltó is a gyanúsítottak között van, de a listán ügyvédek, egyetemi oktatók, végrehajtók, élsportolók is voltak.

Replica hadművelet
Több mint egymillió hamis terméket és 130 millió szál cigarettát foglaltak le az uniós tagállamok hatóságai a Replica elnevezésű művelet keretében, az unió csaláselleni hivatalának koordinációjával – közölte hétfőn az Európai Bizottság. Az akció a tengeren érkező árukat vizsgálta, a tagállamok hatóságai több száz konténert vizsgáltak át. A cigaretták mellett parfümök, autó- és biciklialkatrészek, játékok, divatkiegészítők és elektronikai eszközök akadtak fenn az ellenőrzésen. A brüsszeli testület szerint pusztán a cigaretták utcára kerülése 25 millió euró vám- és adóbevételtől fosztotta volna meg az érintett tagállamokat. A fogás méretét illusztrálandó a bizottság kiszámolta, hogy 130 millió cigaretta 17 ezer embernek egy egész évre elegendő, ha mindannyian egy doboz cigarettát szívnak el naponta.

Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Vádemelés Kiss Ernő ellen. Folytatólagosan, vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés – ez a vád a nyugalmazott rendőr-dandártábornok ellen. Sajtóértesülések szerint a tábornokot annak idején a Magyar Villamos Művek egykori vezetője, Kocsis István jelentette fel.

Karácsony helyreigazítása. Elsőfokú ítéletében helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Törvényszék a Magyar Hírlapot. A lap eszerint valótlanul állította, hogy Karácsony Gergely II. kerületi lakásának eladása után azt közpénzből visszabérelte – írta az Együtt-PM szerdán közleményben.

Nem ad szárnyakat. Szlogent válthat a Red Bull, ha a New York-i bíróság elfogadja azt a polgári keresetet, miszerint a cég megtéveszti a fogyasztókat. A felperes azt nehezményezi, hogy a márka szlogenje azt sugallja, hogy a termék fogyasztói – ha szárnyakat nem is –, de egy olyan löketet kapnak, amitől kirobbanó formába kerülnek, ugyanakkor ezt semmilyen tudományos vizsgálat nem igazolja.

Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42