adatigénylés

A NISZ 8 millió darab védettségi igazolványt rendelt közel 10 milliárd forintért

Az állami tulajdonú Nemzeti Infokommunikációs Zrt. (NISZ) júliusban 3 hónap időhúzás után megtagadta a védettségi igazolványok gyártásáról szóló szerződés kiadását arra hivatkozva, hogy „technikai információk találhatók” benne. Emiatt bepereltük a NISZ-t, és nem várták meg a bírósági tárgyalást, hanem most mégis kiadták a dokumentumot, amiből kiderül, hogy először 5 millió, majd még 3 millió védettségi igazolványt rendeltek az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-től. Egy igazolványt bruttó 1244 forintért gyárt az ANY, a 8 millió darab tehát 9,95 milliárdba kerül.

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (ANY) 2021. március 10-én közleményben jelentette be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján, hogy 2023. 03. 01-ig szóló szerződést írt alá az állami tulajdonú Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-vel (NISZ) a védettségi igazolványok szállítására vonatkozóan. Azt azonban sem az ANY, sem a NISZ nem közölte, hogy mennyi közpénzt kap a nyomdacég a kártyák előállításáért.

Április 17-én közadatigénylésben kértük ki a NISZ-től az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-vel a védettségi igazolványok előállítására (gyártás, megszemélyesítés, postai szolgáltatónak átadásra előkészítés) vonatkozóan kötött szerződést minden mellékletével együtt. Május 10-én meghosszabbították a válaszadási határidőt 45 nappal a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladataikra hivatkozva, majd június 2-án újabb 45 nappal, vagyis összesen 90 napra hosszabbítottak ugyanezzel az indokkal.

Végül a 3 hónap letelte után, július 16-án a NISZ azt közölte, hogy nem adja ki a szerződést, mert „abban a védettségi igazolványok biztonsági elemire (sic!) vonatkozó technikai információk találhatók”. Egyrészt ezért kár volt 3 hónapig húzniuk az időt, másrészt az Infotörvény 30. § (1) kimondja, hogy „ha a közérdekű adatot tartalmazó dokumentum az igénylő által meg nem ismerhető adatot is tartalmaz, a másolaton a meg nem ismerhető adatot felismerhetetlenné kell tenni”. Vagyis ki kell takarni a meg nem ismerhető részeket (pl. személyes adatok), de nem lehet emiatt visszatartani az egész dokumentumot.

Bepereltük a NISZ-t a védettségi igazolványokról szóló szerződés miatt, és ez hatott: nem várták meg, hogy bírósági tárgyalásra kerüljön sor, hanem október 25-én megküldték az iratot a mellékleteivel és módosításaival együtt.

Az erről tájékoztató levelükben pedig jelezték, hogy az Infotörvénynek megfelelően a meg nem ismerhető részeket a személyes adatokat, az okmányok biztonsági elemeire vonatkozó technikai információkat, és az Operatív Törzs vonatkozó nem nyilvános döntéseinek számát kitakarták a dokumentumokban.

A közérdekű adatigénylésre legtöbbször, így ennek a cikknek az elkészítése során is, az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely részt vesz az állam működtetésében, vagy közpénzt költ.

Először 5 millió darabot rendeltek

A védettségi igazolványok gyártásáról szóló szerződést 2021. február 26-án kötötte a NISZ és az ANY. Ebben az áll, hogy a NISZ összesen 5 millió darab védettségi igazolvány megrendelését tervezi, de nem vállal kötelezettséget a teljes keretmennyiség lehívására.

Az ANY egy igazolványért nettó 979,5 forintot (bruttó 1243,97) kért, az 5 millió darab ára tehát nettó 4,89 milliárd (bruttó 6,2 milliárd) forint.

Ekkor egyébként még úgy volt, hogy az oltottak védettségi igazolványán szerepelni fog az oltás típusa is. A műszaki leírásban szerepel egy ilyen prototípus képe:

Az oltottak védettségijének eredeti terve: az oltás típusa is szerepelt volna rajta (forrás: NISZ/KiMitTud)

Viszont a védettségi igazolványról szóló 60/2021. (II. 12.) Kormányrendeletet február 27-én egy másik részben felülírta: megváltoztatta az igazolványok adattartalmát, és az oltottakéra így mégsem kerül rá az oltás típusa. Ennek megfelelően a NISZ és az ANY közötti szerződést is módosították március 5-én.

Aztán még 3 millió darabot

Bő két hónappal később, május 13-án ismét módosították a szerződést arra hivatkozva, hogy „tekintettel az oltások folyamatára, az Alapszerződésben meghatározott védettséget igazoló okmányokra vonatkozó darabszám kimerülése várható.

Ezért májusban még 3 millió darab védettségi igazolványt rendelt a NISZ az ANY-től. A teljes mennyiség ezzel 8 millió darabra emelkedett, amelynek összára nettó 7,8 milliárd (bruttó 9,9 milliárd) forint.

Védettségi igazolványt az kap automatikusan és „ingyenesen”, akit beoltottak Magyarországon a koronavírus ellen, vagy igazoltan átesett a fertőzésen. Az oltottak kártyájának nincs lejárati dátuma, és rögtön az első vakcina után megkapják, a betegségből kigyógyultaké viszont csak 6 hónapig érvényes.

A hivatalos kormányzati járványoldal, a koronavirus.gov.hu legfrissebb, 2021. október 26-án délelőtt közzétett tájékoztatója szerint egyébként az oltottak száma 5 941 073 fő, a gyógyultak száma pedig jelenleg 795 828 fő. Ez összesen 6 736 901 fő, vagyis a 8 millió darab megrendelt kártyát valószínűleg még nem használták fel. A rendszer azonban eleinte akadozott: többen késve kaptak védettségi igazolványt, ami így csak pár hétig volt érvényes, de elhunytaknak is küldtek ki.

Nem is titkolhatták volna

Az igazolványokat gyártó ANY Biztonsági Nyomda Erdős Ákos érdekeltsége, és a cég minden kormány alatt jelentős állami megrendeléseket kapott. A gyakran csak „A nyomda” néven emlegetett vállalat útlevelet, személyi igazolványt, adókártyát, jogosítványt, választási nyomtatványokat, vízumot, zárjegyet és számos egyéb biztonsági okmányt gyárt – Magyarországra és külföldre is.

Az ANY 2021. augusztus 19-én közzétett beszámolója szerint a tavalyi évükre rossz hatással volt a koronavírus-járvány, de az idei első félévben szépen gyarapodtak: az árbevételük 22,4 milliárd forint lett, amely 73%-kal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában, és a nettó eredményük 2 190 millió (2,1 milliárd) forint lett, amely 1889 millió Ft-tal növekedett az előző év hasonló időszakához képest.

Az ANY idén növekedésnek induló bevételeihez kétségtelenül hozzájárult a NISZ-tól kapott állami megbízás. Mivel a NISZ a magyar állam tulajdonában van, a védettségi igazolványokat közpénzből fizeti. Emiatt pedig a szerződés közérdekű adat. Ezt minden bizonnyal az érintettek is tudják, ugyanis a dokumentumban szerepel egy erről szóló bekezdés:

Felek továbbá tudomásul veszik, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 32-37 §-ában foglaltak szerint jelen szerződés lényeges tartalmáról szóló tájékoztatást, illetőleg a nyilvánosságra hozatalt a személyes adatok kivételével a Megrendelő (a NISZ – a szerk.) még az üzleti titokra való hivatkozással sem tagadhatja meg.

Vagyis az április 17-én beadott adatigénylésünkre egyből ki kellett volna adnia a NISZ-nek a szerződést, de nagyon örülünk, hogy a keresetlevél hatására végül megküldték.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Magyarország Főkonzulátusa Stuttgart/Facebook

 

Megosztás