cikkünk nyomán

A bíróság szerint jogszerűen használtuk fel Németh Sándor és Kauzál Alexandra képét

Az ATV-ben bekövetkezett tulajdonosi változások folyamatát bemutató korábbi cikkünkhöz felhasznált kép miatt indított pert az Átlátszó ellen Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, és a lelkész lánya, Kauzál Alexandra, aki a Hit Rádió műsorvezetője. Mindketten a képmáshoz való joguk megsértését állították. Többek között azt kérték a bíróságtól, hogy kötelezze az Átlátszót az őket ábrázoló kép törlésére és a jövőbeni felhasználásának megtiltására. Az elsőfokú bíróság ítélete szerint alaptalanul.

Támogatási kampány

Németh Sándor és Kauzál Alexandra a tavalyi cikkünkkel kapcsolatos keresetükben előadták, hogy az Átlátszó által felhasznált kép családtagokat ábrázol, akik egy szobában ülnek és interjú szituációban beszélgetnek, amely kifejezetten egy adott cikk illusztrációjaként került közzétételre a Facebookra. Véleményük szerint az, hogy közzétették a képet nyilvánosan, még nem jelenti az engedély nélküli felhasználás lehetőségét.

 

Szegény hívek gazdag papja: Németh Sándor tényleg hazavitte az ATV többségi tulajdonrészét

A Hit Gyülekezetének juttatott egyszázalékos felajánlások átlagos összege messze elmarad a többi egyházétól, a pünkösdi-karizmatikus, a magyar állam által bevett egyházként elismert újprotestáns felekezet mellett létrehozott cégbirodalom mégis látványosan prosperál.

Az Átlátszó a perben előadott álláspontjában az Emberi Jogok Európai Bíróságának a von Hannover v. Germany ügyben kifejtett szempontrendszerre támaszkodott, és azzal érvelt, hogy a konkrét esetben a kép felhasználása engedély nélkül is jogszerű. A strasbourgi ítélet szerint a következő szempontokat kell megvizsgálni egy hasonló esetben:

  • a kép publikációja a közügyekről való vitához való hozzájárulása,
  • az ábrázolt személyeknek milyen az ismertsége,
  • az ábrázolt személyek korábban milyen magatartást tanúsítottak a médiával kapcsolatosan,
  • a cikk tartalma, formája, hatása,
  • a kép elkészítésének körülményei.

A Fővárosi Törvényszék ezek mentén megállapította, hogy a kép publikálása a cikk tárgyát képező közéleti vitához hozzájárul, mivel a kulcsszereplőket és azok egymáshoz való közvetlen viszonyát szemlélteti. A személyek ismertsége és médiával kapcsolatos korábbi magatartásuk kapcsán a bíróság úgy foglalt állást, hogy mind Németh Sándor, mind Kauzál Alexandra ismert közszereplőnek minősülnek, akiknek hivatásszerű tevékenysége a médiaszereplés.

Az oknyomozó cikk témáját vizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy az közügybe tartozik, mivel az ATV televíziós csatorna tulajdonosi szerkezetének a változását követi nyomon, egy államilag elismert egyház, valamint annak vezetőjének és családjának vagyoni viszonyai mentén.

A cikk jelentőséget mutatja az is, hogy azt más országos sajtótermék is átvette. A bíróság megállapította továbbá, hogy a kép és annak felhasználása emberi méltóságot nem sért, nem tünteti fel a sem Németh Sándort, sem Kauzál Alexandrát hamis színben, illetve magán– és családi életükbe, otthonukba nem enged bepillantást, ugyanis professzionális minőségben vannak jelen a felvételen.

Mindezek fényében a bíróság megállapította, hogy jogszerűen használtuk fel cikkeinkhez a szóban forgó képet, és kötelezte a felpereseket 80.000,- forint perköltség megfizetésére. Várakozásunk szerint a per itt nem ér véget, a jogerős döntésről is beszámolunk majd.

Huszár Daniella

Megosztás