Egyéb

Megkérdeztük: világörökségi területen lévő lakásokra nem akar elővásárlási jogot tetetni az állam

 

Kisebb pánik tört ki nemrég az I. kerületben, mert többen kaptak arról szóló értesítést, hogy az állam elővásárlási jogot akart bejegyeztetni a lakásaikra a világörökségi törvény alapján. A földhivatal elutasította a kérelmet, mert a törvény lakásokra nem vonatkozik, de a tulajdonosok aggódtak, hogy egy jogszabálymódosítással az állam később mégis elővásárlási jogot szerez a lakásaikra, amiket úgy nehezebben tudnak majd eladni. Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy nem tervezik kiterjeszteni az állam elővásárlási jogát a világörökségi területeken fekvő lakásokra.

Április elején több I. kerületi lakástulajdonos kapott értesítést a földhivataltól. A dokumentum szerint januárban a Miniszterelnökség 146 lakásra kérte az állam elővásárlási jogának bejegyzését a 2011-es világörökségi törvényre és egy 2017-es kormányrendeletre hivatkozva. A földhivatal azonban elutasította a kérelmet, mert a jogszabályok szerint lakóingatlanokra nem terjed ki az állam elővásárlási joga.

Olvasónk elküldte az Átlátszónak a földhivatali dokumentumot:

 

 

Olvasónk elmondta, hogy van olyan szomszédja, akinek a garázsára bejegyezte a földhivatal az állam elővásárlási jogát, és egy ilyen esetről a Portfolio.hu is beszámolt. Olvasónkkal együtt a környéken többen is attól tartanak, hogy előbb-utóbb egy jogszabálymódosítással a lakásukra is elővásárlási jogot szerez az állam, ez pedig megnehezíti majd a későbbiekben az ingatlan eladását.

A helyzet tisztázása érdekében megkerestük a Miniszterelnökséget az alábbi kérdésekkel:

  • Miért kezdeményezte a Miniszterelnökség Örökségvédelmi Hatósági Főosztály Örökségvédelmi Nyilvántartási Osztálya elővásárlási jog bejegyzését a Magyar Állam javára 146 db I. kerületi lakóingatlanra olyan jogszabályok alapján, amelyek szerint lakóingatlanok esetében nem illeti meg elővásárlási jog a Magyar Államot?
  • Várható-e olyan jogszabálymódosítás, ami a világörökségi helyszíneken található lakóingatlanokra is kiterjesztené a Magyar Állam elővásárlási jogát?

A Miniszterelnökségtől az alábbi részletes választ kaptuk:

“A szóban forgó ÖNYO/3237/27 (2017) számú végzésben mintegy 2.700 ingatlanra kértük az ingatlan-nyilvántartásba való állami elővásárlási jog bejegyzését a földhivataltól, az I., II., IX. és XI. kerületre vonatkozóan. Az I. kerület tette ki a nagy részét, körülbelül 2.300 darab ingatlannal.

A világörökség védelmével összefüggésben a magyar államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának szabályairól szóló 455/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet mellékletében szereplő lista valamennyi, a világörökségi helyszínen álló ingatlant tartalmazza, ezek szűkítését kellett elvégezzük, hogy az elővásárlási joggal ténylegesen érintett kört meghatározzuk.

A lista szűkítése az ingatlan-nyilvántartás, illetve az abban bejegyzett megnevezések alapján történt. Abban az esetben, amikor a megnevezés alapján nem volt egyértelműen eldönthető a lakhatási cél, vagy az, hogy a tulajdoni lapra nem tehető semmilyen bejegyzés, szintén kezdeményeztük az elővásárlási jog bejegyeztetését, az ingatlan-nyilvántartási hatóságra bízva a megfelelő adatok ismeretében a döntést. A 2.700 tételes listából elutasított 146 ingatlan ezen kivételi körökbe tartozott, melyekről nem rendelkeztünk előzetes adatokkal.

Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a Kormányzatnak nem célja a lakáscélú ingatlanok tekintetében elővásárlási jog alapítása világörökségi területen, ugyanakkor rá kívánunk mutatni arra az évtizedek óta működő és bevett joggyakorlatra, hogy a műemlék ingatlanok esetében fennállhat elővásárlási jog lakáscélú ingatlanok esetében is, mi több, az 1998 előtt műemlékké nyilvánított valamennyi ingatlan esetében a védetté nyilvánító döntéssel egyidejűleg ki is kötötték az állam elővásárlási jogát, ami mind a mai napig fennáll.

A világörökségi védelem ugyanis alapvetően területi védelmet jelent, ezért jellemzően nem egy-egy épületre, különösen nem annak egy-egy részére (pl. lakásra) összpontosít. Így az elővásárlási joggal is alapvetően a védett terület jellegének gyökeres megváltoztatását, a nagyobb összefüggéseket érintő kedvezőtlen beavatkozásokat lehet megelőzni.

A világörökségi törvény célja, hogy a világörökségi területeken érvényesüljön az a szándék, hogy a magyar föld, a magyar tulajdon maradjon magyar kézben, azaz nem szeretnénk, ha ezeket a területeket külföldiek vásárolnák meg. Az elővásárlási jog lakóingatlanokra történő kiterjesztése továbbra sem célunk.”

Ahogy arról januárban beszámoltunk, a 455/2017. (XII. 27.) Kormányrendelet 1. melléklete sorolja fel a világörökségi területeken fekvő ingatlanokat. A dokumentum 80.000 helyrajzi számot tartalmaz, azonban nem mindegyikre jegyzik be az állam elővásárlási jogát, mert a rendelet hatálya alól kivételt képeznek a lakóházak, a termőföldek és az erdőgazdasági területek.

Térképre tettük, hogy mely ingatlanokra jegyeztethet be a kormány elővásárlási jogot

Erdélyi Katalin

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42