Egyéb

A NER legnagyobb túlélői XII. – Németh Sándor

 

A rendszerváltáskor, valamint a Demokratikus Charta és a kétharmados MSZP-SZDSZ koalíció éveiben nemigen gondolta volna mérvadó politikai elemző, hogy az SZDSZ-el jóformán szimbiózisban lévő, a szoclib politikai világba beágyazódó, s ma is egy balliberális tévécsatornában érdekelt Hit Gyülekezetét vezető Németh Sándor egyszer olyan jóban lesz egy Fidesz vezette jobboldali rezsimmel, amennyire csak lehet. Persze könnyen meglehet, talán rosszul van felvetve a téma. Mert nem az a meglepő, hogy Németh Sándor és Semjén Zsolt jól megértik egymást. Olyannyira, hogy a NER-kormány miniszerelnök-helyettese nemrég látogatást tett s beszédet mondott a Hit Gyulekezete teológiai főiskoláján. Végül is a melegházasság, migránskérdés, abortusz, család fogalma, és számtalan más dolog ügyében elég közel áll a nézőpontjuk. S Németh Sándor évtizedek óta következetesen így gondolkodik.

Cikksorozatunk előző részei

A NER legnagyobb túlélői XI. – Kocsis István

A NER legnagyobb túlélői X. – Mesterházy Ernő

A NER legnagyobb túlélői IX. – Návai Anikó

A NER legnagyobb túlélői VIII. – Geszti Péter

A NER legnagyobb túlélői VII. – Dobolyi Alexandra

A NER legnagyobb túlélői VI. – Fodor Gábor

A NER legnagyobb túlélői V. – Eörsi Mátyás

A NER legnagyobb túlélői IV. – Farkas Flórián

A NER legnagyobb túlélői III. – Zoltai Gusztáv

A NER legnagyobb túlélői II. – Jáksó László

A NER legnagyobb túlélői I. – Fényi Tibor

Inkább az furcsa, hogy a liberális SZDSZ politikusai évtizedeken keresztül szoros kapcsolatban voltak egy antiliberális, az ultrakonzervatív tengerentúli protestáns vallási irányzatokat követő egyházzal. Illetve, hogy a balliberális értelmiségi, újságírói holdudvar egy része ma is kenyéradó gazdájának tekinti Németh Sándort, illetve a Hit Gyülekezete médiaérdekeltségeit. Holott Udo Ulfkotte migránsellenes, rasszista, (s nem mellesleg USA-, és Izrael-ellenes) konteóinak Hit Gyülekezete általi kiadása után nem lehettek illúzióik, kit is szolgálnak.

Az meg különösen érdekes, hogy a szoclib az ATV műsoraiban törzsvendégként feltűnő, s időnként hangosan diktatúrázó szoclib észosztók nem jönnek zavarba attól, hogy Németh Sándor nyilvános helyeken is szívélyesen cseverészik a rezsim propagandagépezetének irányítóival, sőt vendégül látja a „diktatúra” kormányfőjének helyettesét.  

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete és az SZDSZ szellemi jogelődjének tekinthető demokratikus ellenzék kapcsolata a rendszerváltás előtti időkig nyúlik vissza. Természetes, hogy a másként gondolkodó szamizdatos értelmiségiek, illetve a vallási nézeteik miatt üldözött keményvonalas, karizmatikus protestáns irányzatok hívei között a pártállami időszakban létezett bizonyos szolidáris érdekközösség.

Ha valakit pusztán nézeteinek hirdetése miatt üldöznek, annak szabadsága mellett egy liberálisnak ki kell állnia, függetlenül a hangoztatott vélemény értéktartalmától. Az igazán következetes szabadelvűek akár a szélsőségesek és a bűnözők jogaiért is harcolnak, amennyiben a hatalom megsérti azokat. Mikor a rendszerváltás után az MDF-kormány a destruktív szekták jelzős szerkezettel akart megbélyegezni bizonyos, szabadon alig pár éve működő kisegyházakat, az SZDSZ morálisan legitim döntést hozott, amikor a védelmükre kelt.

De az, hogy liberális politikusként jogvédelemben részesítek egy bigottan vallásos embert, illetve annak felekezetét,  nem jelenti, nem is jelentheti azt, hogy az illetőnek bármiféle keresnivalója lehetne egy liberális párt vezetésében, frakciójában, illetve annak politikai szövetségesei között. Hogy elvi alapon megvédjük  valaki szabadságát, aki az abortuszt, a homoszexualitást vagy az eutanáziát bűnnek tartja, abból nem következik, hogy a közéletben egy asztalhoz ülünk vele. A történelmi keresztény egyházak jobboldali pártokkal való összefonódását nemegyszer kárhoztató SZDSZ mégis erre az útra lépett.

A Hit Gyülekezete egyes kiadványaiban már a ’90-es években is olyan, liberálisok számára vállalhatatlan dolgok voltak olvashatóak, mint Udo Ulfkotte műveiben. Hack Péter akkori SZDSZ-politikus, országgyűlési képviselő lektorálta Robertsonnak a Hit Gyülekezete 1993-as magyarországi kiadásában terjesztett, élesen antiliberális Új Világrend című művét, amely a fundamentalista keresztények apokaliptikus összeesküvés-elméleti Bibliája. Robertson szerint

„…a politikai eseményeket nem a véletlen egybeesések produkálják, mint ahogy általában ezt szeretnék velünk elhitetni. Igenis, megtervezett dolgokról szó! […] Egyetlen szál köti össze a Fehér Házat, a Külügyminisztériumot, a Külkapcsolatok Tanácsát, a Trilaterális Bizottságot és a szélsőséges New Age-esek tikos társaságait. Az új világrendre való törekvés. Fel kell számolni a nemzeti szuverenitást. Világkormányt, világrendőrséget, világ-bíróságot, világbank- és valutarendszert kell létrehozni, és egy világ-elitet mindezek irányítására. Egyesek szerint a javak teljes újraelosztására van szükség; mások szerint a kereszténység felszámolására; szélsőséges New Age-sek szerint pedig úgy két-három milliárd ember halálára a Harmadik Világban, még ennek az évtizednek a végéig.” (I. m. 21, 18. o.)

Nem tartja ellentmondásnak, hogy egy olyan műhöz adta a nevét, amely élesen szemben áll az SZDSZ liberális szellemiségével, s olyan elméleteket terjeszt a globális összeesküvésről, amelyek a szélsőjobb kedvencei is? – tettem fel a kérdéseimet 2015-ben Hack Péternek, akinek a véleményét az Ulfkotte-kötetről is kikértem. Hack a Robertson-kötettel összefüggésben nem reagált, Ulfkotte esetén pedig a könyv kiadójához küldött.

Kapcsolódó cikkeink

Prostikat a menekülteknek? – újabb rasszista kötet a Hit Gyülekezetétől

Miért a Hit Gyülekezete adta ki magyarul Udo Ulfkotte konteóit?

Mi volt az oka annak, hogy egyes SZDSZ-politikusok egészen Bartus László Fesz van című botránykönyvének 1999-es megjelenéséig, illetve bizonyos szempontból egészen az egyszerre hites és szadeszes Hack Péter pártból való 2002-es kilépéséig együttműködtek a gyülekezettel. Nem valószínű, hogy azért, mert szimpatikusak lettek volna nekik Németh Sándor igehirdetései.

Az ok inkább az, hogy az SZDSZ soha nem mert a bigott jobboldaltól és a posztkommunista baloldaltól egyaránt elhatárolódó liberális centrumpolitikát folytatni. Az 1990-es választást a jobboldalt is túllicitálóan militáns antikommunista kampánnyal próbálta megnyerni. (Sok későbbi jobbos hívő ekkor még lelkes SZDSZ-szavazó volt. De nem a párt liberalizmusa, hanem a militáns kommunistázás volt nekik rokonszenves.) 1994-ben pedig már a volt állampárt koalíciós fegyvertársa lett. Mindkét kampányban az a Hit Gyülekezete segítette informálisan, a gyülekezet hívein át az SZDSZ-t, amely nézetei alapján sokszor bigottabb volt a jobboldaliaknál is.

„Németh Sándor elismerte: néhány száz gyülekezeti tag részt vett demokratikus pártok, így az SZDSZ választási kampányában kopogtatócédulák gyűjtésével. Egy politikai felmérés szerint a Szabad Demokraták Szövetsége tagságának mintegy 10 százalékát alkotják a gyülekezet hívei.” – derült ki az 1999-es botránykönyv után.

Tény: az SZDSZ-en belül kezdettől működött az Evangéliumi Keresztények Csoportja, amelynek jó pár gyülekezeti tag, így például Németh Sándor vezető lelkész is tagja volt. (Lásd: Politikai bedekker 1990. Credit Kiadói Kft. 141. o.) S ekkor a Fidesz még keményen támadta a Hit Gyülekezetét.

„Ughy Attila (Fidesz) az Országgyűlés szerdai ülésén az általa „a Vagyon Gyülekezetének” nevezett vallási csoport, a Hit Gyülekezete és annak politikai kapcsolata után érdeklődött a nemzeti kulturális örökség miniszterétől. Kiemelte a csoport és a Szabad Demokraták Szövetsége közötti, az írott és az elektronikus sajtóban manapság gyakran firtatott kapcsolatot, és megkérdezte, igaz-e, hogy egy vidéki alapítvány illegális úton szerzett összegekből több mint százmillió forinttal támogatta a „Hit Csarnokának” megépítését.” – szólt a fentebb idézett 1999-es hír.

Mintha a párt úgy érezte volna, önmagában nem elég erős vagy hiteles, ezért meg kell tűrnie maga mellett az imakommandótól a volt pufajkásig mindenkit, aki csak hajlandó szóba állni vele. S ahogy csökkent a párt népszerűsége, úgy lett Németh Sándor és felekezete egyre befolyásosabb.

A ’90-es évek második felében egy kiábrándult volt SZDSZ-tag mesélte nekem, hogy a hitesek egyre durvábban nyomultak a pártban, teljes helyi szervezetek irányítását vették át, az országos döntésekbe is próbáltak beleszólni. Sok helyen úgy szűnt meg a helyi SZDSZ, hogy a régi liberális káderek a hitesek pártba való beáramlását látva otthagyták az alapszervezetet. A párt és a gyülekezet viszonyának megromlása után azonban a hitesek is kiléptek, tehát gyakorlatilag nem maradt tagság.

Sokan kérdezik, vajon mi volt az utolsó szög az SZDSZ és a hazai liberalizmus koporsójába? Hogy az utolsó szög melyik volt, azt nem tudni, de hogy a hitesekkel való szoros viszony is ott volt a szögek között, az biztos.

Németh Sándor a 2000-es években az SZDSZ-szel már nemigen ápolt szoros viszonyt. De a balliberális értelmiségnek mindinkább kenyéradó gazdája lett az egyháza érdekeltségi körében lévő ATV-n keresztül. Mely a 2010-es Fidesz-kétharmad után a szoclib holdudvar utolsó menedékévé vált. Az anyagilag kiszolgáltatott balliberális újságírók az ATV-nél kénytelenek voltak jó képet vágni a protestáns fundamentalista szólamokhoz. Amit Németh Sándor képvisel a politikában, az az USA republikánusai és az izraeli Likud jobbszárnyának világképe. Tehát a mostanság a hites körökben is szívesen látott Semjén Zsolt és a Békemenet washingtoni és tel-avivi megfelelőié körülbelül.

A kényszerű társbérlet addig működött, amíg a balliberális nyilvánosság számára meg nem jelent a legváratlanabb irányból egy új kenyéradó gazda, Simicska Lajos személyében. Aki hirtelen megpróbálta leigazolni az ATV képernyős sztárjait. A legérzékenyebb veszteség nyilván Kálmán Olga „elrablása” volt. Ezt követően a Kálmán Olga „leigazolásán” nyilvánosan kiakadó Németh Sándor, aki sok tekintetben a gyülekezetet és a tévét is „családi vállalkozásként” kezeli, nyíltabban kezdett a Fidesz irányába gesztusokat tenni.

„…Kálmán Olga a Hír TV-hez való szerződésével – akarva-akaratlanul – Simicska és szövetségesei Orbán Viktor elleni vendettájának központi szereplőjeként kínálta fel magát, amiről egy híres salamoni mondás jut eszembe: “Kóbor kutya fülét ragadja meg, aki felháborodik a perpatvaron, amely őt nem illeti.” – nyilatkozta akkor Németh Sándor.

Mégiscsak furcsa, hogy van egy tévé, ahonnan a csapból is az folyik, hogy miként ássa alá a NER-rezsim a jogállamot, a demokráciát. Ugyanakkor az e csatornát tulajdonló egyház vezetője, illetve annak a tévét irányító fia eme rendszer figuráival találkozik nyilvános helyeken. Mint kiderült, Habony Árpáddal és Andy Vajnával is összefutott egy étteremben. (Vajnával ült le beszélgetni, de valahogy – micsoda véletlen – Habony is odajött az asztalhoz.)

Németh Sándor azzal próbálta mindezt kimagyarázni, hogy „Vidám hangulatú beszélgetés volt ez, mondhatnám polgári csevej, semmilyen előre meghatározott témánk nem volt.[…]  Sem a televízió, sem a belpolitika nem volt napirenden.”  Németh Sándor, médiában érdekelt személyégként valószínűleg pontosan tudja: ezt akkor se fogja senki elhinni, ha tényleg így van.

„Több mint egy évtizedet töltöttem illegális szervezetekben, gondolja, hogy ha konspirálni akarok, akkor olyan helyre megyek, ahol jobbról-balról bárki megláthat, belehallgathat a beszélgetésembe?” – magyarázkodott Németh. Ámde itt vélhetően pont nem az volt a cél, hogy titokban beszélgessenek a rezsim emblematikus arcai, illetve Németh Sándor. Hanem az: minél többen lássák, láthassák, valójában nagyon is jóban tud lenni a NER playboyaival és aranyifjaival.

Azt is megtudhattuk: az idei Sziget VIP-szekciójában „Németh Szilárd ATV-hírigazgató például Rogán Cecíliával borult össze egy telefon fölött. Rogán propagandaminiszter média iránt érdeklődő felesége a TV2 hírigazgatójával, Kökény-Szalai Viviennel is mutatkozott.”

Ezért is van hatalmon a NER, s ilyen helyzetben a hajdan oly magas lóról beszélő SZDSZ-közeli liberális értelmiség. Ugyanis ez a réteg mindig képes volt a megalkuvásait önmaga felé kidumálni. Hogy most olyan a helyzet, hogy túl kell licitálnunk a jobboldalt, most pedig olyan, hogy a cél érdekében, a D-209 ügy és az őszödi botrány dacára szövetségben kell maradnunk a posztkomcsikkal. El kell fogadnunk a hitesektől először kopogtatócédulát, majd a tévés állást, mert nem tehetünk mást.

Ezzel viszont a fenti liberálisok olyan mértékben váltak morálisan kompromittálttá, egzisztenciálisan függővé, hogy már akkor sem szólhattak, amikor a médiában is befolyásos egyházfő Udo Ulfkottéval fotózkodott, majd Andy Vajnával is készült róla fotó.  Az SZDSZ már sehol sincs, a balliberális értelmiség sem érzi túl jól magát. Németh Sándor gyülekezete és annak cégbirodalma azonban él és virul. Teljesen egyértelmű, ki jött ki jobban ebből a helyzetből, ki élte túl a változásokat. S ki a NER legnagyobb túlélőinek egyike.

Papp László Tamás

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42